Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A gonoszság áldozatai aka. Mélyvörös (1975) - Profondo rosso

Mestermű a 70'-es évekből

2012.12.28. 19:10 SZANDRA

deep-red-poster.jpgEz a film egyszerűen zseniális! Nem kertelek, meg kell nézni! Eredeti nyelven, a 2 órás vágatlan verziót meg kell szerezni, akár utókarácsonyi ajándékként is, vagy akármikor. Dario Argento az egyik kedvenc rendezőm, de nem pusztán emiatt van most a nagy lelkesedésem, hogy embereket toborozzak a filmjeihez, hanem ha minőségi horrort akar valaki nézni, az nyugodtan hagyatkozhat az olasz produkciókra, és azon belül Argento-ra is. Az olasz horrorok fénykorában született ez a gyöngyszem, és bár Argento korai alkotása, remekül megmutatkozik a tehetsége és hogy honnan is indult a profizmusa, a kezdetek is csodálatosak, és a folytatásokkal való párhuzamból egy kicsit lejjebb olvashattok majd.

Lássuk a történetét: Egy gyilkost leplez le egy médium Rómában, amikor megérzi egy gyűlésen a gondolatait, azonban mire leírna mindent a nyilvánosságnak, amit sikerült telepatikus úton megfejtenie, előjön a gyilkos és megakadályozza ezt, azonban ennek az egésznek lesz egy szemtanúja, Marcus. Ő pedig önálló nyomozásba kezd egy újságírónővel, és az elhunyt médium parapszichológiával foglalkozó ismerőseivel, hogy fényt derítsen a rejtélyre. Egyre több nyomra bukkanak fokozatosan, ott vannak ez emlékei a bűntény színhelyéről, gyerekjátékok, az altatódal zenéje, a rajz illetve a festmény a falon az elhagyatott szellemházban, mind a gyilkos nyomára bukkanást szolgálják, kérdés hogy hősünk időben tudja-e értelmezni a jeleket, és összerakni a kirakós darabkáit.

Folytatás a tovább mögött.

Mivel zsánerfilmnek tartom ezt a művet, kezdjük a hibákkal: Néha itt-ott logikátlannak éreztem a főkarakter gondolkodását. Marcus egy igazi művészlélek, elég sokat hangsúlyozzák is, de a gondolkodása ehhez képest lassú, és elkövet pár hibát, ez a vége felé már egyre nyomasztóbb. Engem nagyon zavart, hogy folyamatosan a vakolatot vakarja, épp csak egy kis területig, amit fed egy festést, de miért nem kaparta tovább? Árulkodó egy kép, ez teljesen világos, de nem lehet hogy esetleg kicsivel odébb még több információt kaphatunk, egészében fontos, nem csak a részletekben, de ezt mi meglátjuk, mikor magától leomlik a vakolat, csak ezt már hősünk elszalasztja, bár számomra a szereplőtől ez egy hiba, ez egy igen szándékos feszültségkeltő megoldás magától a rendezőtől.

deepred1.jpg

Ahogy egyre több információt kapunk, Marcus csak az utolsó pillanatban jön rá, hogy lehet mégsem az az elkövető akit lebuktatott? Vagy mégis? Nevezhetnénk filmbeli fordulatnak ezt az egészet, én azért tartom most kivételesen csalókának ezt, mert ha kiszámolja valaki az időt, mi mikor történt, nem illik össze a képzet és a valóság, túl morbid lenne, bár a jelek megvannak hozzá, és szerintem nem is olyan bonyolult kideríteni ki az őrült elmebeteg. Nekünk annyi segítségünk még volt ebben, hogy Argento kissé oda nem illő, szuper közeli plánokkal tarkított jelenetekben mutat direkt képeket, amiből következtethetünk a gyilkos kilétére. Ez persze, ha figyelembe veszünk minden apró részletet, amelyek nem hiába vannak jelen, mindenki gyanús lehet.

Néhol a 2 órás játékidő nekem lassúnak tűnt, de semmiképpen se unalmas, még a visszafogott jelenetekben is, amikor látszólag nem történik semmi érdemleges, akkor ismerjük meg igazán a karakterek jellemét, és ami jellegtelennek tűnik, egyik pillanatról a másikra kulcsfontosságú tény lesz, és ez a "hiba" nem is igazán hiba, hanem egy művészi megoldás, ami a mai filmekből sokszor hiányzik, olykor joggal, de ha a filmművészeti megoldást vesszük alapul, újabb érv Argento mellett.

Át is térhetünk így a pozitívumokra: rengeteg van, csak ezekről több oldalt lehetne írni, de annyit ember nem olvasna végig (és még a mondanivalóm felénél se tartok), szóval pár részletet kiszednék ezekből.

A jellemfejlődések és a karakterek bemutatása egyszerűen fantasztikus. Mindenkinek, aki csak feltűnik, van története!

Sőt, nem csak a karaktereknek, hanem a tárgyaknak is. Ilyen például a baba, egyértelműen valami gyerekkori traumára, vagy gyerekes gondolkodásmódra utal, ami egy gyilkos esetében nem feltétlenül zsenialitással párosul. Ehhez szorosan kapcsolódik az altatódal, ami a tettes kézjegye, mindig ez a dallam szól, mielőtt gyilkolna, ami szintén a múltbéli eseményre (intro) vezethető vissza. De ilyen tárgy volt az én egyik személyes kedvencem is, az autó, a kis bogár, amit Gianna, az újságírónő vezetett, még annak a kocsinak is van tulajdonsága: majd szétesik, de azért megy.

deepred2.jpg

Valamint, amin nagyon csodálkoztam miközben néztem, hogy humor is akad benne! Nem vagyok ennyire beteg, tényleg voltak benne vicces jelenetek, pedig ízig-vérig kegyetlen olasz horrorról beszélünk. Néha gondolkoztam is, hogy lehet ezen mégse kéne nevetni, ez nem az a műfaj, de önmagában a megvalósítás és akár a szópárbaj is vicces (ilyen az autóból kiszállós jelenet is). Ez megint Argento sajátossága, nem csak rendezője a filmnek, hanem írója is, és remek forgatókönyvet hozott össze, fordulatos, és alapos munka, van benne dráma, tragédia és részben kevés komédia, minden, ami szem-szájnak ingere és ehhez még jön egy nagy adag vér.

Picit vegyük át a főbb szereplőket: Marcus Dalyról ugye már tudjuk hogy művészlélek, angol zongorista és megpróbálta megmenteni a bajba jutott szomszédját, sikertelenül, és látott egy képet, ami nem hagyja nyugodni, de erre is fény derül a végére. Nos, férfiről révén szó, igen csak konok, erős egyéniségnek mutatja magát, ez kiderül a Giannával való kapcsolata során is. Az újságíró nő kiadja a férfi adatait a nyilvánosságnak: hogy látta a gyilkost, erre mi a férfi reakciója, lefekszenek, véletlenül se a személyiségi jogaiért harcol, mert így biztos első számú célpont lesz, nem, van ami jóval fontosabb mint a pereskedés. Nos ez lenne a szerelmi szál a cselekményben de mégsem az, egyedül a végén érezni köztük valami összetartást, de ez se meggyőző, viszont egyenrangú felek voltak. A férfi - hogy szépen fogalmazzak - az egoista gondolkodás módjához ellen oldalként párosul Gianna feminizmusa, ő egy drámakirálynő, a függetlenség és erő női megtestesülése lenne, de csak lenne, ha nem volna feleslegesen féltékenykedő személyiség, és igazából ez a párkapcsolati vonal gyengén volt ábrázolva, és ez így volt jó! Köztük nincs több, és nem is kell ide ennél több.

A női jellem leírása Argento-nál mindig ad egy kis pluszt, nem ábrázol törékeny nőket, hanem vakmerő asszonyok a szereplők, de mindemellett megmaradnak jobb esetben nőiesnek is, itt viszont Gianna csak annyiban volt nőies, hogy féltékeny volt, érzelmei is voltak, de ez se volt meghatározó, sajnos, ez nekem hiányzott a nagyobb szimpátiához.

Ott vannak a mellékszereplők, és mindegyik egytől egyig pontosan kidolgozott fontos karakter, mindenki hordoz információt, nincs az egész filmben egy felesleges ember se, és éppen ezért lehetnek folyamatosan gyanúsak, szinte mindenki. Megismerjük a személyiségüket, a szellemház bérbeadóját is, a furcsa lányát, Carlo-t és az anyját is, a pszichológusokat, sőt az egyik áldozat takarítónőjének is meg van a maga szerepe.

deepred4.jpg
A rendezés zseniális, Argento sokat fektet a képi világ hangsúlyozására, és szeret játszani a képek váltakozásával és ábrázolási módokkal. Ezt például tükörjelenetben nagyon szépen látjuk, ahogy Marcus szinte beolvad a festménybe, ilyen a tudatosan felépített kompozíció. A képi világ önmagában bámulatos, az állandó játék a színekkel, persze vörös, a vér színe mindenhol, de színkontrasztokat is teremt egyes jeleneteknél, ami csak jobban borzolja az idegeket.

A vágások is jól kivitelezettek, ahogy a kameramozgás is, egyszerűen csak dicsérő szavaim vannak na, nyomasztó montázsok, időrendi sorrend megtartása, szét választása a fő cselekménytől a múlt fontos emléke.

A nyitányjelenet megragadó, az is furcsa volt benne hogy teljesen különálló, egy kb fél perces alsó kameraállásból készült snitt, és tele van tartalommal, és rengeteg kérdést vet fel, például: Mit keresett ott az a kisgyerek, végignézte az egészet? Miért ejtette el a kést a gyilkos, és miért sétál oda a gyerek, nem sikítani és menekülni-e kellene, vagy ő tette? Túl gyanús ez az egész, és ez csak az első fél perc történése, amit kiragadott a rendező ez egész filmből, okkal természetesen. Ráadásul karácsonykor, ami pusztán a meghittség miatt és az események lezajlásától is elég ellentétes érzelmeket keltenek, és ez kell hozzá, nagyon jót tett a kezdésnek a hangulat és a tett disszonanciája, figyelemfelkeltő. Persze erre mind választ is kapunk a végén, és én ledöbbentem egy-két ténytől. A zene ugyancsak fontos, ekkor dolgozott először együtt Argento a Goblin zenekarral, nem hiába folytatták a közös alkotást, hiszen a zene emeli a nyomasztó hangulatot, a sok ijesztgetős képsor mellé tökéletesen illenek a zenei megoldások.

Színészi játék csodálatos, kezdek kifogyni a magasztaló jelzőkből... Marcus Dalyt David Hemmings (Nagyítás, ami Antonioni mesterműve; Dr. Jekyll és Mr. Hyde) alakította, ráadásul kítűnően, aki azokban az években az egyik legjobb színésznek számított, sok-sok híres filmben szerepelt Európa szerte, és persze Amerikában is. Szerintem ez mindent elmond a munkásságáról, de ahogy kicsivel fentebb leírtam, önmagában a szerep is egész jól megírt, bár nem minden tettében szimpatikus, ám Hemmings nagyon kedvelhetővé varázsolta a figurát, megismerjük a világról, munkájáról alkotott világnézetét, és még ha egyet se értünk vele teljesen, nem kelt erős ellenszenvet, persze hogy a főhősnek drukkolunk, hogy oldja meg a helyzetet, és így hogy jobban ismerjük, jobban is aggódunk érte. Másik kiemelkedő szereplő Daria Nicolodi (Suspiria, Phenomena, Tenebre), aki Giannát formálta meg, nos el kell ismernem, jól játszik, és amit a főszereplővel való viszonyról leírtam, azzal csak nyomatékosított bennem egy gyanús, kissé kellemetlen érzést keltett a karaktere.

deepred5.jpg

Argento ahogy már írtam, erős női szerepeket hoz fel a vászonra, vagy általában nő az erős főhős, esetleg áldozatok vagy nők a gyilkosok (ami igen sok filmben előfordul, és emiatt nagyon sokat bírálják a műveit, hogy ez diszkrimináció a nőkkel szemben, mert túlzottan őrültnek vagy agresszívnak ábrázolja őket, nos nekem személy szerint ez így sose tűnt fel, hogy ez valami nőgyűlölő és megalázó nézet lenne, lehetséges, de mivel maga az alapsztori fantasztikus, nem különösebben érdekel a tettes neme, csak az indokai, viszont így belegondolva, hm van valami ebben az összeesküvés elméletben, mindegy, nem érdekel, a művei akkor is lélegzetelállítóak.) Akinek feltűnt hogy a színésznő neve mellett Argento produkciók címei találhatóak, nem a véletlen műve, ugyanis alkotótársak és élettársak is voltak, lányuk Asia Argento.

Most jön egy kis párhuzam a pár évvel későbbi, Suspiria (Sóhajok) című filmjével, ezt még fontosnak érzem megemlíteni. Azon kívül hogy Goblin zenéje csendül fel mindkettőben, ahol a Suspiriáé kellemesebb hangvételű számomra, de mindkettő élvezhető dallam, horrorzenék kiemelkedő darabjai. Képi világban is rengeteg hasonlóság van, persze ez természetes hiszen ugyanaz a rendező keze munkája, ám meglátszik, hogy a Suspiriánál jóval tempósabb a cselekmény bemutatása. Rövidebb is a film, és a A gonoszság áldozatainál fentebb már kiemeltem ezt a 2 órás hosszt, picit hosszúnak érzem, még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy a jelenetekre szükség van, és amit esetleg ki is lehetne vágni (az USA megtette, hát nekik semmi se elég jó) azok olyan jó vágási technikákat mutatnak be, hogy az egyszerűen szemet gyönyörködtető, nem a véres kegyetlenség miatt, hanem a filmművészeti megoldások miatt és aki valóságos művészi értéket szeretne nézni, annak a hosszú verziót kell látni.

Azonos motívum az óriási épület szerepe, itt szellemház, a másikban egy balett iskola ódon épülete, az óriási házak, és önmagában a házakban való kutakodás, és üldözéses jelenetek szintén a mester stílusához tartoznak. Igazából a Suspiriában teljesednek ki Argento stílusjegyei, a persze ott a történet is adva volt egy novella alapján. (Saját bevallása szerint Edgar Allen Poe-nak is van köze a mester műveihez, Argento méltán nagy rajongója). Azonban ez a mű Argento teljes munkája, rendező-forgatókönyvíró-író, a jellemrajzok itt alaposabbak, tiszteletreméltó. A Suspiriát jobb filmnek tartom, részben a spirituális témája miatt is, bevallom, de ez is kiemelkedő, és másodszorra is megnézve, sokkal teljesebb képet kapunk, tudjuk utólag milyen részletekre is kell igazán figyelni, és tényleg minden információ benne van, csak nagyon figyelmesen kell nézni, és pont a rendezői kivitelezésben, a képekben és kameramozgásban rejlik a megoldás.

Több címen jelent meg a film, Deep Red, magyarul még Mélyvörös, mindkét magyar címe elfogadott, de úgy olvastam hogy DVD-n nem a Mélyvörös címmel jelent meg, ez mellékes, de legyen akármi is a címe, érdemes megnézni. Vannak filmek amikről néhány mondatot is nehezen lehet összehozni, és vannak amikről ódákat lehetne zengeni, ez az utóbbi kategóriába tartozik. Maximális 10 pont jár neki természetesen.

Címkék: 10/10 1975 olasz film ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr24978661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása