Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Irány a Nagyi! - M. Night Shyamalan új filmjének előzetese

2015.04.25. 18:15 Csabi87

A The Visit a szinopszis alapján egészen ígéretesnek tűnt, viszont vészjóslásként érdemes megemlíteni, hogy az utóbbi években már-már filmes fekete macskának tűnő M. Night Shymalan új filmjéről van szó. 

A plakátok után, ahogy azt ígérték az előzetes is megérkezett. Azt túlzás volna állítani, hogy micsoda jól sikerült trailerrel van dolgunk. Nem rossz, talán tipikus Shymalan filmnek tűnik az egész, de ez nem mindig jelent jót.

the-ivisit.jpg 

A történet szerint egyébként adott egy testvérpár, akik a nagyszülőkhöz utaznak, hogy nyaraljanak kicsit, viszont a kaland hamar rémisztgetésbe megy át, a nagyszülők kicsit megzazulnak, a gyerekek pedig retteghetnek.

Kézikamerásnak tűnik a végeredmény, ami engem nyomban el is szomorított, de ettől még sikerülhet ez jól, bizakodjunk, az amúgy is fontos a lelki egyensúlyunk érdekében. Gondolom én. Az mondjuk mindenképpen sokat mondó, hogy az előzetesben Shyamalanra úgy hivatkoznak mint A falu, a Hatodik érzék és stb írója és rendezője. Nahát, sem az Esemény, sem a Föld után, sem az Utolsó léghajlító nincs megemlítve. Nahát!

Címkék: előzetesek the visit

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr97398490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsézön 2015.04.27. 10:16:26

Nem néztem végig, mert minél kevesebbet akarok látni belőle a filmig. Nekem nagyon bejön az ilyesmi, úgyhogy hajrá Shyamalan!

süti beállítások módosítása