Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az emberevő 2. (1981) – Absurd/Antropophagus 2.

Az olasz slasher folytatása (???)

2012.09.09. 18:58 Herschmi

emberevo2-poster.jpgTegnap olvashattátok Az emberevőről szóló írásom, ami egy elég jól sikerült darab, ugyanis egy meglepően véres olasz film volt. Szintén Joe D’Amato rendezte a folytatást, már amennyire lehet annak nevezni, de már Peter Newton néven. Ezúttal egy erőltett, hibáktól hemzsegő produkciót sikerült összehoznia. Lássuk, miről is szól.

Filmünk elején az Antropophagus-ból megismert gyilkosunk menekül egy ballonkabátos alak elől. Sikerül egy villa udvarára bemenekülnie, majd a gyomrán lévő vágáson kilógó belekkel beesik a családhoz.  Az első sokk után, mentőt hívnak hozzá, a kórházban pedig azonnal nekiállnak az operációnak. Már a műtét során is furcsábbnál furcsább dolgok történnek, majd pillanatok alatt begyógyul minden sérülése és véres ámokfutásba kezd. Közben rejtélyes rosszakaróját elkapják a rendőrök, kiderül róla, hogy egy pap és egyben biokémikus(!) is és ámokfutónkat üldözi, aki egy atomrobbanás miatt képes regenerálódni és csak úgy lehet megölni, ha levágjuk a fejét!

A folytatás a tovább mögött.

Két dolog köti össze az előző filmmel. Az egyik, hogy a gyilkosunkat ugyanaz a színész játssza, csak maszk nélkül, amúgy egy teljesen más karakter. A másik, hogy egy görög szigetről jött. Ezeket leszámítva semmi köze a két filmnek egymáshoz.

Ja! De! A rendező személye. Nem értem, mi a francért kellett erőltetni, hogy ez egy folytatás legyen? Még azt se hiszem, hogy az Antropophagus akkora siker lett volna, hogy ezt meg lehetett volna lovagolni.

Maga a történet pedig egy zs-kategóriás szeméthez illik, nem egy valamire való horrorhoz. Még egy óvodás sem tudna ilyen egetverő marhaságot kitalálni. D’Amato-ékkal is biztos elmondatná Vágó Pista, hogy nem vagyok okosabb, mint egy ötödikes.

Maga a film tűrhető lenne, bár fele olyan véres és fele olyan kreatív gyilkosságok vannak benne, mint az első részben. Ami mellett viszont nem tudok elmenni, az az, hogy olyan égbekiáltó logikai buktatók vannak benne, hogy a hajam téptem (amiből már így sincs sok). Kb. egy épületben van a kórház meg a rendőrség. Mert nehezen hinném el, hogy a kórházban hallgatnak ki valakit. Viszont az ápolónő halálakor egy pillanat alatt ott teremnek a kihallgató terembe.

És egy pap, aki biokémikus? Miért nem egyből pornósztár? Vagy favágó? Még ezek is életszerűbbek lettek volna. Főleg hogy a Biblia tanításai és a biokémia nem igazán fér össze.

A vágóhídon a takarító miért tart magánál pisztolyt? Látszik, hogy forgatókönyvírás címszó alatt egy füzetbe szartak, szétkenték és kész is volt a forgatókönyv. Az csak a ráadás hogy sétakocsikázásnál is minden rendőrautón be van kapcsolva a villogó. A apró hatásvadász ijesztések teljesen hiányoznak a filmből, ahogy a hangulat is.

A vége szerencsére elég izgalmasra sikeredett, bár ott is voltak fárasztó dolgok. A beteg kislány, aki nem tud lábra állni, de ha kell mégis. Ökörség! De az szánalmasabb volt, hogy tíz percen át kellett néznem, mit szerencsétlenkedik a csatokkal, mire kiszíjazza magát. Aztán egy körzővel kiszúrja pszichopatánk egyik szemét, mire szegénykém mindkettőre megvakul!!! Igen, jól olvastátok, ilyen szinten leszarták az alkotók, mit adnak ki a kezük alól! Egyetlen pozitívuma az első részhez képest, hogy végre aláfestésnek filmzenét kapunk (mellesleg elég jót is), nem pedig valami irritáló borzadályt.

Igazi mostohatestvérek az Antropophagus-szal. Az előbbi a család szeme fénye, akit a hibái ellenére mindenki szeret. Utóbbi pedig az elhanyagolt mostohagyerek, aki senkinek sem kellett, de megszületett és muszáj volt valahogy felnevelni, persze odafigyelést és törődést nem kapott. 3 pontnál többet nem érdemel.

Címkék: 1981 olasz film 3/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr454707180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2012.09.10. 07:34:12

Ez volt az első horror, amit láttam, kb 8 évesen, akkor azért elég hatásos volt, számos jelentére a mai napig tisztán emlékszem :D
Egyébként D'Amato-ról valahol azt olvastam, hogy ő csak a pénz miatt lett rendező, és amúgy eléggé leszarta a filmeket - nem tudom, mennyi igazság van ebben, mindenesetre némi magyarázat lehet a folytatás erőltetésére és az igénytelen forgatókönyvre is.

2012.12.30. 22:41:14

Nekem is ez volt az első horrorom, és évekig ez volt a mérce, amihez foghatót nem találtam. Nagyon örültem, amikor nemrég sikerült megszereznem, bár az eltelt idő jócskán megszépítette az emlékeimet...
Ettől függetlenül szerintem kb tizenötször jobb az Antropophagusnál, az egy kész katasztrófa, az után én sem mertem volna a saját nevemmel folytatást elkövetni.

süti beállítások módosítása