Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

The Burning Dead (2015)

2015.04.17. 17:40 Csabi87

the-burning-dead-1.jpgHa jól emlékszem annak idején Vulkánzombik vagy Lávazombik címen tervezték megjelentetni ezt a filmművészeti gyöngyszemet, majd valamiért úgy érezték, hogy a jó öreg "dead" szócskával eladhatóbb lesz a dolog. A franc se tudja. Persze a lényegen ez mit sem változtat, hiszen vagy így, vagy úgy, de Rene Perez filmje csak az alkoholtól túl vezérelt szervezetet tudja megérinteni, a józan és/vagy jó érzékű embereket nyomban menekvésre készteti.

A történetet nem szeretném túl lihegni, hiszen a forgatókönyvíró sem tette, pedig neki talán fizették is ezért - lehet csak sörben, pénzt nem feltétlen ér a munkája. Szóval adott egy hegyvidéki kis település - ahol egyébként a főszereplőink élnek illetve egy jelenetben még van két menekülő honpolgár, hello low-budget - egy kis család, no meg egy vulkán, ami kitörni készül.

Utóbbi is egészen nagy veszedelemnek számít egy tízes skálán, de mint egy indián rémmeséből megtudjuk, a hegy el van átkozva, ezért a láva mellett zombikat is kilövell magából, akik egyébkén ugyan megvannak pörzsölve, a ruhájuk mégis maximálisan tűzálló.

Legyen elég ennyi a történetből, hiszen úgyis tudod mi jön. Menekülés, még több menekülés majd a szívet melengető, happy end lezárás.

the-burning-dead-2.jpg

Danny Trejo neve is a marketingkampány részét képezte, hiszen a szép arcú színészt is szerződtették, hogy aztán indiánnak öltöztessék és az elejére meg a végére bevágják. Hát na, azért csőbe lehet így húzni embereket, hiszen én is bepróbálkoztam a végeredménnyel.

the-burning-dead-poszter.jpgEgyrészt kár volt, hiszen pontosan olyan ótvar a The Burning Dead mint amire számítottam, másrészt viszont ez sem rosszabb sokkal, mint bármelyik Asylum agyrém. Az mondjuk kétségtelen tény, hogy a zombik egészen kritikán aluli maszkot kaptak, pedig nem gondolnám, hogy egy közepesen ügyes sminkes olyan sokat dobott volna a büdzsén - a szomszéd háziasszony ijesztőbb zombit maszkírozott a gyerekéből farsangra - de természetesen tudom is én, hogy Danny Trejo mennyiért vállalta, hogy autentikus indiánnak öltözzön.

A szereplőink is a szokásos színvonalat hozzák, mondjuk akad néhány kifejezetten ügyetlen alak is, akik szerintem nem voltak tisztában azzal, hogy forgatáson vannak.

Ami apró kis pozitívum lehet, hogy belezések azért akadnak, oké, minőségre ezek is elszomorítóak, de legalább nem finomkodnak, hiszen tudjuk, hogy azért az Asylum-filmek esetében ez is előfordul. A The Burning Dead viszont nem olyan szórakoztató, mint némely elvetemedettebb Asylum alkotás. Pedig a potenciál benne van, Danny Trejo játékát elnézve például pont az látszik, hogy nem vette komolyan az egészet, ellenben a többiek néha próbálkoznak ezzel.

A The Burning Dead egy teljesen felejthető alkotás, a paletta alsó végéről, amire talán kár is időt áldozni, főleg, hogy itt a nyár. Egy esős és részeg napon viszont érdemes lehet elővenni, leginkább társaságban. 3 pontot kap a 10-ből, mert a filmnézése közben találtam egy kis pálinkát.

Címkék: amerikai film 3/10 2015 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr257372928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása