Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Compound Fracture - teaser előzetes és poszter

Szellemes horror, ismert "arcokkal"

2012.11.02. 17:39 Csabi87

Érkezett egy kedvcsináló kis előzetes a Compound Fracture című horrorhoz, amelynek az egyik érdekessége az lehet, hogy a főbb szerepekben Tyler Mane, Derek Mears és Muse Watson lesz látható.

Ha így hirtelen semmit nem mondanak ezek a nevek, akkor sem kell kétségbeesni, segítek. Tyler Mane az új Michael Myers, legalábbis a Rob Zombie-féle remakeekben ő alakította a maszkos gyilkost, míg Derek Mears-t a Péntek 13 újrájában láthattuk Jasonként (persze még egy rakat másik horrorban feltűnt), Muse Watson, pedig a Tudom, mit tettél tavaly nyáron lelkes halásza.

Maga a történet egyébként egy kis családról szól, Silnáékról, ahol az egyik testvér éppen elhunyt nővére gyerekét és annak feleségét viszi a régi családi házba, ahol a kedves és picit félős nagypapi is él, akiről azt érdemes tudni, hogy rettentően bevédte a házat, mert öreg korára egy picit meghülyült.

Az elhunyt testvér története is említést érdemel, hiszen a nő megölte férjét, majd ezután halt meg és a dolog itt kezd érdekesség válni, ugyanis a meggyilkolt férj szellemként visszatér, hogy bosszút álljon a Silna családon, a nagy papi jól védett háza pedig lószart sem ér ellene, sőt talán még meg is nehezíti a túlélést.

Egyelőre "csak" egy teaser előzetes érkezett (tovább mögött), de nekem már felkeltették a kíváncsiságomat.

Compound-Fracture-poster.jpg

Címkék: előzetesek poszter upcomings compound fracture

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr534885504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása