Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Piton (2000) - Python

2011.12.04. 19:03 Csabi87

Elérkeztünk a harmadik és egyúttal az utolsó olyan horrorfilmhez, amelyben Robert Englund úr tiszteletét teszi. Az előző filmhez hasonlóan itt sem túl sok szerepet kap az öreg, bár még így is jelentősen több játékidővel rendelkezik, mint a Leslie Vernon életét bemutató filmben. Viszont amennyivel többet látható a képernyőn, annyival rosszabb is ez a film. Persze nem voltak elvárásaim.

Tulajdonképpen a megszokott sémára épülő, CGI szuper állatos filmek sorába áll be a Piton is. Bár itt mondjuk a sor elejéről beszélhetünk inkább, lévén, hogy egy 2000-ben készült darabról van szó.
Ezek a filmek egyébként mindig érdekesek, én kifejezetten bírom őket, akkor is ha egy rakás bélsár az egész, ugyanis van egy fajta varázsuk. Picit talán olyanok ezek a filmek, mint az LMP (tudjátok az a vicc párt), ha nem vesszük őket túl komolyan, akkor még szerethetjük is őket.

A film elején rövid életű, alkalmi főhőseink repülőn vannak és egy nagy fadobozt szállítanak, amin rések vannak, viszont ennek ellenére nem tudják mi van benne. Már itt érezhetünk egy pici ellentmondást, de ez ne szegje kedvünket, már csak azért sem, mert mi pontosan tudjuk, hogy egy félelmetes Piton motoz a ládikóban. A gép természetesen lezuhan, láb nélküli gonoszunk pedig kiszökik és jaj ki útjába kerül.

Eközben aztán adott egy kis város, ahol többnyire sablon emberek élnek és az egyik rendőr bácsi is egy pöcs, főleg valódi főhősünkkel, aki mondjuk szintén egy pöcs, de nem természetéből és karakteréből fakadóan, hanem csak azért, mert nem lehet vele azonosulni. Karaktereink kapcsán visszatérő momentum is akad például az, hogy főhősünk biciklivel neki megy a rendőr autónak. Egyszer a fizikát meghazudtolva össze is töri a biciklijét.

Aztán a szokásos "a srác tudja, hogy ott a kígyó, de nem hisz neki senki" képsorokat is "már-láttam" arckifejezéssel nézhetjük végig. De ez így van jól - gondolta a forgatókönyvírója, mert szerintem ez már 2000-ben sem volt eredeti, mára pedig még elcsépeltebb lett. Se baj.

Túlságoson véres kép sorokra egyébként ne számítsunk, jó mondjuk akad savval leköpött ember, mert mutáns kígyónk ezen képesség birtokában is van, amellett, hogy kurva hosszú. Meg mondjuk talán mondanom se kell, hogy intelligens kígyóról van szó, aki az FBI-t is kicselezi és bárkit meglep hátulról lopakodó üzemmódban. Még jó, hogy nem csörgőkígyó.

Egyébként az a helyzet, hogy a kígyó CGI nem olyan vészesen szar, illetve de, csak láttam már rosszabbat is. Az viszont mindenképpen pozitívum, hogy a CGI robbanásokat nem erőltették és ami robban az robban. Viszont a pozitívumokról ennyit.

Igazából a szomorú, hogy Robert Englund karaktere is sablonos és nem is mondhatnám, hogy hozzátesz a filmhez, bár mivel bírom őt így megmerem kockáztatni, hogy ehhez nem is lehet. Csak akkor miért adja el a lelkét valaki? Biztos a tervei között volt egy CGI vadállatos film. Hát húzhat mellé egy pipát.

Englundon kívül egyébként szupersztárként Casper Van Dien is feltűnik és a jelzőt nyugodtan vehetitek iróniának. Főszereplőként pedig Frayne Rosanoff és a mókás nevű William Zabka látható.

A rendezés Richard Clabaugh érdeme, aki pedig inkább a kamera túloldalán jeleskedett a Piton előtt, egészen sok ismert horror esetében is, mint mondjuk az Angyalok háborúja 1-2., vagy A kukorica gyermekei 4.

Ami pedig a pontokat illeti 3 darabot tudnék jelen pillanatban odasózni. Annyira egyébként nem nézhetetlen filmről van szó, aki szereti az agyatlanságokat és a hasonló kaliberű filmeket az cuppanjon rá.

Címkék: 2000 állatos amerikai film fenevad 3/10 ajánlók gyilkos állat

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr673406684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása