Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A fekete ruhás nő visszatér

2014.10.24. 12:26 Csabi87

2012-ben készült el Daniel Radcliffe főszereplésével A fekete ruhás nő remake, ami szerintem egész jól sikerült, egy hangulatos rémfilm volt, amitől biztos senki nem fosta össze a bokáját, de lehetett élvezni. 

Az élvezés a stúdió részéről is megvolt, hiszen világszerte 127 milliót fialt a film, így nem is volt kérdés, hogy el kell készíteni a második részt. A sikerre persze szüksége is volt az egykor legendás Hammer Film Productionsnek, hiszen hol volt már a régi fény.

A stábban azonban cserélődtek a nevek. Radcliffe nem tért vissza, igaz helyette ismét a Harry Potter-filmekből igazoltak nevet, bár talán egy kevésbé ismertet. A választás Helen McCrory esett, az pedig mindenképpen érdekes kérdés, hogy ő lesz-e olyan jó, mint az elődje - mondjuk nyilván ő sem rossz színész, hiszen számos szerep van már a háta mögött.

the-woman-in-black-angel-of-death.jpg

A sztori ez alkalommal a második világégés idején játszódik, McCrory pedig egy tanárnőt alakít, aki néhány diákjával a bombázások miatt nem tudja folytatni előre eltervezett útját, így megszállnak a már korábban meg ismert házban, ahol persze szépen lassan megint elkezdődnek a furcsaságok.

A rendezés ez alkalommal egyébként Tom Harper kezében összpontosult és érdekesség lehet, hogy Adrian Rawlins is szerepet kapott a produkcióban, aki annak idején az 1989-es eredetiben a főszerepet játszotta. Ez alkalommal egy doktort alakíthat. 

Az alapul szolgáló regényről, egyébként itt írtunk.

Címkék: előzetesek woman in black angel of death

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr626828789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Syracuse 2014.10.31. 22:40:54

Szerintem ennek semmi értelme, az előző egy regény alapján készült, aminek viszont tudtommal nincs folytatása.

süti beállítások módosítása