Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2014 legjobb horrorfilmjei by Csabi87

2014.12.25. 10:30 Csabi87

A most következő 10+1-es lista meglehetősen szubjektív, ráadásul a szokásomhoz híven nem csak a 10/10-es filmeket zsúfoltam fel rá. Akkor vélhetően sokkal rövidebb is lenne, inkább azokat a produkciókat gyűjtöttem össze, amelyek számomra emlékezetesek voltak az idei évből, amelyek lehet, hogy csak egyszer nézősek, az is lehet, hogy B vagy Zs kategóriás darabok, de mégis jó volt őket látni. Nosza kezdjünk is neki, sorrend nincs, csak 10+1 film.

The Canal

Kezdjük a sort egy ír filmmel, ami érdekes módon nem igazán mutat semmi újdonságot, megannyiszor láthattunk már hasonló történetet és talán a sorban olyan is akad, ami összességében jobban sikerült ennél. A meglehetősen lassan kibontakozó, de mégis székbe szögező The Canal azonban mégis működik. Talán Rupert Evans nagyszerű játéka miatt, talán másért. Annyi biztos, hogy ha egy kicsit lassabb, misztikus filmre vágysz, akkor ez jó választás lehet.

2014-legjobb-canal.jpg

Zombeavers

Amikor megláttam a Zombeavers első előzetesét, már akkor tudtam, hogy imádni fogom a végeredményt és tulajdonképpen nem kellett csalódnom. Zombihódok, ezzel pedig mindent elárultam. Nyugalom nem Asylum filmről van szó, egy kicsivel igényesebb alkotásról beszélhetünk, ami ötletes, vicces és véres is. Az egyik legjobb paródiaszagú produkció az idei évből.

2014-legjobb-zombeavers.jpg

Extraterrestrial

Azt hiszem ezt a filmet annak idején rendesen túl pontoztam, de esküszöm józan voltam, amikor láttam és továbbra is fenntartom, hogy egy baromi jól sikerült film volt. Oké sablonokból nem volt hiány, a szereplők is hülyék voltak, de lehet velem van a baj, de nem várom el egy mai horrortól, hogy ez ne így legyen. Persze ez nem jó így, de az Extraterrestrial mégis fasza s egyébként is rég láttam olyan UFO-s filmet, ami izgalmas és korrekt volt. Ez ilyen és imádtam. Bocs.

2014-legjobb-extraterrastrial.jpg

The Possession of Michael King

Nem vagyok oda a kézikamerás horrorfilmekért és azt gondolom, hogy kevés kivételtől eltekintve ez a zsáner csak szarokat okád ki magából. Őszinte leszek általában ezzel a hozzáállással ülök is neki egy-egy kézikamerás horrornak. Nem volt ez másként a The Possesssion of Michael King esetében sem, de kellemesen csalódtam. Egy igazán jól sikerült megszállós horror, ami kézikamerás felhozatalból szerintem az idei legjobb, nem is csoda, hogy annak idején a legjobbak listájára is felkerült.

2014-legjobb-michael-king.jpg

Goal of the Dead

Fura is volna ez a lista zombis film nélkül. A legjobb mondjuk nem a francia Goal of the Dead volt, de mégis itt a helye a listán, hiszen egy korrekt kis barmulás volt, az a fajta film, ami bőven kikapcsol arra a majd két órára, amíg tart. Ha a focit és a zombikat is bírod, akkor nem is kérdés, hogy látnod kell a végeredményt.

2014-legjobb-goalofthedead.jpg

Náci zombik 2

Tommy Wirkola norvég rendező Náci zombijai 2009-ben támadtak először és egy szórakoztató, véres és vicces zombifilm lett a végeredmény. Ezt követően viszont Wirkola felnőtt Jancsi és Juliskát rendezett, de szerencsére a zombis zsánertől sem tekintett el, hiszen idén szállította a folytatást, ami bőven übereli a korábban látottakat. Több pénzből lehetett megvalósítani és még viccesebre és véresebbre sikerült, mint az első felvonás. Ha nagyon muszáj volna egyetlen kedvencet választanom az idei évből, akkor a Náci zombik 2. része nyerne.

2014-legjobb-daedsnow.jpg

Wolfcop

Legyen egy farkasemberes film is, már csak azért, mert a Wolfcop egylátalán nem rossz. Erre a filmre tényleg nem aggathatjuk rá a 10/10-es jelzőt, inkább egy ütősre sikerült B-horror, ami viszonylag kispénzből valósulhatott meg, de a stáb mindent beleadott, hogy jól süljön el a készmű. Főhősünk egy zsaru, aki farkasemberré változik, ez a film pedig pont emiatt különleges és mindenképpen kötelező egy alkalommal.

2014-legjobb-wolfcop.jpg

Housebound

Úgy látszik szeretem a mókásabb horrort, ugyanis az új-zélandi Housebound is a viccesebb térfél egyik jeles képviselője. Mondjuk számomra egy tipikusan egyszer nézős filmről van szó, amit viszont egyszer tényleg érdemes csekkolni, hiszen teljesen ügyes iparos munka, nem csoda, hogy Peter Jacksonnak is tetszett.

2014-legjobb-housebound.jpg

Animal

Brett Simmons szerintem tehetséges rendező. Oké, nem az a fajta, akinek a nevéről ódákat lehet zengetni, de teljesen fogyasztható filmekkel lepi meg a közönséget. Az Animal mondjuk megint csak inkább a B-vonalon mozog. A legnagyobb pozitívuma viszont az, hogy mindenféle CGI megoldás nélkül alkották meg a készítők, ez utóbbi tény miatt pedig nem szerettem volna lehagyni.

2014-legjobb-animal.jpg

The Signal

Az a helyzet, hogy a The Signal inkább egyfajta kuriózum, mint sem cseszettül jó film. Egyszer érdemes lehet megnézni, főleg, ha az ember szereti a független filmeket és a lassabb menetű sci-fiket. A vége pedig kifejezetten érdekes, talán emiatt nem volt szívem nem feljegyezni erre a listára.

2014-legjobb-thesignal.jpg

Godzilla

Már a The Signal sem számít horrornak, a Godzilla pedig pláne, de a filmről írtunk, illetve azért a szörnyfilmek valahol rémfilmek, szóval érted. Azok sorába tartozom, akik imádják Gareth Edwards filmjét, mivel az tisztelettel adózik az eredeti japán filmket előtt. Tovább pedig nem is magyarázkodnék.

2014-legjobb-godzilla.jpg

Címkék: toplista

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr937008927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stargatelost · https://twitter.com/stargatelost 2014.12.26. 13:27:45

Tényleg idén kicsit a poénosabb filmek felé húztál :D Gondolom a többiektől is lesz lista, és a Deliver Us from Evil, Horns, Wolf Creek 2, The Den filmek azért hiányoznak, mert még nem láttad őket :P A Kristy-t már kidumáltuk, az Extraterrestrial miatt meg ne szabadkozz, valóban fasza film az :).

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2014.12.26. 19:17:47

@stargatelost: Készülnek a többiek is. Mondjuk majd azt a listát is felakarom rakni, hogy idén miket láttam. Mindent én se tudtam megnézni és amit felsoroltál filmeket, azok közül csak a Deliver Us from Evil volt meg. A Hornsról OctoberAir írt, így azt pihenőre tettem és egyelőre nem sikerült pótolni, a Wolf Creek2-ről se én írtam, az is kimaradt még. A The Denről pedig még egyáltalán nem írtunk. Szóval azért akad pótolnivalóm :)

S.Witwicky 2014.12.27. 11:55:21

Horns,Daniel Radcliffe alakítása miatt nagyon bejött!The Babadook is azt hiszem '14-es,az is ütött!

süti beállítások módosítása