Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az ördög benned lakozik (2012) - The Devil Inside

2012.05.18. 19:18 Csabi87

Az idei év egyik első horrorja volt Az ördög benned lakozik és azt hiszem az egyik legjobb költség-bevétel arányt is tartja a műfajon belül, hiszen a nagyjából 1 millió dolláros büdzsével szemben olyan 53 milliót hozott a konyhára és ezekben még nincs benne a DVD kiadásból bejövő összeg.

Ezzel szemben viszont a közönség nem teljesen volt megelégedve a filmmel, hiszen többségében szarnak titulálták, ezért meglehetősen félve ültem neki, hiszen az áldokus filmek egyébként sem tartoznak a kedvenceim közé és sajnos kevés jó van köztük. Ezzel szemben mondjuk a mellette szóló érvekkel is tisztában vagyok, hiszen a Paramount például pont a low-budget, de nagy bevétel szellemében készíttette el ezt a produkciót is és mondjuk a pénzügyi adatok őket igazolják, a siker viszont nem feltétlen.

Ezekkel az előjelekkel szemben viszont kellemeset csalódtam a filmben, ugyanis nekem mindenképpen jobban tetszett, mint a Paranormal Activity elcsépelt, semmi újat nem mutató, alapból unalmas részei. 

A történet Isabella Rossiról szól, aki úgy dönt, hogy készít egy dokumentumfilmet, amelyen azt próbálja meg kinyomozni, hogy mégis mi a csuda történt az édesanyjával, aki jó néhány évvel korábban megölt 3 embert, miközben azok ki akarták belőle űzni a rosszat. Egy későbbi orvosi vizsgálat aztán kiderítette, hogy Maria Rossi bolond, ezért egy elmegyógyintézetbe zárták, majd egy idő után Rómába vitték, ahol szintén egy hasonló intézmény vendégszeretetét élvezhette. No, és ide utazik utána a lánya Isabella, aki ha már ott van és a Vatikán is közel van megpróbálja magát jobban belevetni az ördögűzés tudományába.

A tovább után folytatom.

A történet tehát így néz ki, Isabella Rossit követhetjük nyomon, amint találkozik az anyjával, megismer két ördögűzéssel foglalkozó papot, részt vesz egy ördögűzésen és egyre jobban elmerül a témában.

Tudjátok az a helyzet, hogy Az ördög benned lakozik, szerintem teljesen jó, a szereplőkkel nincs baj, a történet szépen halad és igazából kifejezetten üresjáratokról sem beszélhetünk, nincs az, hogy 5 percig a szoba sarkában áll a kamera és lófasz se történik.

Persze itt is vannak olyan helyzetek, amikor picit hiteltelennek tűnnek a dolgok, de azt hiszem ez a stílus velejárója. Bár azért érdemes megemlíteni, hogy veszélyhelyzetben azért itt az esetek többségében a kamerázó ember eldobja/lerakja a munkaeszközét, persze azért mindig úgy, hogy az éppen aktuális látnivalót mutassa.

A film egy-két csavarosabb dolgot is tartogat, persze nem kell semmi ördöngösségre gondolni, de azért mindenképpen jól sikerültek és ugye így jutunk el a végéhez, ami szintén korrekt.

Szóval picit felmerült bennem az is, hogy Oren Peli annyira megijedt, hogy letaszítják a kézi kamerás horrorfilmek csúcsáról, hogy különböző álneveken elkezdte lehúzni a produkciót. 

A rendezést egyébként William Brent Bell vezényelte, akinek a 2006-os Stay Alive - Ezt éld túl! című horror köthető a nevéhez, illetve újabban a Wer című, jövőre érkező, szintén áldokus alkotáson dolgozik. A forgatókönyv megírásában pedig Matthew Peterman segédkezett, aki az említett két produkciónál is Bell tettestársa. 

A szereplők közül négy nevet említenék meg, láthatjuk Fernanda Andradet, Simon Quartermant (A Skorpiókirály 2., Wer), Evan Helmuth-ot (Halálos hétvége) és Suzan Crowleyt.

Ami pedig a pontokat illeti, nálam abszolút egy 6/10-es produkcióról van szó, amit bátran ajánlók, hiszen a kézikamerás kategórián belül egy teljesen jól sikerült darabnak számít.

Címkék: szellem démon 2012 amerikai film 6/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr164503218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jason13 2012.05.18. 19:27:02

Ez jól hangzik,lehet majd teszek vele én is egy próbát:)

Tökibá 2012.05.18. 19:27:22

Oren Pelinek és másnak sem kell félnie, legalábbis szerintem.
Sovány 4-es, persze nálam.

November20mail 2012.05.21. 15:54:34

sovány 4es, nagyon sovány

Bajtai András · http://bajtaiandras.hu 2012.05.30. 07:52:53

Én nagyon bírtam ezt a filmet, óriási meglepetés volt.

gabbe 2012.07.09. 21:36:09

Egyre szarabb filmeket csinálnak. Pedig jó sztorik lennének dögivel. Egészen Lovecraft-tól napjainkig.
Ez is egy szar film.

süti beállítások módosítása