Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A holló (1994) - The Crow

the-crow-1.jpgNem vagyok benne biztos, hogy ez a film kifejezetten horror, de a thriller műfajba mindenképpen belefér, és van benne jópár természetfeletti és ijesztő elem is, amitől azért mégiscsak becsúszik a kategóriába. Talán többen ismerik, mint egy szokásos horrort, ami valószínűleg a filmet körülvevő pletyka- és legendaáradat eredményez. Ezekről is szó lesz a későbbiekben, de először jöjjenek a film érdemei.

A történet szerint főhősünket, Ericet és menyasszonyát, Shelly-t október 30-án, az Ördög Éjszakáján a lakásukban meggyilkolja a város hírhedt bűnözőbandája. Egy évvel később Eric egy holló segítségével feltámad halottaiból és visszatér, hogy bosszút álljon.

De mint említettem, ez nem egy kaszabolós horror, és hősünket nem csak a bosszú élteti, jó néhány más dolgot is igyekszik helyretenni. Így barátkozik össze az egy évvel ezelőtti nyomozást vezető Albrecht őrmesterrel, aki minden fájdalmas, de annál fontosabb információt megoszt vele a gyilkosságról, és később segít is neki elkapni a bandatagokat. Valamint meglátogatja Sarah-t is, a fiatal lányt, akit az anyja elhanyagolt, így ő és Shelly viselték gondját. Mikor meghaltak, az őrmester vette szárnyai alá a kislányt. Eric azonban nem habozik megkeresni és jó útra téríteni az anyát. Mindeközben persze az útjába akadnak a gyilkosok is, ő pedig szépen sorban a másvilágra küldi őket. Azonban a végén, amikor a banda vezére lenne a soros, némi akadály gördül hősünk elé, ugyanis az ellenségei rájönnek, hogy a hollótól nyeri természetfeletti hatalmát és sebezhetetlenségét, és megpróbálnak megszabadulni tőle. Ez persze könnyebbnek tűnik elméletben, mint gyakorlatban.

the-crow-2.jpg

Alex Proyas rendezőnek (Dark City, Képlet, Én a robot) ez volt az első igazán komoly projektje, és bár sikeres volt, mégsem sült el túl jól, és a siker egy része is a botránynak tudható be, hiszen az mindig megdobja a nézettséget. Segítségére volt az eredeti Holló képregények alkotója, James O'Barr, valamint David J. Schow író is, akinek a nevéhez fűződik többek közt a Rémecskék 3-4, a Texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet, vagy a Sziklák vére.

Lehetséges, hogy a legtöbb színész neve sokak számára nem ismerős, ez azért van, mert sokan közülük jó időre elkerülték a filmszakmát a forgatáson történtek miatt. Ilyen például a Sarah-t alakító Rochelle Davis is, pedig nagyon jót alakított ebben a filmben, és valamelyest a történetszálakat is ő fonja össze a jelenlétével. A produkció tele van jó színészekkel, akiket kár lett volna elfelejteni, de szerencsére többen azért feltűntek itt-ott, mint pl. az őrmestert játszó Ernie Hudson (Szellemirtók, Egy kosaras naplója, Félelmek iskolája) és a bandavezér Top Dollar megtestesítője, Michael Wincott (Halott ember, Alien 4). A Mókást alakító Michael Massee szerepelt a 2004-es Macskanőben és az Odaátban is tiszteletét tette 2 rész erejéig (3x03, 3x07). Miután a produkció befejeződött, egy évig nem forgatott a történtek miatt, soha nem is látta az elkészült filmet, és 2005-ben azt nyilatkozta, hogy a mai napig rémálmai vannak.

the-crow-poster.jpgÉn személy szerint csak ezt az egy filmet láttam Brandon Lee-től, de talán így a legjobb, hiszen a többi filmje mind egy kaptafára készült (akciós-verekedős), és ebben alakítja a legjobbat, egyszerre szerethető és igazán badass (bocsánat, erre nem tudok megfelelő magyar szót, a kemény vagy a vagány nem fedi le mindazt, amit ki akarok fejezni). James O'Barr először fenntartásokkal kezelte őt (olyan színészeket utasítottak el miatta, mint Johnny Depp vagy Christian Slater), de hamar rájött, hogy jó választás volt.

A filmről valószínűleg sokatoknak Brandon Lee korai és tragikus halála jut eszébe, ami ezen a forgatáson történt. Egy közeli felvétel készült egy fegyverről, amint megtöltik és a kamera felé szegezik. A tárba a közeli miatt igazi rézgolyó került lőpor nélkül. A forgatás végén a kellékes egyszer elsütötte a fegyvert, hogy a kakas kiengedjen, azonban ezzel az igazi golyó a csőbe került. A pisztoly következő jelenete pedig az volt, amikor Mókás lelövi Ericet, amint az belép a lakásba. Michael Massee húzta meg a ravaszt a lövéshez, ami Brandon Lee halálát okozta. A forgatást természetesen azonnal lezárták és szüneteltették, sokáig úgy volt, nem is lesz befejezve, ám végül mégis elkészült. Brandon Lee megmaradt jeleneteit digitálisan és/vagy dublőrrel vették fel (pl. amikor Eric és Sarah találkoznak a lakásban, azért nem látjuk Eric arcát, mert végig dublőrt használtak, Eric ablakból való kizuhanásánál pedig Brandon arcát tették digitálisan a dublőrére). 

Az egész film hangulata eléggé melankolikus, de úgy, hogy mindezt tudjuk, csak még szomorúbb lesz. Mondhatjuk, hogy hozzátesz a hatáshoz, de senkinek nem kívánom, hogy ilyesminek tanúja legyen, egy filmkészítő se érdemli meg, hogy emiatt legyen népszerű egyetlen alkotása is. Természetesen egy balesetről beszélünk, senki nem akarta Brandon Lee haláláti, de már nem tudták meg nem történtté tenni, inkább erőt vettek magukon és befejezték a filmet, ami így "Brandon Lee emlékére" készült (hivatalosan "for Brandon and Eliza", Eliza a menyasszonya volt). Én ezt tisztelem, és szerintem egy nagyon jó végeredményt hoztak össze minden viszontagság ellenére.

Az én szívembe az első pillanattól belopta magát. Érzelmes, megható, ugyanakkor akciódús és kellően sötét. Mindenkinek csak ajánlani tudom, akit egy kicsit nyitottabb elmével áldott meg az ég, mert tényleg nem kifejezetten horror. Talán egy kicsit Tim Burton munkásságára emlékeztet, aki bírja őt, nagyon fogja szeretni ezt a darkos mesét.

Nekem 9/10

Címkék: 1994 amerikai film 9/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr557287253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vanRob 2015.04.12. 22:32:52

Na és persze a Soundtrack, ami remek aláfestés a film "sötétségéhez".

Leone_510 2015.04.13. 10:21:53

" A tárba a közeli miatt igazi rézgolyó került lőpor nélkül. A forgatás végén a kellékes egyszer elsütötte a fegyvert, hogy a kakas kiengedjen, azonban ezzel az igazi golyó a csőbe került."

nem értem, tehát rézmagvas lőszer lőpor nélkül a közeli miatt...eddig oké, a kellékes elsüti a fegyvert egyszer , tehát beletesz egy valódi lőszert , oké, és? Hogy került bele a többi? Milyen igazi lőszer került a csőbe ha lőpor nélküli volt a többi? Minek tenne a kellékes több igazit ha csak egyszer akar lőni?

GinnyWinchester 2015.04.13. 13:01:17

@Leone_510: Csak egy igazi golyó volt a tárban, és amikor a kellékes egyszer lőtt vele, azzal az a golyó fordult bele a csőbe. Csak azért sütötte el, hogy a kakast kiengedje, nem azért, hogy az igazi golyó veszélyét elkerüljék, szerintem a nap végére (bár ez óriási hiba) mindenki elfeledkezett róla, hogy maradt a tárban egy igazi golyó. Mikor a kellékes lőtt vele, nem az igazi golyót lőtte ki.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.13. 13:31:42

akkor klasszikus nálunk, hogy az örökké nem eshet duma majd minden héten előjön valami kapcsán.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2015.04.13. 16:49:10

lehet, hogy meg kéne néznem újra, de ilyen egyszer elmegy kategóriára emlékszem

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.13. 17:00:56

Jaja, a zenéje kib@szott jó zúzós.Talán ez volt az első film, ahol bátran nyúltak metálzenéhez mint soundtrack.Folytatták kb a Private Partssal, a Mátrixokkal, valamelyik Misszós Impossziblével...Király időszak volt ez egy metálosnak, moziba járni... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.13. 17:05:05

Én csak azt nem értem, hogy egyetlenegy igazi golyó is hogy a p!cs@ba kerül egy forgatásra?Illetve hogy a faxba meri egy kellékes egyáltalán a kezébe fogni, anélkül, hogy félne, hogy belekerül véletlenül.Hogy nem jelentette rögtön, ha megismerte az éleslőszert?Én bizony a kellékes vágtam volna böribe, olyan 120 évre, hogy a műanyag lakat is rárohadjon.Az ilyen dolgokkal vagy kiszabott óvatosan bánunk, akár hatszor is ellenőrizve, vagy sehogy...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.13. 17:07:54

@geegee: Emléxem, mekkora letaglózós élmény volt a Matrix1 végén a Ratm-éktól a Wake up-ot a mozis 100 pont 1-es hangrendszerén hallgatni.Még most is beleborzongok... :D

mindenannyi 2015.04.13. 19:01:28

Ó, ez a film egy hangulat. Régen, vagy 15 éve nagyon sokszor láttam rövid időn belül és odavoltam, aztán hosszú évek után megnéztem újra. Kár volt, mert a felnőtt énemnek már túl sablonos volt a film. De a hangulata még most is utánozhatatlan. A zenéje szintén. És tele van remekül idézhető szövegekkel, jó részüket még most is kívülről tudom.
"Gideon úr, maga nem figyel rám..."

mojoking77 2015.04.13. 23:55:47

Egyike a kedvenceimnek, amit barmikor meg tudok nezni, akarmikor ott tudok ragadni, ha valamelyik csatorna vetiti (persze megvan DVD-n is de akkor is). Tokeletesen megcsinalt kepregenyadoptacio, kelloen sotet (bar szerintem sok koze nincs se a horror, se a thiller mufajahoz, legalabb is szamomra, ez egy tisztan misztikus film). Persze, hogy nem tokeletes, vannak benne sablonos jelenetek, de a hangulat nagyon kozel all a tokeleteshez..
Az ördög elképedve állt, és érezte milyen ocsmány a jóság...
(John Milton: Lost Paradise)

Ja es persze egyertelmu mindenkinek, hogy a Crow magyarul varju es nem hollo :))))

süti beállítások módosítása