Jim Wynorski rendezőként már egy halom filmet letett az asztalra, persze más kérdés, hogy esetében a mennyiség a minőség rovására megy, hiszen túlnyomó többségében inkább B - hanem Zs - filmekről beszélhetünk, de van egy réteg, aki pont ezekért a típusú filmekért él-hal. Részben én is ide tartozom, ugyanis imádom a buta CGI állattal felvértezett, többnyire kiszámítható és sablonos filmeket. Persze nem minden esetben, hiszen van, amit nem lehet így eladni, de egy Camel Spiderstől nem vár sokat az ember, csak másfél óra önfeledt szórakozást és azt viszont teljes mértékben megkapjuk.

Tulajdonképpen a Camel Spiderst talán hasonlíthatjuk az Asylumos srácok csodáihoz, bár azt hiszem azért picit más ez. Hiszen itt legalább az ötlet csíráját felfedezhetjük, ugyanis a Camel Spiders dolog, egy közel keleti urban legendet dolgoz fel, nyilván szerény eszközökkel és bután, de mégse egy nagy sikerű produkció buta koppintásáról van szó, vagy egy cápás film sokadik lenyúzásáról. Ugye Asylum?

Persze a fikázások elkerülése végett jelezném, hogy a Camel Spiders tényleg nem 'A' kategóriás, tehát, aki nem szereti a gagyibb minőséget, az kerülje el messziről, mert csak sírás lesz a vége, a többiek viszont kattoljanak a továbbra.

A történet igazából nem túl furfangos, már a legelején egy lövöldözésbe csöppenünk, ahol a US Army megtermett katonái lődöznek, pár rongyba csavart tálibra. Hőseink köbö 20 méterről tüzelnek egymásra, de amolyan Csupasz pisztolyosan senki nem talál el senkit (jó egy lábon lövést és egy halottat leszámítva, de hát na, kicsire nem adunk). Ám aztán a semmiből feltűnik pár különböző méretű CGI pók, akik a tálibokra támadnak és megeszik őket. Ajajjj ám, de az igazi nagy ajjajjra várnunk kell, ugyanis a halott katona szájába bemászik 1-2 pók, így mikor a holttestet hazaszállítják a pókok is átutaznak Arizonába, majd egy baleset következtében el is szabadulnak, a többit pedig könnyen kitalálhatjuk: lakmározni kezdenek.

A film természetesen nyüzsög a logikátlanságtól, ugyanis a két pókból egyszer csak ezer lesz (jó elhangzik, hogy gyorsan szaporodnak, de azért ez mégis csak durva), random módon teremnek mindenfelé és másodpercek alatt kiharapják az agyat meg a mindent. A fegyverekből pedig a büdös életben nem fogy ki a lőszer és újratölteni sem kell.
A karakterekkel sem lehetünk megelégedve, ugyanis mindenki olyan buta, mint amilyen buta emberek vannak az ilyen filmekben, a pókok pedig olyan kurva ravaszok, hogy a róka el mehet a picsába. De, akit ez zavar, az nézze a Lostot.

Ami egy picit bosszantó volt és igazából könnyen orvosolható lett volna, hogy ugye Arizona és Afganisztán a filmben egy az egyben egyforma, nyilván ugyanott vették fel a képsorokat, de egy Somewhere in Desert, Afganistan, meg egy Arizona, USA feliratot igazán betolhattak volna, mert így egy darabig nem lehet rájönni, hogy hőseink már amerikai utakat rónak. Vagy én vagyok a hülye. Nyilván az sem kizárt.

A forgatókönyvet is Wynorski jegyzi J. Brad Wilke-kel együtt, míg a főbb szerepekben Brian Krause (Alvajárók), C. Thomas Howell (Az országút fantomja), Melissa Brasselle (Sárkánygyík, Raptor), Diana Terranova (Piranhaconda) és GiGi Erneta látható.

A pontozásnál azért nyilván próbálok reális lenni és ésszel pontozni, ennek ellenére ez részemről egy 4 pontot simán megér, mivel minden gagyisága ellenére remekül szórakoztam és az Asylum-féle ócskaságoknál mindenképpen jobbnak éreztem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.