Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Jack and Diane - egy kép

2012.03.08. 12:02 Csabi87

Idén, június elsején érkezik az amerikai mozikba a Jack and Diane című romantikával fűszerezett horror dráma. A filmnek semmi köze nincs a hasonló című Adam Sandler borzadályhoz, hanem egy első szerelem történetét mutatja be, két fiatalét, akik a nyár végén kénytelenek elszakadni egymástól. A dologba valami vérfarkasos látomások is belekerülnek és így lesz kerek egész a történet.

Hát majd meglátjuk, alapból nagyon tartózkodom ettől a stílustól, de ki tudja, jól is elsülhet.

A produkciót egyébként Bradley Rust Gray írta és rendezte, aki többnyire drámákra szakosodott és az imdb tanulsága szerint úgy néz ki, mint egy ember a kör széléről a Maradj talpon!-ban. 

A főbb szerepekben pedig Juno Temple (Dirty Girl), Jena Malone (Kapcsolat), Riley Keough, Dane DeHaan (Az erő krónikája) és Kylie Minogue lesz látható.

A mellékelt képen pedig Juno Temple végez egy rögtönzött fogorvosi vizsgálatot.

Címkék: kép romantikus vérfarkas jack and diane upcomings

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr54294153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása