Az Ami sok, az sokk című film véleményem szerint csak részben fedi a horrort, picit inkább talán thriller, de a legjobb megjelölés talán a fekete komédia lenne. Annak pedig nagyon jó iskola példája.

Történetünk egy amerikai kertvárosban játszódik, ahol a szomszédok ismerik egymást, egy picit bosszantják egymást, és a maguk módján mindannyian furák, de emiatt szerethetőek. Ott vannak Petersonék, ahol a családfő éppen szabadságát tölti abszolút tunyulással. Ott a szomszéd, a nagy haver Art Weingartner, a visszavonult katona Mark Rumsfield és az idős úr, Walter a fehér kis kutyával, aki rendszerint Rumsfieldék pázsitján végzi a dolgát. Valamint szót kell ejtenünk Petersonék új szomszédjáról Klopekékről, akik már 1 hónapja Petersonék szomszédságában laknak, de igazából senki sem látta még őket. Titokzatosak, sőt a házuk is lepusztult, picit olyan Adams Family feelinget árasztó házikó. 

Klopekékről pedig elkezdenek keringeni a pletykák, az egyik abból adódik, hogy a pincéjükből éjjelente, ijesztő fények és hangok szűrődnek ki, illetve egy eddig nem említett szomszéd, a film legidegesítőbb karaktere Rick Butler is látta őket, amint a hátsó udvarban gödröket (sírokat?) ásnak. A gondokat pedig csak tetőzi, hogy egyik pillanatról a másikra Walter bácsi nyom nélkül eltűnik, a nyomok pedig Klopekékhez vezetnek.

Mindezek hatására 3 főhősünk, Peterson, Weingartner és Rumsfield úgy dönt, hogy lerántja a leplet Klopekékről. Innentől kezdve pedig kutatni kezdenek Klopekék szemétében, betörnek a házukba, felássuk a kertjüket és hasonló stratégiai lépéseket alkalmaznak, hogy sikerre jussanak. 

Joe Dantetól, a Szörnyecskék filmek kapcsán megszokhattuk, hogy a humort rendkívül jól csempészi be filmjeibe, így van ez itt is, valamint a karakterek is jól megírtak és szerethetőek, kivéve a már említett Rick Butlert, akitől legszívesebben a csuklómat vagdostam volna - rég találkoztam ennyire irritáló karakterrel, persze ha a cél ez volt, akkor rendkívül jól sikerült.

Az igazsághoz tartozik, hogy horrorisztikus elemekből nem sok van a filmben, a legdurvább eszközök talán a csontok és koponyák, illetve a picit hátborzongató Klopek rezidencia. Ezeken túl leginkább csak utalnak a gaztettekre. 

Picit mondjuk sajnálom, hogy gyerekkoromban nem láttam ezt a filmet, akkor talán működött volna ez az árnyalatnyi hátborzongatás, de mivel már nagy majom vagyok ez nem annyira hatott, viszont ennek ellenére a film tetszett. Nem volt unalmas, a poénok nagy része jól működik, a karakterek, mint már írtam jól megírtak, úgy hogy abszolút jár a jó érdemjegy.

Mielőtt ezt megejtenénk, pár szót a készítőkről. A rendezés ugye Joe Dante érdeme, míg a forgatókönyvet Dana Olsen írta, aki leginkább vígjátékokat írt, bár van egy gyengén sikerült horrorkomédiája is a Fűnyíró és Halloween, avagy tudom kit vágtál tavaly lábon 1982-ből.

A szereplők közül pedig ott van Tom Hanks (Halálsoron), Bruce Dern (Az utolsó emberig), Carrie Fisher (Csillagok háborúja), Rick Ducommun (Scary Movie), Corey Feldman (Az elveszett fiúk), Henry Gibson (Vérbeli hajsza) és Wendy Schaal (Vérbeli hajsza).

A pontokat illetően pedig 7/10-et adnék erre a filmre, habár hangsúlyozom, hogy nem igazán horrorról van szó, de egy remek fekete komédia az Ami sok, az sokk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.