Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Red Band trailer az ördögös filmhez

2011.12.25. 13:52 Csabi87

Érkezett egy új, korhatáros előzetes Az ördög benned lakozik című filmhez, amelyet külföldön januárban, itthon majd csak március végén mutatnak be. A film propagandája teljesen rendben van, csak úgy szórják az előzeteseket, képeket, infókat úgy hogy csak erősen bízhatunk abba, hogy a film végül rá is szolgál erre és nem egy újabb Paranormal Activity utánzatot kapunk. 

Persze tény, hogy az előzetesek alapján izgalmasnak néz ki a produkció, de ez a Paranormal legutóbbi részére is igaz volt, a film pedig csalódáskeltőre sikeredett. 

A mostani előzetesben karácsonyi hangulatot is kapunk egy picit, illetve eddig nem látott jelenetekkel is gazdadogunk és ezt elnézve bánhatjuk, hogy olyan sokáig kell várnunk a filmre.

A korábbi ördöngösségeket a megfelelő címkénél (itten-é) találjátok.

Címkék: ördögűzés előzetesek upcomings the devil inside

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr393494811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása