Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Támadnak az emberevő csöcsök

2015.04.20. 13:40 Csabi87

Azért megcsíptem magam és megittam még egy kávét, amikor a Killer Rack című filmbe botlottam, hiszen elsőre röhejesnek tűnik, hogy ha mutáns mellek gyilkolnak, majd másodszorra még jobban annak hat, végül pedig az is lehet, hogy jobb bezárni mára az internetet.

killer-rack1.jpg

Gregory Lambersonnak vélhetően fóbiája van vagy csak látta a Gyilkos puncit és újraértékelte azt, mindenesetre filmjének főhősnője, Betty mellimplantátumokkal gazdagszik, ami külsőre is mást benyomást ad a hölgynek, viszont belül is megváltozik valami, hiszen a mellekről kiderül, hogy emberre húsra vágynak és amolyan lovecraft-i, csápos lényekké tudnak változni. Nyámi.

Az előzetest elnézve egyébként egy meglehetősen kis költségvetésű zs-filmmel van dolgunk, már ha bármiféle ingerenciánk is van arra, hogy próbát tegyünk majd a végeredménnyel.

killer-rack.jpg

Címkék: előzetesek poszter killer rack

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr847383288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.04.20. 19:41:30

A poszter jó, de az előzetes már olyan szar, hogy már tényleg szar. :S

GinnyWinchester 2015.04.21. 21:30:51

Azt hittem, a Teeth-tel már mindent láttam. Ekkorát talán még sose tévedtem. :D Annyira rossz h már nincsenek rá szavak, de nem baj. :D

maat 2015.04.22. 11:10:25

Micsoda társadalomkritika a nagymellű nőket imádó férfiakkal szemben :-)

süti beállítások módosítása