Best of Horror 2011 szavazás!
A Google statisztikái szerint naponta több százan keresnek rá a következő kulcsszavakra: "legjobb horror 2011", a kereső motor pedig jó néhány linket dob ki ezzel kapcsolatban, ahol az esetek többségében rátalálunk egy listára, amelyen valaki felsorolja a kedvenceit. Igen ám, csak hogy ez egy picit szubjektív, hiszen egyetlen ember véleményét (jobb esetben három-négyét) tükrözi, így lehet benne igazság, de az is lehet, hogy nekünk teljesen mások voltak a kedvenceink.
A Tales from the Blog csapata a budapesti Underground Fear - Interaktív Horror Labirintussal és a Horrorfreak Subtitlesszel közösen azt találta ki, hogy egy nagy, közös lista talán picit objektívebb képet adhatna ezzel a témával kapcsolatban, ezért úgy döntöttünk, hogy Veletek közösen, kísérletet teszünk arra, hogy megválasszuk a tavalyi év legjobb horrorfilmjeit.
A szavazás két részből fog állni:
Első körben e-mail-ben várjuk a tavalyi kedvenc horrorjaitok címét - ehhez pedig egy felületet is létrehoztunk, hogy minél egyszerűbb legyen az egész. Ezt naponta egyszer a fenti menüsor alatt lesz megtalálható, illetve ezen a linken is elérhetitek.
A szavazás során nevet, e-mail címet és a három darab 2011-es horrorfilm címét várjuk. Fontos, hogy egy e-mail címről egyszer lehet szavazni illetve a 2011-es horrorfilmek listáját az alábbi imdb linken találhatjátok.
A voksolás első része 2012. augusztus 26-ig tart, ekkor összesítjük a beérkezett szavazatokat és utána folytatjuk a második körrel, ahol már csak a legjobbak mérkőznek meg egymással.
Egyébként érdemes velünk játszani, mert a szavazás végén a voksolók között egy darab páros belépőt sorsolunk ki az Underground Fear - Interaktav Horror Labirintus felajánlásából.
Az alábbi bejegyzést nyugodtan meg lehet osztani Facebook-on is, hogy minél többen szavazzunk és minél reálisabb képet kapjunk a végén ;)
Szavazásra fel!
Címkék: közlemény közlésekA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.