Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Todd and the Book of Pure Evil - 2. évad

2012.06.05. 19:04 Csabi87

todd_and_the_book_of_pure_evil_s2.jpgÁtrágtam magam a Tood and the Book of Pure Evil 2. évadán is, ami egyébként egyben a sorozat befejezése. Sajnos a Fear TV nem kért többet a kanadai horrorkomédiából, amit én meg lehetősen bánok, ugyanis annak ellenére, hogy a második évad egy picit talán döcögősen indult, azért csak beállt az első szintjére, sőt talán még picit überelte is azt, bár ezt azért csak halkan jegyzem meg.

Az első évadról bővebben itt olvashattok, az alaptörténetet ott már leírtam, így most elég annyi, hogy a sztori ugye Toddról szól, egy középiskolás srácról, aki szereti a füvet és a lányokat, viszont fontos tudni, hogy több füves cigi volt a szájában, mint csöcs, aminek egyébként jelentősége is lesz a második felvonásban. Hősünk pedig kapcsolatba kerül a Színtiszta Gonosz Könyvével, amely meg akarja magának szerezni a fiatal srácot, hogy a világon pusztítás és káosz legyen úrrá. Muhahahaha.

A második évadban az előzőhöz hasonlóan szintén 13 részen keresztül követhetjük Todd kalandjait, akivel természetesen továbbra is ott vannak bajtársai, Jenny, Curtis és Hanna is, ezen a téren tehát nem változott sok minden, sőt ugye ádáz ellenfelük a csetlő-botló Atticus is visszatér. Továbbá a 3 parkolós srác is szerepet kap, illetve az iskolai mindenes Jimmy, viszont rajtuk túl többnyire csak epizódszereplőkről beszélhetünk.

A tovább után folytatom.

todd-s02-2.jpg

Az második felvonás ott folytatódik, ahol az első abbamaradt. Atticus megölte az öregek otthonában élő apját és ő lett a kapucnis vezér, amit a többi öreg meglehetősen rossz szájízzel fogad, a fiatalok pedig továbbra is igyekeznek elpusztítani a könyvet és megvédeni Toddot attól, hogy ő legyen a Színtiszta Gonosz. Mindeközben Atticus pedig pont, hogy ezt a szerepet szeretné betölteni.

A sorozat egyébként ezúttal is a már korábban megszokott csapásvonalon közlekedik, remekül vegyíti a humort és a horrort, bár megjegyezném, hogy az új évad elején egy-két helyen mintha túlzásba estek volna és átcsúsztak volna a gagyi poénok oldalára. De ezt csak az első pár rész esetében éreztem, utána ismét visszatért a megszokott feeling.

A részekbe természetesen ezúttal is viszonylag mindent igyekeztek belezsúfolni, értem ezalatt azt, hogy a különféle korosztályok és szubkultúrák megint kapnak egy kis görbe tükröt és kifigurázást, de talán a sorozatot pont ez teszi jóvá és különlegessé a horrorszériák palettáján. 

todd-s02-3.jpg

A karakterek tovább fejlődnek, bár ugye nagy változások nem történnek, viszont a sztori egyre inkább izgalmasabbá válik a részek előrehaladtával. Sőt a végén tulajdonképpen lezárást sem kap, így igazán sajnálhatjuk, hogy folytatás nélkül maradunk, mivel marad egy-két nyitott kérdés, annak ellenére, hogy néhány dolog megoldódik.

Kár érte, azt hiszem egy jó kis sorozattal leszünk szegényebbek, amely azért a második évad eleji kis mélyrepüléstől eltekintve végig tartani tudott egy színvonalat, ügyesen egyensúlyozott a horror és a vígjáték között, vicces karakterekkel dolgozott és fasza volt.

Ahogy az elsőt, úgy ezt az évadot is csak ajánlani lehet, hiszen a Todd and the Book of Pure Evil egy korrekt kis horrormóka, fain metál zenékkel és remek hangulattal. Köszönjük Kanada.

todd-s02-1.jpg

 

Címkék: sorozat todd and the book of pure evil

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr804530581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása