Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Junkyard Dog (2010)

Az emberevő emberrabló

2015.07.08. 17:59 Csabi87

junkyard-1.jpgEgy újabb igaz történet, ez alkalommal mondjuk nem is az elrugaszkodottabb fajtából, hiszen a Junkyard Dog főgonosza egy roncstelepen dolgozó srác, aki munkaidőben előszeretettel rabol el embereket, akiket aztán szabadidejében kedvenc kutyusával megesz. Beteg és hátborzongató történet, azonban a megvalósítás során előkerült egy banánhéj, amin sikerült is megcsúszni.

A gonosz tehát adott, kell még egy áldozat is, akit ez alkalommal egy Audra nevű lány testesít meg, aki éppen egy vidám kis buliba tart, amikor lerobban az autója, de úgy tűnik szerencséjére nem kell sokat várnia, hiszen érkezik az autómentő srác, aki felajánlja, hogy elviszi egy darabon.

Azonban megtörténik az, amit előre sejthettünk, a srác kattant, leüti a leányzót, aki később egy föld alatti konténerben ébred, ami azért egész szépen be van rendezve, ággyal, egy asztallal és két székkel és egy zuhanyzó kabinnal. Még ablak is akad, amelyen kitekintve egy földbe ásott koponya vigyorog vissza hősnőnkre.

Ezt követően az egyik szálon a lány megpróbáltatásait követhetjük nyomon, míg a másik oldalra a megmentésére induló FBI ügynököt, na meg a szintén rendőr alakító Brad Dourifot, aki Chucky eredeti hangja.

A nagy baj, hogy a nyomozós szál többnyire unalmas, Brad Dourif kiváló szinkronszínész, sőt Oscarra is jelölték egykoron, de néha borzalmas szerepeket vállal el borzalmas filmekben lásd még Fading of the Cries.

junkyard-2.jpg

junkyard-poszter.jpgA másik oldalon a lány megpróbáltatásai sem sokkal különbek, bár itt legalább a próbálkozás csíráit láthatjuk, csak valahogy mégsem jön át az egész a képernyőn, amiben talán nagy szerepe van abban is, hogy Galadriel Stineman nem egy kiváló színésznő. Valahogy nem igazán látszik rajta az az igazi félelem és gyötrődés, pedig átmegy sok mindenen, hiszen először megpróbál végezni magával, majd a szabadulás mellett dönt és valahol már tényleg sajnálná őt az ember, aztán mégsem. Valami hiányzik.

Mondjuk lehet a gond a főgonosszal van, aki tényleg elég mufurc, vérengzéseket is csinál, de mégis az a 2D-s gonosz.

Véres részek viszont akadnak ezek nem rosszak, persze semmi különös, inkább az elmegy kategória, de annyira azért ne válogassunk.

Egy pszichológiai-thrillert akartak szerintem összehozni egy kis gore-ral, a szándék pedig nagyon drága, de mégis sokszor monoton és talán unalmas az egész, a kötelező vége leszámolás pedig snassz. A jó történet adott volt, a lehetőséggel azonban élni kell, Kim Bass rendezőnek pedig nem sikerült. Talán majd legközelebb, persze lehet az a baj, hogy az úriember inkább a vígjátékok terén mozog otthonosan, egy ilyen sztorin pedig nincs mit nevetni.

4/10

Címkék: 2010 amerikai film 4/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr265671220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása