Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sleepy Hollow - Elkezdődött a 2. évad

2014.09.23. 09:47 Csabi87

sleepy-2-1-1.jpgA szezonzáróban látottak után izgatottan vártam a Sleepy Hollow folytatását, hiszen egy egészen pofás sorozattal lepett meg minket a Fox. Kicsit talán Supernatural utánérzése is volt a dolognak, ugyanakkor mégis másabb volt - azt most nem dönteném el, hogy több-e vagy kevesebb, a lényeg, hogy működött. A heti szörnyes részek sem voltak rosszak, a főszál pedig kimondottan izgalmas lett, a végén pedig tényleg sikerült egy szerintem meglepő csavart belevinni. Nem is volt kérdés, hogy befizetek-e a folytatásra.

Erre pedig egészen mostanáig kellett várni, és a kezdés nem adott okot a csalódásra, ott és úgy folytattak mindent, ahogy abba maradt.

Tessék vigyázni, a tovább mögött spoilerek is lapulhatnak.

sleepy-2-1-3.jpg

Az előző rész végén ott engedtük el hőseinket, hogy kalamajkába keveredtek. Az öreg Henryről kiderült, hogy Ichabod fia, de nem abból az együtt Karácsonyozós fajtából, hanem inkább sötét oldalra állósan, hiszen az is kiderült, hogy a Háború lovasát tisztelhetjük John Noble karakterében, aki egyébként zseniális volt a szerepében és most is visszatért, bízom benne, hogy jó néhány részt kihúz még.

Ichabod és Abbie fogságba is estek, meg Jennyről azt hihettük, hogy meghalt, az autóbalesetet követően. A mostani rész kvázi a szabadulásról szólt, na de a mindig felszarvazott hangulban lévő Moloch is visszatért, sőt Katrinát is láthattuk.

sleepy-2-1-2.jpg

Az új részben ellátogathattunk a Purgatóriumba is, amire ha jól emlékszem, az előző részben is volt példa, hangulatos hely komor színekkel és néhány lézengő lélekkel,  na meg a koponyákkal körbe rakott varázstükörrel. A földből előtörő démonok pedig talán hatásosak voltak, habár inkább tűntek zombiknak.

Újabb történelmi személyiség is szerepet kapott, ez alkalommal Benjamin Franklin és a sorozat még mindig ügyesen kavar bele a történelembe, ez tavaly is erőssége volt, csak úgy, mint a humor, amiből most sem vesztett semmit. Ezek egy része még mindig abból adódik, hogy Ichabod Crane a múltból jött, és néhány modern találmány még fura a számára. Például autót sem tud vezetni. Viszont ezeket okosan adagolják és nem súrolja azt a határt, ami gyufaszálakat húzgálna ki. 

A lovas ez alkalommal nem kapott nagy szerepet, egy hallucinációban tűnt fel, ami viszont szokás szerint patent volt, majd azt is megmutatták, hogy Katrina jelenleg a lovas házában van. Kedves dolog volt ezt látni, hogy egy ilyen fejnélküli gonosznak is van egy házikója ahol álomra hajthatja a fejét.... vagy hát érted. Sőt a lányok kedvéért azt is láthattuk, hogy vélhetően fegyencedzéssel milyen izmosra gyúrta magát. Egyébként egy kis időre, egy varázslatnak köszönhetően fejet is kapott, meg amúgy is nem akar ő rosszat, csak szerelmes.

sleepy-2-1-4.jpg

Hőseink pedig egy újabb csatát nyertek meg, de nem a háborút, hiszen Moloch a tűzből kilépő páncéllal, ami a Háború lovasát hivatott szimbolizálni, újabb csapásra készül.

Ahogy említettem, a sorozat ott és úgy folytatódik, ahol abba maradt, és amíg ilyen a színvonal és a minőség, addig nem is nagyon kell váltani.

Címkék: sorozat sleepy hollow

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr276723403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.23. 12:38:15

elkezdődött?? utána kell nézzek.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2014.09.24. 09:14:55

@doggfather: bizony és még jó is volt :) Mondjuk annak fényében, hogy bírtad az első évadot is.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.25. 06:42:24

vegyes érzéseim voltak a sorozattal kapcsolatban, de azért végignéztem, a részek szinvonala azért elég változó volt, viszont a lezárás ütősre sikeredett, így a folytatás nem lehet kétséges, bár jobban szeretném egyben

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2014.09.25. 11:48:38

@pingwin: az első évadról lehet azért jó a véleményem, mert évad végén néztem egyben, úgy pedig nem ütköztek ki a gyengébb részek, mert nem is nagyon rémlik ilyen. Könnyen lehet, hogy most is azért hasonló lesz a helyzet és majd a végén én is egyben nézem meg. Részről részre úgyse fogunk róla írni.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.25. 12:19:36

@Csabi87: én is kb egyben láttam, mondjuk legyen egy hét

az egyik dolog, ami 'érdekes' volt, hogy eltűnt a hullaházból a rendőr, de igazából senki se vette észre, hogy egy hullával kevesebb van, de egészében nézve inkább pozitív volt, mint negatív

süti beállítások módosítása