Girls Gone Dead - új előzetes
A Girls Gone Dead című horrorvígjátékhoz korábban volt már egy poszterünk és egy előzetesünk is, a helyzet ezúttal annyival több, hogy egy frissebb trailer is érkezett, amely már nem annyira lájtos, mint az előző.
A történet 6 csinos leányzóról szól, akik a tavaszi szünetben koccannak egyet, de mivel elsőre egy meglehetősen lepukkant helyre tévednek, igyekeznek felpörgetni a dolgokat. Ez aztán oly annyira sikerül, hogy egy nagy, szextől sem mentes buliba csöppennek, ahol aztán balszerencséjükre egy szekercés csuhásnak öltözött gyilkos is felbukkan, aki igyekszik minél hamarabb, minél több embert levadászni.
A produkció egyébként a 80'-as évek környékén divatos szexvígjátékokat és a horrort szeretné elegyíteni, a korábbi és a mostani előzetes alapján nem rosszul.
A rendezést egyébként Michael Hoffman Jr. (Sigma Die!, Spring Break Massacre) és Aaron T. Wells (Rachel's Requiem) vezényelte.
Míg a főbb szerepekben Krystyna Ahlers, David Ausem, Tony Batman, Ryan Dee, Bettlejuice (Horrorra akadva 2.) és Ron Jeremy lesz látható.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.