Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Alagút (2011) - Absentia

2012.05.11. 18:46 Csabi87

Az Absentia című filmet őszintén szólva már marhára vártam, hiszen a blogon korábban volt egy interjú fordítás, amely Mike Flanagan rendezővel készült, sőt ugye a produkció jó néhány fesztiválon is járt, sőt mi több a 2011-es Shriekfesten a legjobb horror díját is megkapta. Csoda, hogy az ember bizakodó.

Ám de mindezek ellenére megküzdöttem a filmmel, hiszen szégyen de bevallom, hogy csak két részletben tudtam végignézni, mert egy picit beleesett az indie filmek hibájába és unalmas volt.

Mielőtt azonban ebbe belemennék, jöjjön a történet, amely egy asszonykáról szól, akinek a férje 7 éve eltűnt. Hosszú idő ez, pláne eltűnésből és asszonykánk tulajdonképpen már fel is adta, hogy az ura előkerül. Ezt jól szimbolizálja az is, hogy megkapja a halottá nyilvánítás dokumentumát, illetve az a tény, hogy összesöndörödik a férjét kereső rendőrrel is, oly annyira, hogy a legyet is bekapja. Huncut egy asszonyról van szó, ez tény, de hát, mint említettem 7 év hosszú idő, eltűnésből is, meg szex nélkül is.

Igen ám, de Tricia (a főhős asszony) elkezd rémeket látni, a férjúr a leglehetetlenebb helyeken bukkan fel és kvázi kísérti az asszonyt, mert annak meg ugye lelkifurkája van. A helyzetet aztán tovább fokozza az is, hogy a férj egyszer csak előkerül, mellesleg pont akkor, amikor Tricia rábólint a dagadt kopasz rendőr randi ajánlatára.

Ennyit a sztoriról, a többit a tovább után folytatom, esetlegesen spoilerekkel megszórva. 

A sztori jó, azt hiszem ebben megegyezhetünk, nem beszélve az egész rejtélyes eltűnés és visszatérés helyszínéül szolgáló alagútról, de a megvalósítás egyszerűen nem túl nyerő.

Itt tenném, hozzá rögtön, hogy végtére is Flanagan hű maradt az interjúban elhangzott szavaihoz, hiszen tényleg nem egy tucat horror az Absentia, gondolkoznunk kell hozzá és a dolgok nagy része a költségvetés szűkössége miatt a mi fantáziánkra van bízva. Sőt a szereplőket is meglehetősen jól bemutatják nekünk, illetve a köztük lévő viszonyokra is kitérnék. Ez pedig mind szép és jó, és Flanagan elképzelése dicsérendő, ám de azt hiszem ez mégsem teljesen működőképes.

Gondolok itt arra, hogy az első 40 perc a férj néhai feltűnéseit és az alagutas embert leszámítva merő unalom. A testvérek beszélgetnek, ott vannak, jógáznak, az egyik titokban drogozik, néha ott a dagadt rendőr és kész. Oké, most picit eltúlzom, mert itt mutatják be a karaktereket, a viszonyokat és a többit, de nem tudom, hogy a mai néző számára megér-e 40 percet egy ilyen rész. Nekem sajnos nem és itt is történt meg, hogy pár napra jegeltem a filmet.

Ezután jön egy "második rész", ami mondjuk a férj feltűnése utáni szakasz. Ez jó és igazából rendben van, bár őszinte leszek engem zavart, hogy túl sok minden van a képzeletemre bízva és keveset látok. Nyilván a képzelőerőmmel nincs baj, bár ettől függetlenül fenntartom, hogy a hiba bennem van, illetve egész konkrétan abban, hogy a horrorfilmek nagy része elkényeztet minket manapság, olyan szempontból, hogy csak ülnünk kell és nézünk, ahogy fröcsög a vér és hullanak a fejek, mindent látunk, semmi képzelet. Nyilván ez sem jó, de sajnos az Absentia bármennyire pacsit érdemel és bármennyire jól megszerkesztett és látszik, hogy tényleg egy ötlet, sőt egy elképzelés van mögötte arról, hogy milyen is egy nem tucat horrorfilm, sajnos nem túl jó.

Ezt egyébként tovább tetőzik a zenei hatások - vagy nem is tudom minek nevezhetném őket - amelyek végig hallhatóak, egy-két jelenetet leszámítva. A gond ezekkel egyébként az, hogy kettő ilyen zenéről beszélhetünk (az egyik az "eseménytelen" részeknél szól, a másik meg akkor, amikor izgalmasabb dolgok történnek). A 87. percre ez baromi kínzó már.

A pontokat illetően én egy 4-esnél többet nem tudnék jó szívvel adni. A művésziesebb horror kedvelőinek azonban ajánlom a filmet, mert összességében nem rossz ez és semmiképpen nem nézhetetlen, csak meglehetősen más, mint amit megszokhattunk. De hát ilyen is kell.

 

Címkék: indie 2011 amerikai film 4/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr314491608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.05.11. 19:43:23

Elsőosztályú írás! Ez a lehető legjobb értelemben vett suttyós elbeszélésmód nekem nagyon bejön, bár az asszony szó kicsit sokszor szerepelt. A film iránt sajnos nem keltetted fel az érdeklődésem, a halálom, mikor unatkoznom kell a képernyő előtt.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2012.05.11. 20:01:24

@Sparrow: köszönöm, a film meg sajnos tényleg hagy kívánni valót maga után, bár ahhoz kétség nem fér, hogy legalább eredeti és akadnak jó részek, csak nekem sok volt a töltelék, meg, amiket írtam. De ha szereted a lassabb sztorikat, akkor lehet, hogy tetszik majd.

süti beállítások módosítása