Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Halloween 2. (1981)

A rémület éjszakája folytatódik Haddonfield-ben!

2012.11.03. 19:41 Herschmi

halloween-2-poster.jpg1978-ban John Carpenter műfajt teremtett a horroron belül a Halloween-nel. Igaz, az első igazi slasher négy évvel előbb készült és Black Christmas volt a címe, de mégsem volt olyan hatással a filmiparra, mint Carpenter klasszikusa. A Halloween megjelenése után százával jelentek meg a jobb-rosszabb utánzatok, mint a Péntek 13, az Erdei fantom, az Alone in the dark és még reggelig sorolhatnám az általa ihletett filmeket. Három évet kellett várni a folytatásra, melynek a lehetőségét remekül előkészítették az első részben, hát lássuk, hogy sikerült.

A történet ott folytatódik, ahol abbahagyták. Dr. Loomis hat golyót eresztett Michael-be, aki kizuhant az ablakon, majd nyomtalanul eltűnt. Laurie-t kórházba szállítják, a rendőrség pedig gőzerővel kutatja a gyilkost. Egy baleset folytán halálra ég egy ifjú, akiről azt feltételezik, hogy Mike Myers volt, de Dr. Loomis nem nyugszik, míg bizonyosságot nem szerez erről. Megérzése helytálló, egykori betege él és virul, egyetlen célja pedig, hogy befejezze „küldetését”, késhegyre szúrja a lábadozó Laurie Stode fejét!

Folytatás a tovább mögött.

Kb. ötödször láttam a Halloween második részét, így sok újdonságot nem tudott hozni számomra. Ennek ellenére ugyanúgy élveztem, minden percét, mint az első alkalommal. Méltó folytatása a nagy elődnek, apró hibái ellenére is. Egy-két dolog számomra érthetetlen, például hogy kerül jacuzzi egy kórházba. Kicsit belemagyarázósra sikeredett a Laurie és Michael közti rokoni szál is, de hát egy tipikus B-horrornál ezek megbocsátható bűnök. Mozgalmasabbra sikeredett az első résznél, a gyilkosságok közt is találunk igazi csemegézni valókat, pl. arc forrázós vízbefojtás, vénán át történő elvéreztetés és fecskendővel ölés. Ezek mellett klasszikussá vált módszereket is látunk, mint a fojtás, torokelvágás. A vér színe leginkább világos piros festékre hasonlít, ami elég illúzióromboló.

Ami viszont komolyabb probléma, hogy 90 perc alatt semmi újdonságot nem tudtak belecsempészni a történetbe. Gyakorlatilag leforgatták ugyanazt a filmet, mint az első, csak kórházi környezetben. Igaz, sokkal mozgalmasabbra sikeredett, mint az elődje.

A rendezőt lecserélték, Carpenter (csak) a produceri, írói és zeneszerzői munkát vállalta. Helyére Rick Rosenthal került, aki hosszú pályafutása alatt főleg tévés produkciókat készített. Főszereplők szerencsére maradtak, így ismét Donald Pleasence-ért és Jamie Lee Curtis-ért izgulhatunk. A színészi játék egyébként közepesre sikeredett, de egy slasher-től szerintem senki sem vár Oscar-díjas alakításokat. A zene isteni, bár sok újdonságot nem mutat az első részhez képest. Igaz, annyira jól sikerült már abban is, hogy kár lett volna gyökeres változtatásokat eszközölni.

Szó mi szó, semmi újat nem tud felmutatni, ennek ellenére egy izgalmas és a mai napig szórakoztató klasszikus ez a film is, hideg késő őszi éjszakákra tökéletes választás és ami a legfontosabb: folytatás létére mégsem szúrták el! Sajnos ezt a franchise további részeiről nem lehet elmondani. Bár a Black Christmas nézése óta sokat zuhant a szememben a Halloween-sorozat, mindig is különleges helye lesz a szívemben, így 7 pontot kap tőlem.

Címkék: 1981 amerikai film slasher 7/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr764884125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása