Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Halálos kitérő 6. (2014) - Wrong Turn 6: Last Resort

2014.10.30. 18:24 Csabi87

wrong-turn-6-1.jpgMelyik az a széria, amelynek részről részre egyre rosszabb meglepő módon viszont mégis évről-évre újabb folytatásokat kap? Várj, ez így megtévesztő, még azt hiheted, hogy a Paranormal Activity-re gondolok, pedig most nem.

Hanem a Halálos kitérőre, amely még 2003-ban indult hódító útjára.Oké, mondjuk ez nem teljesen igaz, mert pénzügyileg nem volt egy nagyot szóló alkotás, viszont a közönség azért kimondhatjuk, hogy szerette a végeredményt, így hát jött is a folytatás.

Aztán még egy, majd még egy, majd megint egy és még itt sem volt megállás. 2014-re pedig odáig jutottunk, hogy a produkció 6. részét gyártották le. Az utóbbi időben Declan O'Brien tolta rendezőként a szekeret, azonban a stúdió valamiért nem neki szavazott bizalmat a 6. részre, persze az is lehet, hogy önként vállalta, hogy bemocskol egy másik sikeres filmet is, így inkább a Kéjutazás 3. részét készítette el.

Mindenesetre a staféta Valeri Milev kezébe került, akitől nem rég a Code Red című nem feltétlen ütős, de néhol kifejezetten ötletes zombifilmet láthattuk és tudod mit? Őszinte leszek, bíztam benne, hogy ötletek itt is akadnak és a kivitelezés sem lesz rossz.

Persze lehet, hogy nem Milev hibája, hogy a történet még az eddigieknél is kreténebb, hiszen a forgatókönyv Frank H. Woodward agyából pattant ki.

Ez alkalommal egy pár fiatalt ismerhetünk meg, akik közül az egyik srác örökölt egy hatalmas házat, amelynek környékén Three finger és vidám családja szokott forrásokban dugó biciklistákat lenyilazni. Eleinte azt hihetnénk, hogy hőseinkre is ez vár, de nem teljesen. A Danny nevű srácról ugyanis kiderül, hogy tulajdonképpen a hegyvidéki emberek rokona, így hát neki kell tovább vinnie az amúgy jócskán fertőzött vérvonalat.

wrong-turn-6-2.jpg

Jaj! Vagy még inkább JAJJ!!! Olyan szar ez így, pedig őszintén szólva a kezdéskor bíztam abban, hogy végre egy korrekt Wrong Turn-filmmel lesz dolgom, de nem. A forgatókönyv Woodward tulajdonképpen néhány látványosabb gyilkolást pakolt a filmbe, amit Milev és a maszkos csapat egy elviselhető színvonalon megvalósított és a film érdemeit nem is kell tovább ecsetelni.

wrong-turn-6-poszter.jpgNyilván vannak helyek, ahol az is lehet jó pont, hogy a felbukkanó fiatalabb női szereplők közül mindnek látjuk a játékidő során a mellét, na de erre építeni egy horrorfilmet nem biztos, hogy illik. Persze a szereplők részéről az egyetlen értékelhető dolog a mellük, ugyanis egytől-egyig idiótákkal és bénákkal van dolgunk. Jó a Halálos kitérőben sosem láttunk Oscar-díjas alakításokat, de azért ez mégis csak túlzás, hiszen volt olyan, hogy az egykori Pinheadet sikerült meggyőzni arról, hogy szerepeljen a produkcióban - más kérdés, hogy bolond volt, hogy igent mondott.

Igazából a készítőknek talán sikerült alulmúlniuk magukat, pedig a léc már régóta nincs magasan. A néhány véres jelenet miatt érdemes lehet megnézni a filmet, de ha nem szereted a szarakodást, akkor nem különösebben ajánlott, hiszen ez a széria már rég nem az, ami volt - a hegyi mutánsok maszkjai például egyenesen nevetségesek voltak. 

Persze értem én, hogy egyre kevesebb a pénz, de azt mondjuk nem értem, hogy egyáltalán miért fektetett egy stúdió bármennyit is ebbe a foshalmazba, hiszen akármennyire is fáj, egy ideje azért erről beszélhetünk.  

Ennek ellenére egyébként jó esély van arra, hogy érkezik majd a 7. rész is, ahol a gyeplő ismét Milev úr kezében összpontosulhat.

3/10

Címkék: 2014 amerikai film 3/10 ajánlók bolgár film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr966829833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holtsav 2014.10.30. 19:11:31

De most akkor ez időben mikor játszódik? A 4. és az 5. ugyebár előzmények voltak sztoriban az 1.rész előtt.

süti beállítások módosítása