Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Christmas with the Dead - poszter és előzetes

2012.10.15. 12:08 Csabi87

christmaswithdead-poster.jpgÚjabb karácsonyi zombi filmnek örülhetünk, amely mondjuk a megszokottól picit eltérő sztorival várja a rajongókat, ugyanis zombijaink ezúttal valamiféle szuper színes villámok következtében "születnek meg", de céljuk ugyanaz lesz, amit már megszokhattunk: szeretnének minél több embert, minél rövidebb idő alatt elfogyasztani.

A Christmas with Dead ötlete Joe R. Lansdale fejében fogalmazódott meg, aki a Bubba Ho-Tep című novellát is jegyzi (ebből készített 2002-ben Don Coscarelli filmet), a forgatókönyvet pedig édes fia Keith írta, míg a rendezést a többnyire íróként tevékenykedő T.L. Lankford vezényelte.

A filmről érdemes tudni, hogy az előzetes alapján többnyire horror vígjáték lesz ez, az olcsóbbik fajtából, de ennek ellenére szerintem az előzetes egészen tűrhető és tényleg akadnak benne vicces részek, szóval akár még jól is elsülhet a dolog.

Címkék: előzetesek zombi poszter christmas with the dead

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr704845137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása