Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Demonic (2015)

James Wan felügyelete alatt

2015.05.27. 17:43 Csabi87

demonic-2.jpgNem tartom teljesen elképzelhetetlennek, hogy ne hallottál volna már Will Canon amerikai rendezőről. Az úriember néhány éve a Brotherhood című filmet rendezte, amire néhányan azért felfigyeltek, ráadásul a filmes szakmában is.

A sikernek köszönhetően Canon meg is kapta a kis bizalomkártyát és a Dimension Films berkeiben készíthette újabb filmjét, amely mögé James Wan is besorolt producerként. Ezek mind biztató dolgok és valahol teljesen jogosak. A végeredmény a Demonic lett, amit nem nevezhetünk rossz filmnek, hiszen nem az. Sőt még próbál eredeti is lenni, az egyébként már meglehetősen kimaxolt démonos témán belül.

A történet 5 fiatalról szól, akik egy régóta elhagyatott kísértetházba vetődnek, hogy az ott tapasztalható túlvilági jelenlétnek a végére járjanak. Természetesen egy rahedli technikai kütyüt is magukkal visznek, kamerákat is, hiszen az ilyesféle kalandnak csak így vághat neki az ember fia és lánya. Az egész utazásnak ráadásul személyes vonatkozásai is van, nem csak úgy humbuk választanak maguknak házat.

A könnyed szellemvadászatnak induló dolog azonban rosszul végződik, a fiatalok egy kivételével úgy tűnik mind meghaltak. No valahol itt kapcsolódunk be mi a történetbe, a hiteles nyomozóként funkcionáló Frank Grillo oldalán.

Egészen érdekes a Demonic felépítése. Nem egyedülálló persze, hogy a készítők nem a lineáris történetmesélést választják, de egészen érdekes, ahogy a fiatalokkal archív felvételek, de leginkább flashbackek keretein belül ismerhetünk meg, ráadásul a nyomozó mellé kapunk egy agyturkász nőszemélyt is, aki életben maradt hősünk elméjének emlékeit szeretné felfedni.

demonic-poszter.jpgA Demonic viszont igazából csak emiatt lóg ki a megszokott démonos filmek sorából, hiszen egyébként minden a megszokott módon történik. Jön a démon és megszáll valakit, hogy aztán a maga módján rendet tegyen. Canonék ezt mondjuk a végén próbálják ismét egy kicsit feldobni, ráadásul mindezt teljesen vállalható módon teszik, ezekre a megoldásokra pedig szükség van, hiszen így talán kevésbé szürkül bele a végeredmény a sorba.

Igaz talán értelmetlen hangulatkeltésként is értelmezhetjük ezeket a dolgokat, ez esetben viszont egy sokkal rosszabb filmélménnyel lesz dolgunk.

Azt talán érdemes lehet megjegyezni, hogy az eredeti tervek szerint az igazán közhelyes és semmitmondó House of Horror címen készült a film, aminek a rendezésére a spanyol Javier Gutierrez is eséllyel pályázott, sőt a francia Xavier Gens neve is szóba került - érdekes kérdés, hogy az ő felügyelete alatt mi sült volna ki ebből, bár lehet, hogy végül pont a forgatókönyv középszerűsége miatt mondott le a projektről.

Canon nem csinált rossz filmet, egy korrekt iparos munka lett a végeredmény, ami azért túl nagyot nem szól, de akut felmerülő horrorfilm igény esetén akár még jó választás is lehet.

Túl viszont nem pontoznám.

6/10

Címkék: amerikai film 6/10 angol film 2015 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr337486784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása