Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Insidious harmadszor is! Itt az előzetes!

2014.10.23. 20:30 Csabi87

Jövő nyáron az Insidious harmadik felvonása érkezik, amit már nem James Wan rendezett, hanem a korábbi író Leigh Whannell, akinek rendezőként ez lesz az első produkciója.

Whannell egyébként íróként nem igazán okozott még csalódást, tulajdonképpen a Fűrész első részénél is ott volt Wan mellett és a későbbiekben is jó néhány közös filmet készítettek. Az Insidious első része amúgy pedig kellemes meglepetés volt és azt gondolom a folytatás sem okozott csalódást.

insidious-3-6.jpg

A harmadik felvonáshoz most egy kedvcsináló előzetes befutott és egyelőre van okunk arra, hogy elkezdjük óvatosan rágcsálni a körmünket, ugyanis jónak tűnik ez a két perc.

Az új részben egy tinédzser lány és a családja kerülnek a középpontba, akik egy ejj de gonosz szellem áldozatává válnak. 

Wannel együtt egyébként Patrick Wilson és Rose Bryne is koccolt, időrendben pedig egy korábbi sztorit kapunk, hiszen a kötelező hármas Lin Shaye, Angus Sampson és Leigh Whannell visszatérnek.

Forgatási fotókat nem rég mutattunk, a tovább mögött most az előzetest találod, kattints és élvezd!

Címkék: előzetesek insidious chapter 3 insidious 3

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr896827331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása