Ezt a filmet első sorban Jeffrey Dean Morgan miatt néztem meg. Bírom az ürgét és annak ellenére, hogy a borotvát nem feltétlen ismeri, előszeretettel szerepel horrorban, thrillerben. A The Resident egyébként inkább az utóbbi kategóriába sorolható, sok horror elem nincs benne, vért is alig látunk.

A sztori egy Juliet nevű nőről szól, aki sürgősségi belgyógyászként dolgozik a kórházban (mer' hol máshol is csinálná ezt). Szakmájában elég sikeres, viszont a magánélete tropára ment: férj megcsalta, így a mi kis Julietünk kénytelen új lakást keresni. A kutakodását azonban szerencsére hamar siker koronázza, ugyanis rátalál Max-ra és az ő épületére, ahol egy olcsó, viszont remek lakást sikerül kibérelnie. A gyors beköltözés után a beilleszkedéssel sincsenek problémák, ugyanis annak ellenére, hogy Max nagyapja elsőre kicsit mogorvának tűnk, elég jó fej, Max-et pedig csak hasonló, ha nem jobb jelzőkkel illethetjük.

Hőseink egyébként csak hamar össze is melegednek, ám Juliet csak nehezen szánja rá magát arra, hogy a 2. bázisig engedje Max-et és nem, ez nem azért van, mert fél, hogy megszúrná a szakállával ott... lent... tudjátok...a lábát..., hanem azért mert Juliet még elég erős érzelmeket táplál csalfa férje iránt, akivel hamarosan újra találkozgatni kezd és igyekszik helyreállítani a köztük lévő, megborult kapcsolatot.

Max azonban nem az a fajta, aki jól tűri az elutasításokat és egyébként is, Juliet nem tudja, ám mi igen, hogy szúrós arcú főhősünk éjjelente a lakásba lopódzik és figyeli Juliet minden lépését. A szerelem már csak ilyen, legalábbis a férfi szerint, aki bármeddig képes elmenni azért, hogy a nő csakis az övé legyen.

A tovább mögött folytatom.

Ezt is láttuk már, nem is egyszer, de sebaj, ezen még ne akadjunk fenn, hiszen lehetne ez jó is, viszont valószínűleg már ebből a mondatból kitaláltátok, hogy ez bizony nem az.

Kezdjük ott, hogy jó színészeket sikerült meggyőzni arról, hogy nekik ebben a filmben van a helyük (mondjuk ez a készítési költségeken is meglátszik, hiszen egy 20 milliós filmről beszélhetünk, ami indokolatlanul soknak tűnik). 

Juliet szerepében például Hilary Swank (A tíz csapás, Kárhozottak) látható, aki a maga széles vigyorával azért elbűvölő és nem kevésbé ügyes. Jeffrey Dean Morgan szintén a jobb színészek közé sorolható, habár talán a filmjeit túlzás "jaj de jónak" nevezni, de azért általában nem olyan vészesek, vele pedig baj sem igen szokott lenni. Megjegyezném itt sincs, más kérdés, hogy a karaktere számomra elég ellentmondásos és idegesítő alak.
Rajtuk kívül pedig Christopher Lee (Frankenstein átka, Múmia mese) nevét is megemlíteném, akinek mondjuk akkora táskák vannak a szemei alatt, hogy azoktól majdnem horror kategóriás a produkció.

Velük tehát abszolút nincs baj, szerintem kihozzák a szerepükből, amit lehet, jár a pacsi, meg az ajándék üccsi. 

A sztori viszont valóban sablonos és még picit gagyi is, és ez a feeling tényleg csak úgy árad a filmből. Persze azon ne is akadjunk fenn, hogy Juliet egy távoli zajra egyszer csak felébred, de előtte arra nem, hogy 2 centiről az arcába szuszognak, mert ezen tényleg kár (később van, hogy elkábítja őt Max, akkor érthető, de volt, hogy anélkül is ez történt). 

Úgy éreztem, hogy a produkció szeretne egy kicsit beteg is lenni, talán picit tabukat döntögetni (ez utóbbit mondjuk tényleg csak erős túlzással), de attól, hogy az őrült faszi álmában bekapja a csaj ujját és szopogatja, vagy, hogy a fogkeféjével fogat mos, vagy hogy kiveri a nő kádjában, nos ezektől még nem lesz elég beteg. Szerintem. 

Kár, hogy nem mentek el picit horrorosabb irányba, mutathattak volna egy-két durvább jelenetet és több izgalmat, mert az, hogy Max a nő ágya alatt fekszik, hát inkább egy vicces bújócskázásra emlékeztetett, mint egy fasza thrillerre.

Az mondjuk tény, hogy a végén azért korrigálnak és elmegyünk picit tempósabb, izgalmasabb irányba, sőt jó kis részeket is láthattunk már-már horrorosakat. Ezekkel nem is volt baj, sőt felfelé kerítenek a végső pontszámon.

A rendezést egyébként a finn származású Antti Jokinen követte el, aki eddig többnyire sorozatok, klipek és dokumentum filmek esetében tette ugyanezt. A forgatókönyvet pedig ő és a jó nevű Robert Orr (lehet, hogy ő magyar származású?) írta, utóbbi egyébként az Underworld: A vérfarkasok lázadása című produkción is dolgozott.

A végső ítélet pedig nem lesz túl fényes, mert a The Resident tényleg jó példa arra, hogy egy film lehet akkor is rossz, ha jók a színészek. Jelenlegi alanyunk tényleg ilyen, hiszen a főcím faszán összerakott és kedvet csinál a továbbiakhoz, a jó zenei betéttel, de egy óra múlva már nagyon unhatjuk és habár a végén igyekeznek felrázni minket, azért nehezen bocsátunk meg a korábbi szarakodásért. Így hát legyen ez most 4 pont.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.