Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

The Hallow a.k.a The Woods (2015)

2015.11.23. 18:51 Jason13

the-hallow-2015-archivbild.jpgA The Hallow (néhány helyen The Woods) már az előzetesével felkeltette az érdeklődésem. Egy kifejezetten nyomasztó hangulatú szörnyhorrornak tűnt, egyenesen a ködös és esős szigetországból. Sőt, nem is olyan régen az is hivatalossá vált, hogy a rendező, Corin Hardy fogja dirigálni az 1994-s Holló új verzióját. Ez az információ pedig rátett még egy lapáttal a várakozásomra, hiszen egy mára már kultikussá vált horrorisztikus akciófilm elkészítésére csak nem kérnek fel akárkit a producerek. De térjünk vissza az ír erdőségbe és lássuk, milyen is lett a The Hallow.

Főszereplőnk feleségével és kisbabájával egy isten háta mögötti vidékre költözik munkája miatt. Eleinte minden szép és jó, azonban néhány helyi elkezdi zaklatni hőseinket, hogy az új otthonuk elátkozott helyen áll. Ennek persze nem dől be a házaspár, később viszont mégis megbánják azt, hogy maradtak. Az erdőben ugyanis gonosz lények élnek, akik szemet vetettek kisbabájukra.

A sztori sok újdonsággal nem szolgál. A jól ismert kliséket kapjuk meg, minden felesleges manír nélkül. Ami viszont hatalmas pozitívum, hogy a cselekmény nem packázik. Nagyon hamar letudják a készítők a felvezetést, hogy utána ráeresszék a szereplőkre az erdei szörnyetegeket.

the_hallow_still-e1437071348145.jpg

A probléma az, hogy hiába indul el hamar az "akció", a tempó néhol leül. Ennek az oka az, hogy két figura áll a középpontban (férj és feleség), akiket ugye nem lehet kiiktatni már a 40. percben. Így akadnak olyan képsorok, melyek csak az időt húzzák és próbálják előre tolni az eseményeket.

mv5bmjq2mjuzntg5mf5bml5banbnxkftztgwnty1mty3nje_v1_sy317_cr0_0_214_317_al.jpgEzzel még nem lenne baj, ha a figurák érdekesek lennének és lehetne értük izgulni. Kár, hogy hőseink totál két dimenziós alakok, akikért különösképpen nem lehet szorítani. Egyedül a kisbabával való kavarások adhatnak okot arra, hogy pulzusszámunk megemelkedjen, de ilyen jelenetből nincs sok. Igaz, a játékidő végén próbáltak a készítők trükközni vele és egy gonosz fordulatot is belengetnek előttünk, ez elől azonban végül visszatáncolnak.

Amire nem lehet panasz, az a helyszín és a kreatúrák. Az ír erdőség már önmagában elképesztően hangulatos, erre pedig az operatőri munka is rátesz egy lapáttal. A szörnyek is pazarul lettek megvalósítva, különösen örültem annak, hogy nem olcsó CGI-effektekkel lettek életre hívva.

Mindent összevetve, egyáltalán nem rossz darab ez, de a készítők nem igazán tudták az alapsztorit feltölteni kreativitással és bizonyos jeleneteknél se mertek elég bátrak lenni. Emiatt a The Hallow számomra csak egy átlagos szörnyes horror, kifejezetten erős technikai megvalósítással. Első filmes rendezőtől azért ez se rossz, aztán majd meglátjuk, milyen lesz az a Holló remake.

Játékidő: 97 perc
Rendező: Corin Hardy
Forgatókönyvíró: Corin Hardy, Felipe Marino
Szereplők: Joseph Mawle, Bojana Novakovic, Michael McElhatton

Értékelés: 6/10

Címkék: amerikai film 6/10 angol film 2015 ajánlók ír film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr218074096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása