Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

The Tall Man - újabb előzetes

2012.07.23. 16:44 Csabi87

Még egy előzetest kapott a Jessica Biel főszereplésével készülő, az Államokban augusztus utolsó napján bemutatkozó The Tall Man.

Történetünk egy kis bányavárosban játszódik, ahol az éj leple alatt rendre eltűnik néhány gyerkőc, akiket a helyiek szerint a címszereplő gonosz rabol el. A városi nővérke mondjuk meglehetősen szkeptikusan áll a dologhoz és csak nevet a babonán, egészen addig, amíg a kisfiát is elrabolja valami, akkor már kénytelen utána indulni, hogy anya tigrist játsszon.

A rendezést egyébként Pascal Laugier dirigálta, akinek a Saint Ange és a Mártírok című produkciókat köszönhetjük, viszont ez a produkció számomra továbbra sem valami acélos, inkább az a fajta, amire csak legyint az ember, hogy már megint ezt akarják beadni nekünk. Persze hátha tévedek és a francia rendező egy csavarral megbolondít majd minket, de eddig nem túlzottan várós a produkció.

Címkék: előzetesek the tall man upcomings

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr844670773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása