Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Bølgen (2015) - The Wave

2017.03.14. 18:14 Csabi87

Roar Uthaug norvég rendező azt gondolom abszolút beérett. Annak idején a Hideg prédával hívta fel magára a figyelmet, majd jött a szintén korrekt Menekülés, hogy aztán 2015-ben elkészítse az első norvég katasztrófafilmet, azt, amelyik kis híján Oscar-jelölést is kapott a Legjobb idegennyelvű film kategóriában.

A Bølgen egy felettébb korrekt filmélmény, ami bár tény, hogy csen Hollywoodból és az ottani klisék rendre előkerülnek, mégis minimális pénzösszegből készült és bőven übereli a nagy vízen túli  zsánertársait. Szerintem azt sem túlzás állítani, hogy az elmúlt évek egyik legjobb alkotása kategóriájában.

A történet egy norvég kis település játszódik, a főhősünk pedig Kristian és családja. A faszi geológus, bár pont most szeretne a nagyvárosba költözni családjával és új életet kezdeni. Ám ahogy, azt Danny Glover óta tudjuk az utolsó munkanapok nem éppen a legkönnyebbek. A település ugyanis egy hatalmas hegy lábánál terül el. Ez még csak festői látképet kölcsönözne a helynek, ám a hegy egy hatalmas darabja kilóg, mint a lóláb. A kutatók persze egész nap figyelik a legapróbb rezdüléseket is, Kristian utolsó napján azonban kitör a katasztrófa, a sziklafal leomlik és borzalmas cunamit eredményez.

Akneset egyébként egy létező hely, ahol a kutatók szerint tényleg bármikor megtörténhet a katasztrófa, Roar Uthaug és munkatársa ezt víziónálják filmjükben.

Hazugság volna azt állítani, hogy nem klisékre épít a film. A stáb ugyanis igyekezett mindent elővenni. A két részre szakadt család, a bátor családfővel éppúgy előkerül, mint néhány kevésbé fontos karakter drámai halála,  nem beszélve arról, hogy főhősünk hiába jelzi előre a katasztrófát senki nem akar neki hinni.

Emiatt azt hiszem egyáltalán nem érdemelne dicséretet a film, viszont mégis ügyesen gyúrja eggyé az egészet, amihez a lenyűgöző norvég tájakat hozzáadva mégis ütős lesz a végeredmény. Nem beszélve arról, hogy azért a hollywoodi pajtásokkal szemben itt nem azon van a hangsúly, hogy minél több CGI épületet leromboljon a minél látványosabb CGI katasztrófa. Nagyjából ugyanis 6 millió dollárból hozták össze a filmet, így ezekkel is csínján bántak és máris barátibb, naturalistább a végeredmény.

Tetszett az is, hogy a Bølgen talán egy kicsivel bátrabb, mint a hollywoodi produkciók, kicsivel keményebb, talán kevésbé finomkodó. Uthaug nem egy PG-13-as mindenki fizessen be rá filmet akart összehozni, hanem egy korrekt alkotást, ami sikerült is.

SPOILER

A klisék egyetlen esetben zavartak, a legvégén, amikor Kristian már-már úgy tűnik, hogy az életét áldozta szeretteiért, ám suprise-suprise, mégis sikerül őt visszahozni az életbe. Azt gondolom, ha a készítők igazán tökösek lettek volna, akkor Kristian meghal és a katarzis még nagyobb, könnyen kimerem jelenteni, hogy egy ilyen húzással nálam akár az abszolút kedvencem is lenne a kategóriában. Ennyire viszont nem bátor a Bølgen.

SPOILER VÉGE!

Színészek terén is minden rendben van, Kristoffer Joner, amolyan norvég Norman Reedusként vájta be magát az agyamba, szerintem hasonlítanak egymásra és nagyon szimpatikus főhős volt. Nem az a én vagyok Dwayne Johnson és leverem a vulkánkitörést módon volt hős, hanem inkább egy hétköznapi paliként, akibe szorult egy kis bátorság.

Biztos elfogult vagyok, mert bírom a norvég filmeket, de azt hiszem van egy újabb kedvencem az országból. Ha szereted a zsánert, akkor biztos vagyok benne, hogy érdemes egy próbát tenned ezzel a filmmel.

Az viszont kérdés számomra, hogy Uthaug mennyire kurvul el a jövőben, hiszen a hírek szerint ő kapta a Tomb Raider reboot rendezésének jogát. Ott pedig úgy gondolom kicsit meg lesz kötve a keze. Szerintem a honfitársa, Tommy Wirkola is hasonlóan járt, amikor a Boszorkányvadászokat elkészítette. A Nácizombik után számomra csalódás volt az a kitérője.

Viszont maradjunk a Bølgen-nél, ami nálam simán 8/10-es.

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr508476396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása