Hölgyek, Urak jó hírem van azok számára, akik szeretik a jó híreket, ugyanis a Tales from the blog stábja, szerkesztősége gyarapodni látszik, így hát ezentúl nem csak én és a képzeletbeli barátaim szerkesztgetik a blog hasábjait, hanem csatlakozik hozzánk egy gyakorlott kolléga is, Victory személyében. Két dolgot érdemes tudni róla, szereti a horrort és újságíróként végzett, úgy hogy azt hiszem mindenképpen jól jártunk vele. A tervek szerint leginkább filmajánlókkal örvendeztet majd Titeket. 

Elsőként A kötél című Hitchcook filmről olvashattok tőle, amelyet korábban a szub.hu-n már megjelentetett, de hozzájárult ahhoz, hogy itt is kikerüljön az írás. A mű nem kifejezetten horror, bár azt hiszem bőven helye van a blogon, már csak Hitchcook személye miatt is. Jöjjön hát az írás:

Akasztott embernek lába sem éri a földet… vagy talán mégis?

Két férfi, a tökéletes bűntény, egy árva kötél darab, egy szemfényvesztő vacsora; egy egész estés taktikai játék… De ki nevet a végén?

Folytatásért katt a továbbra.

Brandon (John Dall) és Philip (Farley Granger), a két egyetemista Nietzsche Übermensch, azaz felsőbbrendűségétől vezérelve minden ok nélkül megölik egykori osztálytárukat, Davidet, csakhogy bebizonyítsák-létezik a tökéletes gyilkosság. Megfojtják egy kötéllel, majd, hogy művük munkából mesterművé válhasson, adnak egy kisebb partit meghívva mindenkit, aki David közvetlen ismerőse volt. David szüleit, Kenneth-et David egykori legjobb barátját, menyasszonyát, Janet-et, aki Kenneth ex-barátnője egy személyben és Rupert Cadell-t (James Stewart) - a fiúk egykori tanárát -, aki tökéletességi ideáit vették át és torzították a végsőkig. Ezzel kezdődik is az előadás, ám Philip képtelen nyugodt lenni és Brandon túlzott izgágasága és az ismétlődő kérdés; „Hol van David?” felkelti Rupert érdeklődését…

A darab eredetileg egy Broadway-i színházi játék volt, A kötél vége címen futott, Patrick Hamilton műveként. Hitchcocknak néhány elemet meg kellett változtatni benne, így ki kellett vennie Brandon és Philip homoszexuális kapcsolatát is, mert a korabeli amerikai társadalomban ekkor még nem fogadták el.

Filmtechnikailag is újítást hozott; a filmben rejtett, trükkös vágások vannak (a karakter áthalad a termen és ekkor ráközelítenek a hátára és így vágnak, majd onnan folytatódik), olyan, mintha egyetlen felvételből állna a film. A kamera folyamatosan követi a figurákat, mindenhol látjuk mikor és mi történik- így eléri azt a hatást, mintha közvetlen a színpad elől látnánk az eseményeket. A cigaretta és a szleng használata akkor még ritka volt, így egy korát meghaladó, modern filmet ad. A 40’es évek mindenki számára egyenlő a fekete – fehér képkockákkal, viszont a Kötél színes-ezáltal is kirí a korabeli filmek sorából, valamint Brandonék tetőtéri lakásából a hatalmas ablak a korabeli Manhattan-re nyílik és végigköveti a nap mozgása a filmet. Igaz, a nap fényét nagyon sok lámpa imitálja, de ezekkel az újításokkal áttörést hozott a filmiparban és történetben egyaránt.

Hitchcock későbbi nyilatkozataiban beismerte, ez csak egy próbálkozás volt- a film nem hozta meg a várt sikert, de későbbi filmjében az A hátsó ablakban (Rear window, 1954) ismét megpróbálkozott az egyhelyszínes beállítással, és visszahozta kedvenc színészét, James Stewart-ot is.

A film lenyűgöz; nagyon erős karakter, illetve jellemfejlődésnek lehetünk tanúi 80 perc alatt, folyamatosan fenntartja a feszültséget és egy pillanatra sem lankad az ember figyelme. Hiába ítélték bukásnak, nem értek vele egyet- az egyszerű megoldások és a kétértelmű szövegek nászából olyan sikermű született, amellyel Hitchcock letette névjegyét újra a filmtörténetben.

Pontok: 8/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.