A rádiós témakörrel foglalkozó horrorfilmek mindig is megmozgatták a fantáziámat, viszont azt gyorsan beláthatjuk, hogy sok ilyen jellegű próbálkozás azért nincs. A blogon ha jól emlékszem két ilyennel volt eddig dolgunk, az egyik a Pontypool volt, míg a másik a szintén zombikat felvonultató Dead Air. Különösebb megváltást számomra egyik alkotás sem okozott, így hát erősen bíztam a Ghost on Air-ben, már csak ázsiai mi volta miatt is, ám csalódnom kellett.

Történetünk főhőse Ping Xiao egy szingapúri rádiós, bár talán nem is egy rádiós, hanem a rádiós, hiszen már többször elnyerte a legjobb DJ műsorvezetőnek járó díjat, sőt éppen most is erre készül - azt, hogy miért ő a legjobb sosem tudjuk meg, hiszen a rádiós megnyilvánulásai szerintem meglehetősen gyengék és maga a karakter is végtelenül unszimpatikus, ami azért a későbbieket elnézve baj is, no de mindegy, térjünk vissza a sztorihoz. 

A mi kis Pingünk tehát nagyon fasza gyerek, a szingapúri Bochkor Gábor (párhuzamot mondjuk nem is feltétlen a rádiós szuperség miatt vonok köztük, hanem a nagyképűség véget), ám egy szórakozóhelyen történt nevetséges incidens után a reggeli főműsoridőből csakhamar átteszik a éjféltől hajnali 5-ig húzódó műsorsávba. (Csak zárójelben jegyezném meg, hogy ez az egész baromi nevetséges egyébként, legalábbis ismerve a hazai pénzközpontú médiát.) Ping azonban nem esik kétségbe, legalábbis a hirtelen felindulás után, hanem úgy dönt, hogy rémtörténetek mesélésével igyekszek megfogni pár holdkóros hallgatót. A siker nem marad el, azonban a műsorvezető már az első történet során egy olyan rémmesébe fut bele, amely nem hagyja nyugodni, sőt őt magát is kísérteni kezdi, így hősünk nyomozásba kezd, hogy az állítólag megtörtént eset végére pontot tegyen. Csak hát ugye ehhez a szellemeknek is lesz egy-két "szava"...

A tovább mögött folytatom.

A sztorit valahogy így írhatnánk körbe, de megjegyezném, hogy ezen túl egy baromira zavaros történettel állunk szemben. Én például többször nem értettem és még most sem teljesen értem a történéseket. Kapunk itt álmot az álomban, egy barátnőt, aki egyszer csak ott van, majd két perccel később kiderül, hogy meghalt, majd aztán mégis videóüzeneteket küld főhősünknek - és ezek nem voltak számomra egyértelműek, amelyekről könnyen lehet, hogy az ázsiai dramaturgia tehet, vagy a második számú eset, hogy hülye vagyok. Ez utóbbit sem szeretném kizárni, hiszen valószínűleg néhány lelkes haverom inkább erre szavazna.

De inkább nézzük tovább a dolgokat. Alapjában véve egy szellemes filmmel van dolgunk, ennek ellenére, alig látunk bármiféle gonoszt is és az esetek túlnyomó többségében csak hangokkal próbálnak meg utalni a megkeseredett lelkek jelenlétére. Ez ugye egyrészt menő lenne, hiszen rádiós történethez abszolút ez dukál, viszont a film meg audiovizuális műfaj, a nyamvadt néző meg szerintem többségében igényli, hogy vizuálisan is kielégüljön a félelem és a gusztustalanság iránti vágya, hiszen a pornót se azért nézek néznek emberek, hogy hallgassák mi történik. Nyilván picit túlzok, hiszen horrorban működhetnek a durva hanghatások, de itt többségében egy csörgődob szolgáltatja a "félelmetes" hatásokat, az meg azért valljuk be őszintén főleg a produktumot nézve igen nevetséges, hiszen egy Safri Duo koncertfelvételen se fosom össze magam.

A készítők egyébként ügyesen felhasználták az ilyenkor szokásos adu-ászt is, gondolok itt arra, hogy a műsorvezetőnek betelefonál valami őrült. Kár, hogy ezt itt egy picit elcsépelték és nem kapott nagyobb hangsúlyt, hiszen habár ez egy picit sablonos megoldás lehet, de egy ilyen produkcióban teljesen jól működhet.

A szereplőkkel különösebb gond talán nincs, bár engem Ping Xiao megformálója rettentően idegesített, de nem azért, mert annyira rosszul játszott volna (persze jól sem), hanem egyszerűen nem volt szimpatikus a színész, ez pedig már talán az én egyéni szociális problémám. 

A nagy baj a produkcióval, hogy az ég egy adta világon semmivel nem próbál meg kilépni a hasonló filmek, vagy úgy egyáltalán a horror keretei közül, így pedig csak egy átlagos és ráadásul még picit unalmas alkotás lesz, amiből azt hiszem egy ügyesebb rendező, forgatókönyvíró sokkal több mindent kitudott volna hozni. Cheng Ding An-nak azonban ez nem sikerült.

Egyedül talán az általam picit szapult hanghatások működnek maradéktalanul, amelyek tényleg párosítva néhány durvább jelenettel teljesen jók lettek volna. Kár érte, annyira akartam, hogy kedveljem ezt a filmet, viszont nem sikerült.

4 pontot kap tőlem, mert a befejezés habár sablonos, de azért nem olyan rossz, illetve egy-két jó pillanat akad, na meg ugye talán maga a rádiós téma is szerepet játszik a pontozásomban, viszont ettől függetlenül nem gondolnám, hogy egy kihagyhatatlan alkotásról beszélhetünk. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.