Supernatural 8. évad 4. rész
Mint azt már a múlthéten az előzetes kapcsán említettem az e heti epizódunk ismét egy speciális rész, amely ezúttal nem ünnep körhöz vagy egy másik filmhez kapcsolódik, hanem egy műfajt, egészen pontosan a found footage, áldoku stílust igyekszik bemutatni és Supernaturalizálni, hogy ilyen magyarosan fejezzem ki magam.
Az ötletről az ember talán azt gondolná, hogy fasza (awesome - haha), hiszen az ilyen speciális epizódok javarészt jól szoktak sikerülni, az írók vagy tényleg az adott témából kihozzák a maximumot vagy pedig elmennek a humor irányába és onnan közelítik meg, egy picit talán kifigurázva a dolgokat.
Viszont rossz hírem van, ezúttal nem ez történt, helyette viszont megkaptuk az utóbbi idők leggyengébb Odaát epizódját.
A tovább mögött folytatjuk spoileresen.
E heti részünkkel kapcsolatban még mindenképpen meg kell jegyeznünk azt is, hogy újabb töltelék epizóddal "gazdagodtunk", ugyanis a főszál semerre nem mozdult egy millimétert sem, sőt mi több, hőseinket sem igazán láthattuk és habár semmiképpen nem jellemző rám, hogy szerelmes lennék a srácokba, de azok a részek, amelyekből szinte 100%-ban hiányoznak általában szarok (számomra ilyen volt, amikor a szellemirtós hülye gyerekek kaptak meg egy részt, minden idők legborzalmasabb Supernatural epizódját szállítva, de nem kell beijedni, a 8. évad jelenlegi része abszolút dobogós a leggázabb részért folytatott harcban).
Helyettük három hígagyú egyetemistát kapunk, két srácot és könnyen kapható lányt, akik imádnak filmezgetni és éppen egyikük vizsgafilmjét szeretnék összedobni, aminek jegyében minden szart felvesznek, hátha lesz belőle valami használható. Így csöppenek bele Deanek nyomozásába, amelynek középpontjában ezúttal egy vérfarkas áll, aki szíveket tép ki és eszik meg, a fiatal nebulók legnagyobb bánatára.
Ez még nem is volna akkora dráma, de egy éjszakai kamerázás során az egyik srácot is megharapja a lény, az meg nyomban vérfarkassá változik és megkezdődik a baj.
Legyen elég ennyi a sztorizásból, a többit meg majd folyamatában.
Annyiszor szóba hoztam már, hogy a found footage filmek egyik legnagyobb hátránya az, hogy mondjuk ha 90 perces játékidővel számolunk, akkor abból 30-40 perc az elején általában lófaszkodással telik (elnézést a kifejezésért, de hát mit finomkodjunk ez az igazság). Nos az írók itt is beleestek ebbe a hibába, pedig itt csak 40 perc volt és nyilván így csak 15-20 perc szarakodás van, de én eluntam az életem. Persze lehet velem van a hiba.
Sebaj gondoltam legalább kapunk egy jó befejezést, utolsó 20 percet, de szó sincs ilyesmiről. A vérfarkasokból sokat nem látunk (éljen a kamerarángatás), de amikor mégis fel-felbukkan az arc, akkor nevetni támad kedvünk, mert annyira voltak farkas jellegűek és ijesztőek, hogy én reggel kócosan durvábban nézek ki (persze ez lehet engem jellemez). Nyilván a sorozat során már láthattunk pár példát arra, hogy nem követik a populárisabb dolgokat, gondolok itt olyanra, hogy vámpír is mehet napra és fej le vágással kell megölni, na de hogy a vérfarkasnak a foga lesz hegyes, meg CGI körme nő és kész... ezt a rajongók nevében kérném ki.
Ami még szintén baj lehet, hogy oké, megkaptuk ezt a három jó madarat, ám legyen, de hogy miért ennyire unszimpatikusak azt nem értem. A Michael nevű születési nevén Izom János, a harapást követően azt hiszi, hogy szuperhős lett, a kis egoista majomja, míg a haverja Brian valószínűleg a kis pöcse miatt szenved kisebbségi komplexusban és őt is utálhatjuk, mert szintén egy csimpánz. A leányzó meg többnyire semmilyen, persze őt próbálták meg a legközelebb hozni, ez talán sikerült is, de gyorsan elfelejtjük és nem bánjuk ha többé nem látjuk őt sem.
Nem tudom ki, hogy van vele, de marhára felejthető epizódról beszélhetünk, ami ha nem készül el, akkor sem szívtuk volna a fogunkat. Tényleg sajnálom, mert ebben én azt hiszem picivel több volt, főleg a kezdésnél, amikor mutatták a lerombolt szobát és a véres falakat, teljesen megjött a kedvem az epizódhoz, erre gyorsan lerugdosták vidámságom bástyáit és helyette az unalomból és a szarból próbáltak várat építeni.
Mielőtt félreértés esne nem a sorozatot írnám le, hiszen az eddig három rész egész jó volt, főleg az első kettő, viszont ezt a áldoku dolgot talán nem kellett volna erőltetni vagy legalábbis nem ebben a formában.
A jövőheti adag talán jobb lesz és végre kapunk a főszálból is egy nagyobb slukkot.
Címkék: sorozat supernaturalA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sub_Danny 2012.10.27. 13:10:53