Gyermekkoromban imádtam a Péntek 13 és Rémálom az Elm az utcában filmeket, így elég hamar rajongója lettem a slasher-eknek. Az igazi fordulópont tizenhat éves koromban történt, ekkor láttam a Halloween-t. John Carpenter alkotása leírhatatlan hatással volt rám, és tudtam, életem végéig bálványként tekintek mind a rendezőre, mind pedig első horrorjára. December 25-én lesz egy éve, hogy megnéztem a Black Christmast, amely úgy döntötte le ezt a bálványt, ahogy a rendszerváltáskor a magyar nép a Sztálin-szobrokat. Az egyik szemem sír, mert tinédzserkorom egyik meghatározó művére sosem tudok már olyan csodálattal nézni, mint eddig, de a másik nevet, mert életem egyik legjobb filmes élményével gazdagodtam.

Egy egyetemi diákszálláson a lányok már a karácsonyra és a hazautazásra készülnek. Az ünnepi hangulatot egyedül a rendszeres obszcén telefonhívások rontják. Nem is veszik komolyan addig, amíg a parkban egy kislány holttestére nem bukkannak és lakótársuk, a mindig megbízható Clare nyomtalanul eltűnik. Nem is sejtik, hogy a telefonbetyár egy pszichopata gyilkos és a lakásuk padlásán rejtőzik várva az alkalmat, hogy egyesével lecsapjon rájuk.

A slasher az egyik legnépszerűbb alműfaj a horroron belül mind a nézők, mind a készítők körében. Sikere talán az egyszerűségében rejlik. Lineáris történet (esetleg egy csavarral a végén), változatos gyilkosságok és izgalmas üldözések könnyed szórakozást ígérnek, ráadásul anélkül, hogy különösebben meg kellene erőltetni az agytekervényeinket és 100 milliók sem kellenek az elkészítéséhez.

Folytatás a tovább mögött.

Alfred Hitchcock Psycho-ja volt a stílus első előfutára, majd valószínűleg a 70-es évek olasz giallo áradata ihlette az első slasher-eket. Igazából a műfaj a giallo-k lebutítása. Míg az olaszoknál a komoly nyomozás és a gyilkos kilétének és indítékainak feltárásán van a hangsúly, az Újvilág filmjeiben ez a szál mellékes és a gyilkosságok a lényegesek, nem pedig a történet, ezzel is könnyebben emészthetővé téve a filmet.  

A Texasi láncfűrészes mészárlás az első igazi slasher vagy a Black Christmas? Számomra az utóbbi. Ez az alkotás magában hordozza az összes olyan stílusjegyet, melyeket négy évvel később John Carpenter Halloween-je is, mellyel a műfaj világhódító útjára indult.

A stílus boncolgatása után térjünk vissza a filmhez, amely igazi etalonként szolgálhat bármely horror rendező számára. Kicsit szkeptikusan álltam hozzá, mikor a „Ribanc szétbaszom a pinádat” stílusú telefonbetyárkodással kezdődött el a történet, nem is sejtettem, hogy ez még csak egy laza bemelegítés és az utolsó hívásnál már a hideg fog a hátamon futkosni. Emberünkön ugyanis egyre jobban eluralkodik az őrület, mígnem a végén már női, férfi, gyerek és csecsemő hangon egyszerre ordít és visít a kagylóba olyan eszeveszett módon, hogy minden haj- és szőrszálam az égnek álljon.

A feszültség szinte tapintható, abszolút nem lehet rá panaszunk. ritka eset, de a Black Christmas másodszorra is meg tudott borzongatni. ami nem kis érdem, ha figyelembe vesszük azt, hogy lassan negyven éve készült! A majdnem 100 perces műsoridő csúcspontja, mikor a gyilkos a nyitott ajtó és a fal közti résen egy szemmel kukucskál a mi szegény kicsi Jess-ünkre. Manapság is lehetne ilyen izgalmas slasher-eket készíteni, ha a képzett-képzetlenebb rendezők nem elsősorban a vértenger és cicik mutogatásának szentelnék figyelmüket, hanem a filmmel foglalkoznának. Külön tetszett, hogy nem a "nemtudommiértdehallhatatlanvagyok" típusú gyilkossal állunk szemben, hanem egy igazi, hús-vér skizofrénnel. Igaz, kevés gyilkosság van benne, de az üveg egyszarvúval történő szerintem minden idők 5 legkreatívabbja között megállná a helyét.

A történtekre magyarázatot nem kapunk, ahogy egyértelmű befejezést sem, emiatt akaratlanul is azon jár az agyunk már a stáblista alatt is, hogy miért történt ez az egész és mi váltotta ki ezt a gyilkosból. Talán gyermekkorában megölte a kistestvérét? Vagy vigyáznia kellett volna rá, de baleset történt közben? Vajon a szülei szexuálisan zaklatták? És a legfontosabb megválaszolatlanul maradt kérdés: vajon Peter volt a tettes? Gyanúnkat végig a kissé labilis zenészre terelik, de erre sem kapunk egyértelmű választ. Érzésem szerint az alkotók mindenképp meg akarták adni maguknak a lehetőséget egy esetleges későbbi folytatásra, emiatt lett a zárás olyan, amilyen. Nem mellesleg, sokkal nagyobb hatást értek el ezzel, mintha valami béna gyerekkori traumára vezetnének vissza mindent.

Pár szót ejtenék a stábról. Bob Clark rendezte, akinek sajnos ez volt az egyetlen horrorja. Nagy kár érte, ha a műfajon belül marad, ma bizonyára egy lapon emlegetnék Carpenterrel, Craven-nel vagy Cronenberggel. A karakterek eljátszására tökéletesen választottak színészeket. Jess-ről arcáról nem csak a szépség, de az intelligencia és kedvesség is süt, az a típus, akiért tényleg szorítunk és aggódunk (még a tervezett abortusza ellenére is), az ilyen filmek főszerepére született (ezt megcáfolta azzal, hogy ő játszotta a Psycho 4-ik részében Norman velejéig romlott anyját). Clare igazi szűzlány alkat, egy tipikusan kedves és naív rendes kislány. Barb a züllött, nagyszájú egyetemista. Mrs. Mac szerepét is remekül hozza Marian Waldman, mintha rá szabták volna a mézes-mázos, de valójában cinikus és megkeseredett vén csotrogányt. A Peter-t alakító Keir Dullea-ról könnyen el tudjuk képzelni, hogy bármikor agresszív állattá váljon. Érdekesség, hogy a Phylt játszó Andrea Martin játszotta Mrs. Mac-et a 2006-os remake-ben. John Saxon szintén remekül alakít a becsületes, megértő és elhivatott hadnagy bőrében (mellesleg rendőrt játszott a Rémálom az Elm utcában című filmben is), míg Nash őrmesternek már a képéről is ordít a bunkóság és hanyagság. 

700 ezer kanadai dollárból 4 millió amerikait csinált az imdb szerint, amit csak mérsékelt sikernek lehet nevezni. Hogy miért lett (kicsit) elfeledett és kevésbé ismert mű és miért nem emlegetik a legnagyobbak (Péntek 13, Halloween, Rémálom az Elm utcában, Gyerekjáték) között? Talán túl hamar jött. A világ még '74-ben nem volt felkészülve erre a stílusra. Talán a PR-ja és marketingje volt csapnivaló. De a legfőbb „gond” az, hogy nem készültek belőle folytatások. A gond nem véletlen volt idézőjelben, inkább legyen egy unikum, mint egy sorozat, amelyet a második-harmadik résztől kezdve csak gyaláznak. 

Igazi kuriózum a Black Christmas, amely 38 év után is ütős és szórakoztató, semmit nem fogott rajta az idő vasfoga. Talán nem a legelső slasher és talán nem is a legjobb, de minden idők legjobbjai közt bérelt helye van még a XXI. században is. 9 pontot adok rá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.