Orosz horrorról eddig három dolog jutott eszembe. Andrej Iskanov, aki a The Philosophy of Knife-ot is jegyzi és még nem volt szerencsém egyik filmjéhez sem, a Viy, amely egy Gogol novella 1967-es megfilmesítése és meglepően jól sikerült (itt olvashattok a novelláról), valamint a befejezetlenül maradt trilógia két része, az Éjszakai Őrség és a Nappali, amiket a legtöbb helyen tévesen sorolnak a horror kategóriájába, de ettől függetlenül nekem nagy kedvenceim.

A Fobos az Eugene új klubja, amelyet egy régi atombunkerből alakítanak át szórakozóhellyé. Egy véletlen folytán alkalmazottjaival, a felújítást végző munkásokkal és menyasszonyával a föld alatt ragadnak. A pince egyetlen bejárata elektronikusan lezáródik és a fiataloknak másik kiutat kell keresniük. Nem is sejtik, hogy a helyet kivégzésekre is használták és a temetetlen holtak nyugtalan lelkei átjárják az egész elátkozott helyet, kihasználva legbelsőbb félelmeiket, hogy az életükre törjenek. Nemcsak az óvóhely homályba vesző sarkait kell felkutatniuk a túlélés érdekében, hanem lelkük legsötétebb bugyrait is.

Folytatás a tovább mögött.

Amint fentebb említettem, összességében kevés, de annál kellemesebb élményem van a ruszkik filmjeivel kapcsolatban, így gondolkodás nélkül megnéztem a Fobos-t is, mely után most az egyik szemem sír, a másik nevet. Nevet, mert egy átlagosnál rosszabb filmre számítottam és igazam lett, valamint sír, mert valami furcsa módon minden hibája ellenére szerethető és elszomorít, hogy egy ilyen gyenge alkotást hoztak össze a készítők, pedig sokkal több potenciál volt benne.

A legnagyobb probléma, hogy az összes karakter borzasztóan idegesítő és ellenszenves. Itt van a beképzelt, újgazdag lenézek-mindenkit-mert-apámnak-van-pénze típusba tartozó Eugene, aztán Iren, aki egy igazi hülye picsa, egy tipikus pláza cica; Vickie, a gót csaj, akiből szintén sugárzik, hogy fenn hordja az orrát, Roma, aki egy igazi patkány és van egy szerencsétlen lúzerünk, Mike, aki megrögzött hazudozó és drogos. Szóval csupa olyan személy, akit legszívesebben mindenki megtaposna, az emberiség söpredéke a közép és felső osztályból. Csak Julia és Sasha lóg ki ebből a sorból. Ők teljesen normális emberek, sajnos túl keveset látjuk őket ahhoz, hogy a szívünkhöz nőjenek, pedig azzal sokat javítottak volna a film nem túl rózsás megítélésén. Persze a fiút alakító színész gyenge játéka sem segít megszerettetni őt a nézőkkel. A lány bőrébe bújó Tatiana Kosmacheva viszont szépségével garantáltan levesz mindenkit a lábáról. Sajnos a színpadi képességeiről ez már nem mondható el. 8 szereplőből tehát egy sincs, akiért igazán izgulhatnánk, ez elég rendesen rányomja a bélyegét a produkcióra.

Sok feszültséget és izgalmat nem kapunk, de unalmasnak mégsem mondanám a Fobos-t. Mindig történik valami, ami éberen tart minket, csapdák, aknák, „véletlennek tűnő” balesetek, de egyetlen hibája, amit az előző bekezdésben kifejtettem: nincs kiért szorítanunk. A rossz eseményeket megelőző sötét vonalak terjedése a falon/padlón/vízben remekül mutat, pedig nem vagyok oda a CGI-ért. Az egész film legnagyobb pozitívuma a helyszínek, díszletek és látvány. Ilyen szempontból tökéletes! Pontosan visszaadja egy atombunker vagy földalatti óvóhely és a hozzá kapcsolódó alagútrendszer hangulatát. Ez az egyik oka, amiért annyira sajnálom, hogy a produkció többi része gyengére sikeredett.

Sokkal komolyabban rá kellett volna mennie a történetnek arra, hogy kiből mit hoz ki a stresszhelyzet, ezzel is rengeteget javítottak volna a helyzeten. A belső félelmeink megelevenedése nagyon jó ötlet volt, sajnos egyáltalán nem használták ki a benne rejlő lehetőségeket.

SPOILER!!! A befejezésre nem tudok mit mondani. Úgy látszik az oroszok ezen generációja is a Dallason nőtt fel, mint a 25-30 közti magyar korosztály. Ha ott kiderülhetett, hogy Bobby mégse halt meg és Pamela csupán 256 részen át álmodott mindent, akkor mi az a 80 perc, ami a Fobosban van? Kicsit érthetetlen volt számomra, sokkal ütősebb lett volna egy tragikus végkifejlet, ahol mindenki ott hagyja a fogát a föld alatti menedékhelyen. SPOILER VÉGE!!!

Majd egy órája írom ezt az ajánlót és fikázok egy olyan filmet, ami valamiért a szívemhez nőtt minden hibája ellenére, bár magam sem értem miért. Egyszer nézhető alkotás, egy próbát mindenkép megér. Szomorú vagyok, hogy nem használták ki a történetben rejlő számtalan lehetőséget és nem szívesen teszem ezt, de 4 pontnál többet nem adhatok rá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.