Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Veszélyben a Birdemic, jön a satnya óriás gyilkos nyúl

2014.09.21. 09:29 Csabi87

Azt hiszem azon kár is vitatkozni, hogy minden idők legborzalmasabb filmélményét a Birdemic nyújtja, ami ráadásul folytatást is kapott. Annyira rossz, hogy megnéztük és még írni sem mertünk róla, és azóta is a hideg ráz minket, most azonban úgy tűnik, hogy a produkció méltó vetélytársat kaphat.

beaster-day-poster2.jpg

A Beaster Day a Snygg testvérek közös alkotása, amelyhez találtunk egy előzetest is. Ezt csak saját felelősségre engedjük megnézni, hiszen a poszter talán még pofásnak is nevezhető, a trailer azonban bűnszar és úgy tűnik, hogy a készítők a biológia órán nem sokat tanultak a nyúlról, de kihagyták a 3D animációs kurzust is.

A Rise of the Animals jutott hirtelen eszembe. Az is legaláb ilyen szar volt.

beaster-day-poster.jpg

Címkék: poszter előzetese beaster day

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr576716099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása