A tettes elkap kilenc embert, akik között látszólag nincs semmilyen kapcsolat. A szabály egyszerű: Ha nem találják ki, mi miatt kerültek oda, akkor 10 percenként megöl egy fogvatartottat. Együtt kell működniük, hogy kiderítsék miért is kerültek oda... Mi köthet össze egy ügyvédnőt, egy rendőrt, egy kínai boltvezetőt, egy papot, egy pedofilt, egy színészt, egy biztosítási ügynököt, egy fekete bűnözőt és egy bártulajdonos-drogkereskedőt?

A film elején rögtön az előkészületeket látjuk, ahogy a gyilkos felállítja a csapdát, és előkészíti a terepet a szörnyű tettekre és elindul hogy áldozatait elkaphassa. Érdekes módon nem mindegyik áldozat elejtését mutatják be, viszont azt, hogy milyen eszközöket válogat ki a támadó, előszeretettel vetítik elénk, valahogy éreztetni kell végül is a veszélyt, és az elkövető elszántságát. Szerintem erre néha túlzott hangsúlyt is fektetnek, hogy minden egyes fegyveren vagy tízszer végigpásztáz a kamera, holott az áldozatok elfogása, ami izgalmat jelentene, háttérbe szorul. Az együttműködés és a nyílt kommunikáció valahogy az amerikai filmekben nem szokott előtérbe kerülni. Egészen az első ember haláláig inkább csak ordibálás, veszekedés és rasszizmus volt a középpontban... Mindenki titkolózik, akár az élete árán is, de nem árulnak el bizonyos információkat magukról, van, aki taktikai megfontolásból (mint az ügyvédnő), van aki ígéretből (az atya), de mindenki titkol valamit, és a végére összeáll egy családi dráma képe, ami az életben maradásuk nyitja.

Folytatás a tovább mögött.

Igen sok logikai bukfenc halmozódott fel a filmben. Például a pap és a színész kapcsolata, az egész csak feltevésen alapult, ahogy például az ügyvédnő és a rendőr kapcsolata is. Amiért a rendőr odakerült a többiek közé, nem volt teljesen indokolt, mert ő jóformán véleményem szerint önhibáján kívül került oda. Természetesen a párkapcsolati vonatkozásnak is benne kell lennie egy ilyen filmben, sőt nem is akárhogyan, újabb titkok derülnek ki, amikről kissé érdekes, hogy a gyilkos tud, de a rendőr nem? Nagyon erős kötelék lehetett a pár között, ha a gyilkos jobban ismeri a nő életét, mint a volt társa... A pánikbaesés, és a "másokon átgázolni a túlélésért" gondolatok nagy része megjelenik a cselekményben, kimondottan a negatív viszonyulás uralkodik az emberek között: vádaskodás, előítéletek, stb... Egyedül talán a biztosítási ügynök volt igazán az, aki meg akarta oldani a rejtélyt, hogy megmeneküljenek, a többiek leginkább egymást támadták.

Üde színfolt a rendezés. Chris Shadley stílusa igen részletes, aprólékos, a maga egyszerűségében mutatja be a jeleneteket. Nem fektet hangsúlyt a brutalitásra, inkább a lelki megrázkódtatás áll az ábrázolása középpontjában. A forgatókönyv igen egyszerűnek tűnik, annak ellenére, hogy a logikai csavarok és kapcsolatok megerősítése lenne a fő célja. Sokan, részben joggal a Fűrészhez hasonlítják ezt a produkciót, én is emiatt néztem meg. Valóban, a két film bizonyos célokban megegyezik: rá kell jönni a raboskodóknak, miért is kerültek oda, meg kell bánniuk a tettüket, és így kilépnek a kínzásból, megmenekülhetnek. Azonban itt nem voltak igazán kidolgozva se a karakterek, se a közöttük lévő kapcsolat, és a gyilkos is bosszúból teszi itt azt, amit elkövet, és nem szándékozik újabb tettekre, egy bosszúhadjárat szemtanúi vagyunk. Inkább csak másolni próbálták a Fűrész filozófiáját, de nem sok sikerrel, az egyszerűbb történet miatt se.

A színészi alakítás másodlagos vonal a filmben, egyedül Melissa Joan Hart alakít igazán kiemelkedőt az ügyvédnő szerepében, amivel először szimpátiát is vált ki, de később ez megváltozik a cselekmény előrehaladtával. William Lee Scott a rendőr bőrébe bújva még megpróbálja igazán hihetővé tenni a karakterét, de pont az a rendőri higgadtság hiányzik néha belőle, amivel kezelhetné a kialakult helyzetet a többiek között. James C. Victor biztosítási ügynökként képviseli talán az egyik legfontosabb karaktert, bár nem érződik annyira, mindenféleképpen említést érdemel az alakítása.

Ez nem egy igazán kimondottan horror, vérben alig gazdag, leszámítva néhány vércsíkot, törött csuklót és lövéseket, nem a brutalitáson van a hangsúly, a horrorimádóknak talán nem fog igényes kikapcsolódást jelenteni. Thrillerként viszont egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Ha valaki tud azonosulni néhány szereplővel, igen izgalmas lehet, hogy vajon ki éli túl - ha túléli bárki is a vérengzést - és pontosan mi az oka a bosszúhadjáratnak. Bár sok időt nem kaptunk, hogy mindenki szimpátiát keltsen, de a főszereplők ezt a rokonszenvet igyekeznek kiharcolni.

A Kilenc halott vége külön megjegyzést igényel. Igyekeztek egy csavarral előállni, ami sikerült is, csak igazából egyáltalán nem hiányzott ez a fordulat, és az utolsó néhány perc rontott a színvonalon. Szeretem ha egy filmnek nincs igazán vége, vagyis nem mutatják végig a történéseket, hanem a nézők fantáziájára bízzák a befejezetlen filmet. Viszont tt ez nagyon nagy hátrány...lehet nem volt már rá több pénz, hogy befejezzék a produkciót és az igaz, hogy ki lehet találni, mi igazán a vége, de ez a semmilyen lezárás nem tett jót. Éppen ezért, és még néhány logikai hibáért 6 pontot adnék rá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.