Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Horrorposzterek, amiket már láttunk - III. rész

2012.09.30. 20:33 Csabi87

Harmadik és egyben utolsó (legalábbis egyelőre) részéhez érkezett horrorposzter összehasonlítós bejegyzés halmazunk, amelyben néhány olyan plakátot vettünk szemügyre, amelyek kísérteties hasonlóságot mutatnak egymással.

A korábbi két részt itt és itt találhatjátok, most pedig azt javaslom nézzük is a folytatást.

Amikor nagyon megtetszik egy koncepció 1.

Adsz vagy kapsz (2007) / Mr. Hush (2010)

A plakát készítés során előfordulhat, hogy készül egy remek film, egy elég sajátos és emlékezetes poszterrel - a konkrét példa ezúttal a 2007-es Adsz vagy kapsz -, amit aztán egy ügyes marketinges, talán a "saját" kevésbé ütős filmjéhez felhasznál és egy teljesen azonos koncepció alapján készült poszterrel reklámozni, nos a Mr. Hush kis csapata például ezzel a módszerrel próbálta meg az amúgy harmat gyenge filmjüket befuttatni.

trick-r-treat-mrhush.jpg

Folytatás a tovább mögött.

Amikor nagyon megtetszik egy koncepció 2.

Zombieland (2009) / Leszbikus vámpírok gyilkosai (2009)

Most következő két filmünk egy picit talán kilóg a sorból, hiszen a Zombieland esetében valóban egy poszterről van szó, viszont a Leszbikus vámpírok gyilkosai DVD borítóját láthatjátok. Ugye milyen egy forma? Kétség sem fér ahhoz, hogy a Zombieland-et próbálták meg egy picit utánozni, a karakterek hasonló beállításával és a színekkel. Jár is az ejnye-bejnye.

Vampire-Killers-zombielands.jpg

Cápa utánérzés, ezúttal a Föld alól

Tremors - Ahová lépek, szörny terem (1990) / A barlang (2005)

Az alábbi két posztert talán A cápás és Piranhás poszterek közé is pakolhattuk volna, hiszen gyanítom az ötlet onnét ered, ugyanis a Tremors plakát meglehetősen hasonló, csak nem a víz alól tör elő a szörny, hanem a föld alól. Mondjuk ez a koncepció annyira bevált, hogy a sorozat többi része is hasonló elvek mentén készült, sőt mi több 2005-ben, itthon A barlang címen futó produkció is ehhez az ötlethez nyúlt... más kérdés, hogy ott a föld alatti vízből robban fel a szörnyűséges sok fogú izéke.

Tremors-poster-thecave.jpg

Amikor felénk nyújtanak valamit

Phenomena (Creepers) (1985) / Phantasm II (1988)

A most következő két poszter közti hasonlóság picit talán erőltetett, de azért mindenképpen érdemes megemlíteni, ugyanis az 1985-ös Argento film a Phenomena (Creepers) poszteren egy leányzó egy adag legyet tart a kezében félénk nyújtva, míg 3 évvel később Angus Scrimm is hasonló "pózban" került fel a Phantasm második részének plakátjára, bár tény, hogy nála nem legyek voltak, hanem kedvenc acél labdája.

phantasm_ii-creepers.jpg

A mélyből előtörő női alak

Swamp Devil (2008) / A romok (2008)

Érdekes két plakát következik, ugyanis mind a Swamp Devil, mind A romok 2008-as produkció, emiatt pedig talán még érdekesebb a két poszter közti egyezés. Itthon egyébként talán A romok az ismertebb film és mondjuk az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy más plakátok is készültek mindkét horrorhoz, talán azok népszerűbbek is, de jó tudni, hogy voltak ezek ilyenek is:

Swamp-Devil-2008-ruins.jpg

Amikor a gonosz ember maga után cibálja a jót

The Stitcher (2007) / Sziklák szeme 2. (2007)

2007-ben a Sziklák szeme 2. része egy egész jó és eltalált poszterrel igyekezett hirdetni magát - más kérdés, hogy maga a film elég közepes volt, sőt talán a felejthető jelzőt is ráaggathatjuk. Mindenesetre ez sem szegte kedvét a The Stitcher stábjának, hogy szintén 2007-es, egyenesen DVD-re érkező gyengécske filmjüket hasonló plakáttal próbálják eladni.

stitcher-hillshaveeyes2.jpg

Nők kémcsőbe vagy gyertyába "öntve"

The Alchemist (1983) / The Initiation (1984)

Ahogy azt már korábban is láthattuk a poszter ötlet lenyúlása nem új keletű dolog, erre újabb példa a most következő két film is, amelyeket mondjuk itthon talán elég kevesen ismerhetnek. Tény, hogy azért nem kiköpött hasonmás plakátokról van szó, de azért finoman felfedezhetjük az azonosságot a '83-as The Alchesmit és az egy évvel később érkezett The Initiation poszterén.

The-alchemist-initiaion.jpg

Visító asszonyok és ördögi karok

Something Beneath (2007) / Pokolba taszítva (2009)

Ezúttal is talán csak árnyalatnyi hasonlóságról beszélhetünk, hiszen a Pokolba taszítva posztere más beállításokkal készült, de azért jól látható, hogy vannak közös vonások a 2007-es Something Beneath című sci-fivel.

somethingbeneath-dragmetohell.jpg

Szörny pofák ezúttal profilból

Vérfarkasok (2006) / Holtak napja (2008)

Zombik és vérfarkasok profilból, két szerintem átlagos, de jó poszter és az egyezést is könnyen felfedezhetjük. Kár, hogy a zombinak nem volt nagy haja, akkor lehetett volna igazán tovább gondolni.

skinwalkers_movie_poster-day-of-the-dead.jpg

Stallone sem veti meg a jót

Fekete karácsony (2006) / Rambo (2008)

Úgy tűnik annak idején Stallonénak nagyon megtetszett a Fekete karácsony DVD borítója - tény, hogy a filmnél sokkal jobb volt - ezért az új Rambot beharangozó poszter koncepcióját is hasonlóra vette.

poster-rambo-blackxmas.jpg


Mind közül a legjobb

Alagút (2011) / Return of the Killer Shrews (2012)

A most következő poszter páros talán mind közül a legjobb, hiszen a hasonlóság már a pofátlanság határai súrolja. Gyorsan tenném hozzá, hogy mindkét esetben egy-egy art plakátról van szó, amelyet lehet, hogy ugyanaz a művész ember talált ki, viszont azért még ezt figyelembe véve is fekete pontot érdemelnek a gyilkos cickányok.

Return-of-the-Killer-Shrews-absentia.jpg
Címkék: poszterek

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr734811400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása