Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Horrorfilmek a TV-ben - 16. hét

2012.04.15. 09:35 Csabi87

Jó filmek? Naná, hogy lesznek jó filmek, mindig akad egy-két gyöngyszem, csak embertelen időpontokban, de az éjjeli baglyoknak ez ugye nem szedi kedvét, tehát tessék csak keresgélni a tovább után, viszont egy-két nem túl későn kezdődő produkciót én is ajánlanék.

Például kedden este 9-től Johnny Depp főszereplésével vetíti a Filmmúzeum A pokolból című 2001-es filmet, sőt ugyanezen a napon ugyanebben az időpontban a film+-on a Legenda vagyok is látható Richard Matheson novellája alapján, bár hozzátenném, hogy érdemes inkább elolvasni a könyvet.

A pap a héten is háborúzik a vámpírok ellen, például kedden 22 órától a Cinemaxon, de másnap a Cinemax kettes számú csatornája is ismétli a fenomenális egyáltalán nem nevezhető, tavaly nyári akcióhorrort. 

Csütörtökön szintén 22-től HBO 2-n, befigyel A kaptár legutóbbi része, míg másnap, pénteken a Cool 21:15-től a Penge 3. részét vetíti.

Előjáróban akkor ennyi, a többiért katt a továbbra. 

 

 

Április 16. (hétfő)

A pap - Háború a vámpírok ellen (amerikai, 2011) - 4:30 Cinemax 2
A gyilkos cickányok (amerikai, 1959) - 13:50 Filmbox
Halloween - Feltámadás (amerikai, 2002) - 23:40 Filmbox HD
A kukorica gyermekei (amerikai, 1984) - 0:05 Cinemax
Halálos ölelés (dél-afrikai, 2004) - 0:40 film+ 2
A látogatók (amerikai, 1972) - 2:55 Cinemax
 

Április 17. (kedd)

Életmentők (hongkongi, 1997) - 6:00 MGM
Zsákutca (angol, 1966) - 7:55 Cinemax
Reykjavik - Rotterdam (izlandi, 2008) - 12:20 Filmbox HD
Zsákutca (angol, 1966) - 16:25 Cinemax
Sarah démonai (amerikai, 2005) - 16:40 Filmbox Extra 1
Hóvihar (kanadai-amerikai, 2001) - 17:30 film+
A pokolból (amerikai-angol-cseh, 2001) - 21:00 Filmmúzeum
Legenda vagyok (amerikai, 2007) - 21:00 film+
Lassú tűzön (amerikai, 2000) - 21:00 film+ 2
A pap - Háború a vámpírok ellen (amerikai, 2011) - 22:00 Cinemax
Dr. Jekyll és Mr. Hyde (kanadai, 2008) - 22:25 Filmbox
A Sakál napja (angol-francia, 1973) - 23:00 Filmmúzeum
A fülke (amerikai, 2002) - 23:40 HBO 2
A kukorica gyermekei (amerikai, 1984) - 0:05 Cinemax 2
Alvás!ZAVAR (kanadai-amerikai-francia, 2000) - 1:00 film+
Rémálom az Elm utcában 6.: Freddy halála: Az utolsó rémálom (amerikai 1991) - 2:30 Cinemax
Lassú tűzön (amerikai, 2000) - 2:45 film+ 2
Legenda vagyok (amerikai, 2007) - 2:50 film+
A látogatók (amerikai, 1972) - 2:55 Cinemax 2
 

Április 18. (szerda)

A szobatárs (amerikai, 2011) - 4:20 HBO
Zsákutca (angol, 1966) - 7:55 Cinemax 2
Hóvihar (kanadai-amerikai, 2001) - 12:00 film+
Lavina (kanadai-amerikai, 1994) - 13:40 film+
Kisvárosi szörnyeteg (amerikai, 1959) - 13:55 Filmbox 
Babylon A. D. (amerikai-francia-angol, 2008) - 16:00 HBO 2
Zsákutca (angol, 1966) - 16:25 Cinemax 2
A pap - Háború a vámpírok ellen (amerikai, 2011) - 22:00 Cinemax 2 ÍRÁS
A gyilkos bennünk (amerikai, 2008) - 22:40 Filmbox Extra
Reykjavik - Rotterdam (izlandi, 2008) - 22:45 Filmbox Plus
A rejtély (8. rész) (amerikai-kanadai, 2008) - 23:05 Cool
A bőrödbe bújva (ausztrál, 2009) - 23:05 Cinemax
Ragyogás (1. rész) (amerikai, 1997) - 23:20 Universal Channel
Inju - A fenevad árnyékában (francia, 2008) - 0:10 Filmbox Extra
Hibrid (kanadai-francia-amerikai, 2009) - 0:25 HBO 2
Reeker - Gyilkos szag (amerikai, 2005) - 0:35 Filmbox
Rémálom az Elm utcában 6.: Freddy halála: Az utolsó rémálom (amerikai 1991) - 2:30 Cinemax 2
Lavina (kanadai-amerikai, 1994) - 3:45 film+
 

Április 19. (csütörtök)

Hóvihar (kanadai-amerikai, 2001) - 5:25 film+
Settenkedők (amerikai, 2003) - 17:20 film+ 2
Odessa ügyirat (angol-NSZK, 1974) - 17:50 Cinemax
Horrorra akadva 3. (amerikai-kanadai, 2003) - 21:00 Filmbox Extra
A megtestesült gonosz (kanadai, 2009) - 21:00 film+ 2
A kaptár - Túlvilág (angol-német-amerikai, 2010) - 22:00 HBO 2
A bőrödbe bújva (ausztrál, 2009) - 23:05 Cinemax 2
A sárga csizmás lány (indiai, 2010) - 23:15 Cinemax
A nagy trükk (amerikai, 2003) - 0:15 Filmbox Plus
Horrorbusz (holland, 2005) - 0:55 Filmbox Family
Klute (amerikai, 1971) - 1:15 Filmmúzeum
Tristan (francia, 2003) - 1:50 Filmbox Plus
Mocsárlény (amerikai, 1982) - 1:55 TCM
 

Április 20. (péntek)

A megtestesült gonosz (kanadai, 2009) - 4:10 film+ 2
Elveszett lelkek kútja (német, 2008) - 9:05 Filmbox Extra
Pusztuljon, aki nem nősül (angol, 2010) - 9:50 HBO
Odessa ügyirat (angol-NSZK, 1974) - 10:40 Cinemax
Settenkedők (amerikai, 2003) - 11:45 film+ 2
Odessa ügyirat (angol-NSZK, 1974) - 17:50 Cinemax 2
Forráskód (amerikai-francia, 2011) - 20:25 HBO 2
Egy életem, két családom (kanadai, 2006) - 21:00 Filmbox
A múlt titka (német-angol, 2005) - 21:00 Filmbox Extra
Gyilkos emlék (amerikai-kanadai, 2005) - 21:00 Filmbox Extra 1
A gyanú (amerikai, 1997) - 21:00 Hálózat TV
Penge: Szentháromság (amerikai, 2004) - 21:15 Cool
A tébolyultak (amerikai, 2010) - 22:20 Viasat 6
Fido - Hasznos a zombi a háznál (kanadai, 2006) - 22:25 Filmbox HD
Angyalok háborúja 4. - Felkelés (amerikai, 2005) - 22:25 Filmbox Plus
És hamarosan a sötétség (amerikai-argentin-francia, 2010) - 22:30 Filmbox Extra
Mocsárlény (amerikai, 1982) - 23:00 TCM
A sárga csizmás lány (indiai, 2010) - 23:15 Cinemax 2
A szobatárs (amerikai, 2011) - 23:20 HBO
Az élőhalottak éjszakája (amerikai, 1968) - 0:35 AXN SCI-FI
Turbózombi, véruszkár (amerikai, 1989) - 1:10 film+ 2
Az ősök kardja (japán-tajvani-német, 2010) - 1:25 Filmbox HD
Penge: Szentháromság (amerikai, 2004) - 1:50 Cool
Hullajó feleség (amerikai, 1989) - 2:45 film+ 2
Az élőhalottak éjszakája (amerikai, 1968) - 3:10 AXN SCI-FI
 

Április 21. (szombat)

Odessa ügyirat (angol-NSZK, 1974) - 10:40 Cinemax 2
Rhodesia Csillaga (1946) - 10:45 Filmbox
A Friend of the Family (kanadai, 2004) - 21:00 Filmbox
Válaszút (amerikai, 1993) - 23:00 Hálózat TV
A tébolyultak (amerikai, 2010) - 0:25 Viasat 6
Halloween - Feltámadás (amerikai, 2002) - 1:45 Filmbox HD
Chrysalis - Az emlékrabló (francia, 2007) - 1:50 film+
Hideg csontok (spanyol, 2005) - 3:20 film+
 

Április 22. (vasárnap) 

Eredet (amerikai-angol, 2010) - 14:15 HBO
A hírnök 2: A vég kezdete (amerikai, 2009) - 21:00 Filmbox Extra
Edison (amerikai-német, 2005) - 21:00 Filmbox Plus
Az utolsó ház balra (amerikai, 2009) - 22:05 Cinemax
Otthon, biztonságban (amerikai, 2006) - 23:55 Cool
A múlt titka (német-angol, 2005) - 0:25 RTL Klub
Reykjavik - Rotterdam (izlandi, 2008) - 1:30 Filmbox Plus
Ragyogás (angol-amerikai, 1980) - 1:55 MGM
Ragyogás (1. rész) (amerikai, 1997) - 2:00 Universal Channel
Lila képzelet (amerikai, 2003) - 3:30 Filmbox

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr174432304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása