Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

The Walking Dead 6. évad 6. rész

2015.11.17. 08:29 Csabi87

Tovább zakatol a zombivonat, az előző kicsit lassú rész után pedig egy kicsivel talán izgalmasabb és ütősebb felvonással igyekeztek elvarázsolni a nagyérdeműt, persze lehet, hogy Norman Reedus újbóli felbukkanása is sokat nyom a latba.

twd-11.jpg

Igen, hiszen ez alkalommal a zombihordát terelő brigád kapta a főszerepet, mivel ők eddig kimaradtak a szórásból. Abraham, Sasha és Daryl magukra hagyják az agyhalottakat és Alexandria felé veszik az irányt. A hazatérés azonban Lassienek sem volt zökkenőmentes, pedig abban a világban még zombik és elmebetegek fegyveresek sem nehezítették a helyzetet.

A folytatás spoilerek is lehetnek, ha még nem vagy túl a heti adagon.

A visszaút rögtön az elején rögös lesz, miután néhány fegyveres skúlóval kínálja hőseinket, aminek köszönhetően a hármas picit el is szakad egymástól. Gondolom W-s barátaink törik a borsot, ahogy a csapat egy másik része azt Alexandriában is tette.

Daryl újfent magára maradt, ráadásul meg is lőtték, pechjére pedig néhány idegenbe botlik, akik azt hiszik, hogy a Farkas-banda egyik tagja, majd miután kiderül, hogy nem az és még segít is nekik, jól meglopják. A kis csapat egyébként közben bejárja a porig égetett erdőt, ami egészen lehangoló jelleget kölcsönöz az egész résznek. Minden fekete és minden hamu, olykor pedig egy-egy csontig égett holttest mered elő a földből. Ez a vonal azt gondolom kifejezetten érdekesre és izgalmasra sikerült.

twd-12.jpg

Az egyetlen kivetnivalót talán abban láttam, hogy eközben azért Abraham és Sasha szemszögéből is pörög vagy inkább halad előre a történet. A karakterfejlődés kicsit ütemtelen és szerintem unalmas medrében. Nem azért, mert nem szeretem ezeket a részeket, inkább azért, mert nem a kedvenc karaktereimről van szó, szóval bőven lehet, hogy szubjektív az egész.

Mondjuk a karakterfejlődés inkább Abrahamre igaz, Sasha inkább csak asszisztál, a vörös mackó pedig levetkőzi a mindegy meddig élek és mindenáron zombit akarok ölni stílust. Mondjuk a jelenet, ami a változást hozza egészen ötletes volt.

A csapat két részre szakadása pedig nem is tart sokáig, hiszen a 40. perc végére már újra együtt a bagázs, egy lopott autóval, most már Alexandria felé evickélve. Ekkor azonban a rádión egy elhaló „Help…” segélykérés érkezik.

Csak nem Glenn van méretes pácban?

Vélhetően a félévad zárásig kell várnunk arra, hogy ez kiderüljön, hiszen az előzetest elnézve a következő részben ismét Alexandria és Rickék kapják a főszerepet. Addig viszont ajánljuk figyelmedbe a hazai The Walking Dead rajongói oldalt a Facebookon.

Címkék: sorozat zombi the walking dead

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr658085318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.11.18. 10:01:52

végre volt daryl.

egyébként nem volt túl jó a rész ismét.

Elhaym. · https://elhaym.wordpress.com/ 2015.11.18. 14:24:27

A Ws banda elvileg nem használ lőfegyvert, szerintem ezek mások voltak. Meg akkor nem gondoltál volna Darylről, hogy közéjük tartozik, ugyanis neki sem volt W a homlokán.

mejicano (törölt) 2015.11.19. 08:58:22

Szerintem ez jó rész volt. Nem túl pörgős, az igaz, de jó jelenetek voltak benne

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.11.19. 12:42:08

@Erzsébet Orbán: nem is a farkasok tagjának hitték, hanem

SPOILER

Én SZÓLTAM.

Ez már negant készíti elő az évad végére.

süti beállítások módosítása