Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Jöhet a Tudom, mit tettél tavaly nyáron reboot

2014.09.16. 21:12 Csabi87

A Sony Pictures egy ideje már fontolgatja, hogy tető aláhozza a Tudom, mit tettél tavaly nyáron rebootját, amivel egy kisebb zsák zöldhasút biztosan leakaszthatnának.

A széria első részét, annak idején a Sikoly ötletgazdái kotlották ki és annak idején 1997-ben 125 millió dollár környékén termelt, ami pont elég volt arra, hogy egy évvel később megkapja a maga kis folytatását, ami annak ellenére, hogy a korábbi részből is voltak visszatérő arcok, mégis meglehetősen gyenge volt, pedig többet áldoztak rá, a hatalmas siker azonban elmaradt.

tavaly-nyaron.jpg

A stúdió ezt követően le is tett az újabb folytatásról, amire aztán 2006-ig kellett várni, de nem tudom van-e a Földön ember, akinek bármilyen pozitív élménye is volna az Örökké tudom, mit tettél tavaly nyáronnal kapcsolatban.

Az alapötlet a maga nemében persze gagyi volt, de talán mégis sokunk egyik kedvenc tinihorrorja volt a '90-es évek végén, a kérdés az, hogy a mai közönség mennyire zabálja majd a sztorit. A Sony Pictures mindenesetre úgy tűnik komolyan gondolja a dolgot és fel is kérték az Oculus és Alagút rendezőjét Mike Flanagant, hogy írjon egy forgatókönyvet. Ebben egyébként Jeff Howard lesz a segítőtársa, sőt úgy hírlik, hogy Flanagan a rendezésre is jó eséllyel pályázik.

Címkék: i know what you did last summer tudom mit tettél tavaly nyáron

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr86704495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S.Witwicky 2014.09.17. 16:43:30

Szerintem nem szabadna lerombolni azt a képet,amit az eredeti film bemutatott!Minden el lett találva a TMTTNY-ban,a színészektől kezdve,a hangulaton át,egészen a rendezésig!Bár az Oculus bejött,a rendező lehet tudna újat mutatni,de szerintem egy klasszikust(számomra az) nem lenne szabad megbolygatni(lsd.:Péntek 13).

Syracuse 2014.09.18. 01:35:48

32849628745632891623964 "feldolgozása" van más címmel, kicsit elferdített sztorival. :D

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2014.09.21. 08:03:27

@S.Witwicky: Igazából egyetértek, viszont Mike Flanaganben bízom, szerintem egész ügyes rendező lehet belőle. Oké az Oculus nem volt egy hatalmas produktum, de szerintem egy teljesen korrekt és élvezhető film kerekedett ki belőle.

süti beállítások módosítása