2011-ben számomra az egyik legkellemesebb horror meglepetés a Grave Encounters volt, amely annak ellenére, hogy egy found footage stílusban készült, izgalmasra, ijesztőre és teljesen korrektre sikerült. A vélemények persze megoszlanak, de azt gondolom, hogy a szellemes/démonos áldoku filmek közül még így is az egyik legjobb, a nagyra tartott Paranormal Activity-t pedig részenként és együtt véve is simán übereli.

Ezen előélet jegyében pedig nem is csoda, hogy marhára örültem, amikor meghallottam, hogy a produkció második része is készül, ráadásul a forgatókönyvet ezúttal is a Vicious tesók jegyzik - habár a rendezés John Poliquin joga volt, akinek így ez az első nagy filmje.
Persze ilyenkor azért egy félelemmel vegyes öröm ez, mert az ilyen visszatérések lehetnek jók, de az esetek többségében azt hiszem rosszul sülnek el. De hogy mi a helyzet most? Mindjárt "mondom", de előtte vessünk egy gyors pillantást a sztorira.

A Grave Encounters első része valóság volt... megtörtént eset, amit az egyik producer és a Vicious tesók összevágtak és found footage produkciókén a piacra dobták. Egy fiatal filmes srác egy kis segítséggel rájön erre a turpisságra és nyomozni kezd az ügyben, hogy kiderítse tényleg valóság vagy csak fikció volt a 2011-es alkotás. A nyomozásai során aztán gyorsan (na jó annyira nem gyorsan, mert kurvára elhúzták ezt a részt) rájön, hogy tényleg minden megtörtént, ezért néhány haverját rábeszéli, hogy látogassanak el a forgatási helyszínül szolgáló elmegyógyintézetbe és próbálják meg ott kideríteni, hogy mi lett a színészekkel, na meg, hogy pontosan mik is történnek a falak között. A helyszínre érve azonban olyan dolgokkal találkoznak, amire a legmerészebb rémálmaikban sem gondoltak volna, ugyanis a Grave Encounters minden egyes perce true story.

Folytatás a tovább mögött.

A sztori nem túl ördöngös ebben kiegyezhetünk, hiszen java részt még új helyszínt se próbáltak találni a készítők, de nincs ezzel baj. Illetve pontosítanék a baj nem ezzel van. Jöjjön is a fekete leves része.

A kezdés valami borzalmas. Bulizó fiatalok, mint valami kibaszott Project X. Az öröm az ürümben, hogy annyira nem vészesen hosszú ez a rész, de érdekes, mert valószínűleg Vicious-ék viccesek szerettek volna lenni és megmutatni, hogy a humor sem áll tőlük messze. Pedig de, mert ez lenne a humor? Jó nyilván a Project X-et zabáló agyhalott közönséget eléri és valószínűleg a cél is teljesül, de valljuk be: szar volt és igazán jó poén sem akadt.

Ellenben ha már poénok, akkor érdemes megemlíteni, hogy néhány pár perc hagyományos technikával készült felvételt is belecsempésztek a produkcióba, egészen pontosan azért, mert láthatunk néhány részletet a főhősünk éppen forgatás alatt lévő filmjéből. Ezek a részek valahol viccesek, főleg az utána következő pár beszédek, ahol picit odaszúrnak a sablonos alkotásnak, a béna színészek is kapnak egy picit, illetve talán öniróniának is beillik a dolog, ez utóbbi pedig az első pár percben is jelen van, amikor néhányan az első részről beszélnek és akad, ak fikázza azt. Ezért mindenképpen jár a pacsi, mert az önirónia becsülendő dolog.

A nyomozós rész, mint említettem szerintem túl hosszú és ezzel egyenes arányosságban unalmas is, főleg annak fényében, hogy a szinopszis során már a szánkba rágták, hogy a sztori szerint az első rész megtörtént. És pont. Elhisszük, nem kell 20 percen keresztül bizonyítani, mert teljesen felesleges.

A sztori tekintetében talán ennyi fikázandó dolog van, viszont vannak nekünk szereplőink is, akik megbocsáthatatlanul idegesítőek. Főhősünk egy Robert Pattinson hasonmás, így mivel sosem voltam tinilány mindig is rühelltem a tagot, így szegény Richard Harmon-ra is ez a sors várt. Idegesítő, bár nem feltétlen béna, csak hát na, az előítéletek. Igaz ez egyébként a haver srácra is, aki azt hiszi, hogy de kurva jó pasi, csak közben meg egy pöcs, akitől a hideg rázza az embert. Nem hiszem el, hogy nem futotta jobbra. A csajokkal mondjuk nagy baj nincs, annyira nem rossz színészek, meg tán még szépek is.

No és akkor jöjjön az, ami miatt ez a film mégis csak jó.

A készítők tudtak újítani és igaz, hogy 40 percet kell várnunk arra, hogy beinduljanak az események, de onnantól kezdve egészen a végéig sikerül izgalmas és talán egyre jobb és durvább jeleneteket összehozni és túlságosan nem is ül le a cselekmény mindeközben. Megkapjuk az első részből ismerős fehér arcú, de itt-ott feketére maszkírozott gonoszokat, akik szerencsére újabb gonoszságokkal igyekeznek borsot törni hőseink orra alá, ami teljesen rendben van.

Érdekes fordulatok is akadnak és talán néhol még az első résznél is kapunk durvább jeleneteket, gondolok itt például az egyik utolsó gyilkosságra. Teljesen durva és fasza volt, pont olyan képsor, amely felhúzza egy ilyen produkciót.

Illetve ilyet nem feltétlen szoktam, de külön kiemelném a stáblistánál hallható zenét. Ötször is végig kellett hallgatnom, szerintem egészen eltalálták, még ha kvázi a filmhez nincs is sok köze.

Összefoglalva talán azt mondhatnám el, hogy gyenge (de tényleg gyenge) kezdés után egy egészen jó befejezést kapunk és tud javulni a film. Az első résznél mindenképpen gyengébbnek éreztem, legalábbis összességében, viszont az utolsó 20-30 perc talán jobb volt.

Pontokba öntve 6/10, ami simán lehetne 7-es is, ha az elejéből lecsippentünk 20-30 percet, így viszont a vége miatt egy elég erős hatos. Akik szerették az első részt tegyenek egy próbát ezzel is, maximum tényleg tekerjetek bele, mert az eleje annyira felesleges, hogy nagyon, akik meg már akkor alapból is utálták a Grave Encounterst most sem fogják megszeretni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.