Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Trap - Élménybeszámoló

Halálos csapda Pest szívében

2012.11.18. 13:44 Herschmi

trap.jpgBlogunk meghívást kapott a Trap nevű "félős-kijutós" játékba, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni!

Kellemes késő őszi napsütésben kereste fel négyfős csapatunk a Trap-et, amely pár perc sétára van a budapesti József körúttól. Piciny alagsori helységbe vezetett utunk, ahol már vártak minket.

A Trap-ben egy két szobából álló helyiségből kell kijutni 60 perc alatt, de hogy bonyolítsák a dolgot a szervezők, kaptunk egy táskát is, melyben egy bomba volt és csak 55 percünk volt rá, hogy hatástalanítsuk. Ezt még tovább nehezítették azzal, hogy maximum három próbálkozásunk volt az időzítő leállítására. Szóval két külön feladattal is meg kellett birkóznunk a játék sikeres teljesítéséhez.

A folytatás a tovább mögött olvashatjátok.

A táskát megkaptuk, kinyílt az ajtó, amely pillanatok múlva be is zárult mögöttünk, kizárva a könnyű menekülés lehetőségét és ezzel elindult az óra.

A szoba amolyan lomosnak volt berendezve, volt itt minden a használt szobabiciklitől kezdve a használt ruhákon át a szétszerelt számítógépekig, a falra meg egy kisebb labirintus volt festve.  Egy kis könnyítést jelentett, hogy a szervezők az olyan dolgokra egy behajtani tilos táblát festettek, amik mindenképp zsákutcába vezettek volna minket és mellesleg nem is lett volna ajánlatos piszkálni őket. Ez persze nem azt jelentette, hogy a tárgyak közül minden mást fel kell használni az apró feladatok megoldásához, hiszen rengeteg felesleges dolog volt így is bent.

Hát! Mit mondjak? Rendesen megizzadtunk, mire a következő terembe léphettünk, a részfeladatok megoldását nem egyszer csapatunk egyetlen hölgytagjának, Áginak a furfangos logikájának köszönhettük. Kb. 40 percünkbe beletelt a továbbjutás, lélekben kicsit le is mondtunk már a kiszabadulás lehetőségéről gondolván, hogy az időnk is vészesen fogy és még az atomkofferben rejlő robbanószerkezetet sem sikerült hatástalanítanunk. 

A második szoba szerelőműhelynek volt berendezve, szerszámokkal, festékes flakonokkal és gumiabroncsokkal és lényegesen könnyebb feladatok elé állított minket, szinte percenként gyűrtük le az előttünk álló akadályokat és egy rossz próbálkozás után sikerült is hatástalanítanunk a bombát, majd egy-két perccel később rálelni menekülésünk „kulcsára”.

Összességében mindannyian fantasztikusan szórakoztunk, élveztük a csapatjátékot és az elénk gördülő akadályok leküzdését, remek kikapcsolódást jelentett ezen a késő őszi délutánon. A feladatok meglepően kreatívak és változatosak voltak (sajnos a játék élvezhetősége érdekében többet nem árulhatok el, bármennyire is szeretném). Volt olyan is, amit eleve nem is lehetett volna egyedül megoldani, de még párban is nehéz lett volna, így azt tanácsolom, minimum hárman menjetek, ha rászánjátok magatok. A Trap dolgozói mellesleg gőzerővel készítik második pályájukat, kimondottan erős idegzetűeknek úgyhogy horrorrajongók előnyben.

Honlap: http://www.trap.hu
Facebook: http://www.facebook.com/trap.hu
Telefon: 30/709-12-62
Nyitva tartás: Minden nap 9-22 óra között.
Cím: 1085 Budapest, Mária utca 19.
Egy alkalom ára: 7000 Ft/játék
Minimum két, maximum 4 fős csapatok jelentkezhetnek! Előzetes bejelentkezés szükséges!

trap2.jpg

Címkék: élménybeszámolók trap

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr464896368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.11.18. 23:12:22

helyiség
helyiség
helyiség
helyiség
helyiség
helyiség
helyiség
helyiség

ez a címlapszerkesztőnek is szól ám

helyiség
helyiség
helyiség
helyiség
helyiség
helyiség
helyiség
helyiség

köszöntem

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2012.11.18. 23:22:38

@Réka ‎: Leírnád légy szíves érthetően is, mit akartál ezzel?

Lángharcos 2012.11.18. 23:44:41

@Herschmi: Szerintem azt akarta mondani, hogy a cikkben "helység" (falu) szerepel - de ti "helyiségre" (szoba) gondoltatok.

rolls 2012.11.18. 23:47:31

@Herschmi:
"Leírnád légy szíves érthetően is, mit akartál ezzel?"
-csak, - mert ilyen szépen fogalmaztál!
: )
helység = falu, község,
helyiség = épületrész.
Érthető ez nagyon. :(
Most jegyezd meg! :)

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2012.11.18. 23:50:04

@rolls: Hát bocs, ha vmire fel szeretném hívni a figyelmet, akkor érthető, kerek mondatokban fogalmazok, nem pedig 20x leírom ugyanazt a szót. elsőre azt hittem, vki csak szórakozásból kommentelt

rolls 2012.11.19. 00:00:54

Biztos pedagógus.
Érdekes helyen jártatok, köszönöm a peszámolót!
:)

rolls 2012.11.19. 00:01:37

jav.: beszámolót!
: )))))

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2012.11.19. 00:03:55

@rolls: Élveztük nagyon, a közeljövőben lesz több ilyen beszámoló is :)

Phedra15 2012.11.19. 00:04:16

Kedves Réka!

Attól, hogy 8x leírsz egy szót, nem leszel bölcsebb. Nem attól leszel udvarias, ha odabiggyeszted a köszönöm szót!

Herschmi · http://www.talesfromtheblog.blog.hu 2012.11.19. 00:05:38

@rolls: Szerintem marad már így és megpróbálok ezzel a teherrel élni :) Nem tudom, éles cikkekbe bele tudok-e javítnai, eddig nem volt rá szükség. Amúgy tényleg eszembe nem jutott, amíg Lángharcos le nem írta.

skaven 2012.11.19. 03:50:48

en a helyiseg problemaig el sem jutottam, megakadtam a "like-old az oldalt" popupnal. ez nalam instant oldalbezarast szokott jelenteni es szerintem meg sok masik embernel is.
legyenek erdekesek a cikkek, akkor majd like-olom, de ne rakjatok bele az arcomba ilyen ablakokat.
koszi.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2012.11.19. 08:10:23

Nem gondolnám, hogy ennyire fenn kell akadni egy ilyen dolgon, ami egyébként amennyire tudom gyakori hiba, plusz elgépelés is lehet, illetve könnyen átsiklik felette az ember visszaolvasásnál is, persze jó, hogy Réka észrevette a hibát és a figyelmeztetést is köszönjük
köszönjük
köszönjük
köszönjük
köszönjük

süti beállítások módosítása