Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A kör (2002) – The Ring

7 nap

2015.01.08. 18:13 SZANDRA

kor1.jpgEgy mára már klasszikussá nőtt film a mai alanyunk. A kör 2002.ben indult hódító útjára, hangsúlyoznám, hogy csak a világ nagy részén. A film elődje egy 1998-as japán produkció, a Ringu, majd ahogy az hollywoodi berkekben szokás, a kelet alkotásait „amerikaizálják”, és bemutatják a Nyugat számára. Ez pedig igencsak jó döntés volt, ugyanis a produkció kasszasiker lett, hírnevet hozott a színészeknek és teret nyert a gyilkos videokazetta körüli mítosz.

Az a szóbeszéd járja a városban, hogy létezik egy videokazetta, amit ha valaki megnéz, 7 nap múlva meghal. Ezt ismerték azok a fiatalok is, akik ennek ellenére, egy véletlen folytán mégis megnézték. Egy fiatal lány, Katie szörnyű halált hal, barátnője Becca pedig megőrül a történtek láttán. Rachel, Katie nagynénje a temetésen megismeri a háttértörténetet, hogy hol voltak a fiatalok, melyik szobát vették ki és melyik az a kazetta, amit végül megnéztek. Bár szkeptikus, az unokahuga halála miatt azonban belemegy a játszmába.

kor2.png

Rachel, újságíró lévén nyomozásba kezd a különös városi legenda kapcsán, eljut a kazettához, és természetesen megnézi. A kíváncsiság hajtja az embert, sokszor a saját vesztébe. Rachel a felvétel vége után hívást kap, amiben egy „fátyolos” hang közli: Hét nap. Rachelnek 168 órája maradt, hogy a rejtély megoldására bukkanjon, ha életben óhajt maradni. A helyzetet nehezíti, hogy van egy fia, Aidan, aki később szintén megnézi a felvételt, így már nem csak a saját, hanem a fia, sőt a volt élettársának az élete is veszélyben forog.

kor.jpg

Rachel a nyomozása során eljut a képkockák segítségével egy világító toronyhoz, egy elhagyatottnak tűnő házhoz, ahol, mint kiderül, egy tragikus sorsú család élt. Ők is megjelennek a felvételeken, a nő, a kislány, Samara, valamint rengeteg ló is szerepel még a képeken, szörnyű halált halva. Rachel pedig a sok információt felhasználva megpróbálja lezárni az eseménysorozatot, hogy többé ne kerüljön senki életébe a film megnézése.

A forgatókönyv jó, a megvalósítás szintén. Ugyebár egy japán alapról beszélhetünk, és aki látta a Ringut, annak sok újdonságot nem mutat ez a film. Speciel én az amerikai változatot láttam először, később az elődjét. Bár horror szemszögből az amerikai sokkal ijesztőbb és hatásosabb. Történetvezetés, cselekmény feltárás és karakterek felvázolása szempontjából a japán sokkal jobban kivitelezett és alaposabb. Persze ez csak személyes vélemény.

Nagyon sötét és hátborzongató lett a film megalkotása, önmagában a kisfilm is sok összefüggéstelen képkockák összevágása nagyon zavaró. Pont ettől lesz frusztráló, és bár van néhány félelmetesebb jelenet, leginkább amiatt hatásos és ijesztő a film, hogy végig nyomasztó légköre van. Spoileresen azért megjegyezném, hogy az ijesztő fura szellemkislányoknál nagyobb félelemfaktor nem igen van, itt pedig megkapjuk az egyik legbetegebb kislányt ebben a tekintetben. 

Érdekes megnézni a két gyerek kapcsolatát, ami a folytatásban még nagyobb hangsúlyt kap. Ugyebár ha közvetlenül nem is érintkeznek, a furcsa kisfiú képes kommunikálni a lánnyal, és "barátkozni", minden szellemgyerek imád önfeledten játszani az élő kölykökkel.

Naomi Watts A kör kapcsán kapta első igazi elismeréseit, nem is lehet panaszunk a játékára, ahogyan magára a karakterre se. Még meglehetne említeni a Samarát játszó kislányt, Daveigh Chase, akinek talán ezen kívül a Donnie Darko című filmben szereplése a legismertebb.

Gore Verbinski rendező pedig ezek után szépen menetelt a nagysikerű, sőt Oscar-díjas filmek felé (Rango című animációs filmért kapta meg az aranyszobrocskát). Ez a filmje pedig 8 pontot megérdemel, és senki se ijedjen meg, ha esetleg csörögne a telefon.

Címkék: 2002 amerikai film japán film 8/10 ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr307045377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.01.10. 18:18:32

Azért szerintem az eredeti japán klasszisokkal jobb. Én inkább arra adnék nyolcat, erre meg semmit, mert ellopni nem nagy kaland valamit, de alkotni már mindjárt más. Az a baj a jenkikkel, hogy már semmi ötlettel nem képesek előjönni, csak remake, meg folytatás meg lopkodás megy. Az utóbbi évek kínálata egyenesen siralmas, egy- két kivételtől eltekintve. Öt amerikai horror sem ér fel pl egy skandinávval.

2015.01.11. 16:57:54

@mejicano: Egyetertek teljes mertekben, amikor ezt a japan Kort ujracsinaltak, ugy voltam vele, hogy "hatistenem, nem lehet mindenki kreativ, legalabb egy jo filmet valasztottak, hiszen a japan horrorok altalaban eleg hangulatosak", ehhez kepest azota mar a sorozatokat is remakelik, es ezzel senkinek sincs baja, sot, egy csomo rajongonak ez a hobbija, hogy a kulonbozo valtozatokat hasonlitgatja egymashoz... es mig egy-egy ilyen otvenszer remakelt otlet kitalaloja csillokra keresi magat, egy csomo kiraly eredeti otlet mar a megvalositas elott elverzik, mert "nincs kiprobalva/nincs garantalva a siker/stb"... gaz.

2015.01.11. 16:57:54

@mejicano: Egyetertek teljes mertekben, amikor ezt a japan Kort ujracsinaltak, ugy voltam vele, hogy "hatistenem, nem lehet mindenki kreativ, legalabb egy jo filmet valasztottak, hiszen a japan horrorok altalaban eleg hangulatosak", ehhez kepest azota mar a sorozatokat is remakelik, es ezzel senkinek sincs baja, sot, egy csomo rajongonak ez a hobbija, hogy a kulonbozo valtozatokat hasonlitgatja egymashoz... es mig egy-egy ilyen otvenszer remakelt otlet kitalaloja csillokra keresi magat, egy csomo kiraly eredeti otlet mar a megvalositas elott elverzik, mert "nincs kiprobalva/nincs garantalva a siker/stb"... gaz.

2015.01.11. 16:58:51

Jajistenem, ketszer ment, nemtudomhogycsinaltam, bocsanat.

S.Witwicky 2015.01.11. 19:52:10

Az egyik legjobb !Beszippant,nem hagyja lankadni a figyelmet és az elejétől a végéig takarószorítás van :)

BigTony 2015.01.12. 18:26:30

A japán horrorok hangulatosak ugyan, de ennek az eredetije tragédia. 20 percen keresztül hordják ki vödörrel a vizet. Ennél idegesítőbb film a világon nincsen.
Nem vagyok remake párti, de ez nagyon jól sikerült. Az

süti beállítások módosítása