Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Chloe Grace Moretz és az űrlények harca

2015.09.02. 12:28 Csabi87

Rick Yancey néhány éve írta meg Az ötödik hullám című könyvét, amelyet egyébként a hazai könyves boltokban is fellelhetünk. A sztorit szerint az idegenek megszállják a Földet, ez a turpisság pedig több hullámban történik. A főhősünk pedig egy fiatal lány lesz, aki eleinte a családjával, később pedig egy maga próbál túlélni, ami nem egyszerű, hiszen az idegenek pont úgy néznek ki, mint bármelyikünk, csak sokkal halálosabbak.

5thwave.jpg

Egy a Sony és a Columbia vezényletével készült filmmel van dolgunk, így talán inkább egy csili-vili, young adult film lesz az eredmény, nem pedig egy kicsit indiesebb hangulatot árasztó, fasza űrlényes darab. Ezt mondjuk a most érkezett előzetesből is bőven le lehet szűrni. Ám ettől függetlenül a 5th Wave még akár jól is elsülhet.

A főszerepet az újabban egészen sokat ügyeskedő Chloe Grace Moretzre osztották, míg a rendezést J Blakeson vezényelhette, aki korábban a The Disappearance of Alice Creed című filmmel hívta fel magára a figyelmet.

Címkék: előzetesek 5th wave

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr817753188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása