Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Haunter (2013)

2014.07.29. 18:34 OctoberAir

7043.jpgEsti szórakozást kerestem hosszasan, majd kissé unottan és álmosan kezdtem bele a Haunter című kanadai horrorfilmbe. Később mégis ott maradtam a monitorom előtt, ezért azt kell, hogy mondjam, nem csalódtam.

Lisa (Abigail Breslin) igen unalmas életet él, hiszen minden egyes napja pontosan ugyanolyan. A lány szüleivel és kisöccsével egy furcsa időhurokba került, azonban ennek csak Lisa van tudatában. Minden nap ugyanazok az események zajlanak le, ugyanazt eszik reggelire, vacsorára és a műsor sem változik a televízióban. Lisa tizenhatodik születésnapjának vasárnapja sohasem akar eljönni.

A lány tudatában az eseményeknek próbál kitörni a borzalmas mókuskerékből, persze szülei semmit sem hisznek el neki. Lisa hamarosan furcsa dolgokat észlel, hangokat hall a lakásban, amelyeket nem tud mire vélni, éppen ezért nyomozásba kezd. Egyre sötétebb titkokat kezd el felfedezni, és arra is rádöbben, hogy egyáltalán nem az ő sorsa forog kockán, hanem egy másik lányé, akinek meg kell mentenie az életét. Lisának egyáltalán nem egyszerű a feladata, hiszen először saját családját kell ráébresztenie egy borzalmas titokra, amelyet addig mindannyian eltemettek magukban. Szembe kell néznie egy ellenséggel, akinek lelke évtizedek óta elrontja a régi házba költözők életét.

haunter.png

A Haunter egyáltalán nem szokványos kísértettörténet, éppen ezért érdemes megnéznie azoknak, akik rajonganak a misztikus filmek iránt.  A kanadai angol nyelvű horror igen érdekes, hátborzongató csavarokat tartogat magában. A film egyébként nem egy takaró alatt remegős, de mégis néha ijesztgetős típus.

haunter-movie-abigail-breslin-staircase.jpg

Mindenkinek ajánlom, aki egy kellemes, nyáresti szórakozásra vágyik. A film a misztikus thrillerek kedvelőinek is javasolt, hiszen nem az a véres, darabolós fajta.  A Rotten Tomatoes közönsége 53 százalékosra értékelte, amíg az IMDb-n 5,9-es átlagot kapott.  A kellemes, misztikus hangulatot és az érdekes szemszöget én is hasonlóan értékelem.

6/10

Címkék: francia film 6/10 2013 ajánlók kanadai film

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr916557397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása