Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Odaát 10. évad 17. rész

Az elmúlt két hétben elég nagy unalom volt Odaát-téren, de a mostani végre, végre ismét egy igazán tökös rész! Sejtettem, hogy a sok filler után következik majd valami igazán jó, olyan ami a sztorival is foglalkozik, és hála az égnek, nem is tévedtem. Ebben aztán minden (és mindenki!) volt. 

supnat-10-17-3.jpg

Sam nem akarja annyiban hagyni a Dean karján ékeskedő Káin-jelet, így aztán riadóztatja Cas-t, hogy találjanak ki valamit. Cas persze tudja, hogy Metatron kell nekik, aki most a mennybeli cellájában csücsül. A baj csak az, hogy mivel Cas ki van tiltva a mennyből, kell egy bennfentes, aki be tudja juttatni. Nagyon jó hírem van: ez az ember nem más, mint a mi egyetlen Bobby Singerünk, aki mostanság élvezi a nyugodt túlvilági életet egy kis whisky-vel meg némi Tori Spelling-gel. Azonban amikor egy szeánsz segítségével Sam elmondásából értesül mindarról, ami Dean-nel történik, természetesen minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítsen. 

Sikerül is neki, és Cas-szel együtt kihozzák Metatron-t, aki körülbelül három percig élvezi a szabadságot, aztán Cas elveszi az angyali erejét és halandót csinál belőle. Miután pedig Sam még lábon is lövi, már nem tetszik neki annyira a dolog és bevallja, hogy a mondogalódással csak időt akart nyerni, és elég valószínű, hogy nem tud segíteni Dean ügyében. Cas persze ennek ellenére sem engedi el, hátha van még benne potenciál.

supnat-10-17-1.jpg

Eközben Dean találkozik Rowenával (Crowley mamája), aki megpróbál rásózni valami jó kis átkot, de a dolog nem működik, Dean immunisnak tűnik rá. Később Crowley felvilágosítja a kedves mamát, hogy Káin jele miatt Dean nem halhat "egyszerű" halált. Rowena megszidja a fiát, hogy milyen puhány lett, és követeli, hogy tegyen valamit. Crowley pedig elmegy Dean-hez, és beszélgetnek. De tényleg. Ők is legalább ilyen mulatságosnak tartják, de aztán Dean kifejti Crowley-nak, hogy a közös vértől még nem lesz valaki a családja, és hogy a család az, aki mindig mellette áll, úgymond jóban-rosszban védelmezi és támogatja. Crowley-nak nem sok idő, hogy rájöjjön, az anyja nem ilyen. Így hát ki is adja az útját. Véleményem szerint ebből még lehet egy érdekes szál, mert egy bosszúálló nő mindig izgalmas, és most ráadásul egy rendkívül gonosz (és legalább olyan erős) boszorkányról van szó. Nem mintha a Pokol Királyának félnie kéne, de hátha mégis.

supnat-10-17-2.jpg

A régi szép időket idézte ez a rész, igazi felüdülés volt. Volt benne akció, dráma, és még néhány poénra is futotta. Jó volt végre megint látni Castiel-t és Crowley-t, Bobby-ról nem is beszélve. Sam és Dean megállnak a saját lábukon, de olykor azért szükségük van egy apa-figurára, aki biztosítja őket, hogy jó úton haladnak, esetleg be is segít egy hangyányit. Rowena egy gyönyörű vöröslő színfolt a szürkeségben, Metatron meg azért zseniális, mert még mindig ugyanolyan tenyérbemászó és idegesítő, mint először. Jó volt látni, hogy utóbbi kettő kénytelen volt egy kicsit visszavenni az arcából, és mindkettejük történetszálából kisülhet valami igencsak érdekes folytatás.

Örülök, hogy igazam lett, és a fillerek után végre tényleg kaptunk egy egészen akciódús epizódot. Remélem, így is marad, hiszen már nincs sok idő a fináléig. 

Ez a rész simán megér 8/10-et, kifejezetten jó munkát végzett mindenki.

Címkék: sorozat supernatural

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr497333958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása