Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

The Pact - poszter és előzetes

2012.05.20. 17:52 Csabi87

A The Pact egy újabb szellemházas történet lesz, ezúttal egy Nicholas McCarthy nevezetű úriember rendezésében. Érdekesség a produkcióval kapcsolatban, hogy rövidfilmként McCarthy már egyszer leforgatta, ám most a jelek szerint páran úgy ítélték meg, hogy ebből egy egész estés változat is működőképes lehet.

A sztori egy nőről szól, Annieről, aki az édesanyja halála után visszautazik abba a házba, ahol a gyerekkorát töltötte, amolyan nosztalgiázás és csendes emlékezés céljából, azonban érkezése után nem sokkal érdekes dolgok történnek a falak között, a helyzet pedig nagyon úgy fest, hogy valami vagy valaki ott van Annievel a házban.

Annie szerepében egyébként Caity Lotz látható, aki a Death Valley című sorozatból lehet ismerős, bár rajta kívül majd még Casper Van Dien (Csillagközi invázió, Piton) is tiszteletét teszi.

A tovább után lévő előzetesre pedig mindenképpen érdemes egy pillantást vetni, elég eseménydúsra sikeredett, reméljük a filmmel sem lesz ez másképp.

 

 

 

Címkék: amerikai szellem előzetesek poszter upcomings the pact

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr934527073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása