Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hasfelmetsző Jack - Az utolsó vágás

Horrorlegendák élménybeszámoló

2014.07.28. 12:10 Herschmi

hasfelmetszo_teaser.jpgLassan másfél tucat szabadulós játékot próbáltunk ki, és élveztük is mindet, de be kell vallanunk, mind ugyanarra a szisztémára épült, nem is gondoltuk, hogy olyan túlságosan egyedi, tényleg eredeti dologgal fel lehet dobni, amelyet másutt Pesten nem találunk. Őszintén szólva, úgy voltunk a Horrorlegendákkal is, hogy az „élő társasjáték” csak amolyan marketingfogás lesz és egy szimpla escape game-et takar. Hát csúnyán mellétrafáltunk, tényleg sikerült egyedi ötletet belevinniük ebbe a játékba, sokkal több, mint egy hasonszőrű kijutós játék.

Az alaptörténet szerint az 1800-as évek végén járunk, Londonban. Az East End-i rém hónapok óta mészárolja a prostituáltakat, a rendőrség pedig tehetetlen. Ketten vettünk részt a játékban, társam Frederick Abberline főfelügyelő, én pedig Robert Lees médium bőrébe bújhattam bele. Külön karakterlapot kaptunk mind ketten, és személyre szabott, „speciális” képességeink is voltak, akár egy szerepjátékban.

A helyszín egy korhűen berendezett szoba volt, melyet sötétség és „olajlámpák” tettek igazán hátborzongatóvá. Még a lámpák fénye mellett is kellemes félhomály uralkodott, ez kissé megnehezítette a dolgunk, nehezen láttunk, de amolyan szükséges rosszként fogtuk fel, amely kell ahhoz, hogy igazán hangulatos legyen a szoba.

Tartogat más meglepetést is a játék, itt nem pusztán csak az a cél, hogy felderítsük a rejtélyeket és 90 perc alatt kijussunk ideiglenes börtönünkből, hanem a szoba végében fekvő újabb áldozatot is meg ki kell mentenünk egy középkori kínzóeszközből. Mindezt folyamatos sikolyok kísérik, és ha nem vagyunk elég ügyesek, még meg is gyorsíthatjuk a szerencsétlen lány haláltusáját.

1904033_445524032216994_1553572906_n.jpg

A feladatok, logikusak, egymásra épülnek, bár az elején lehet párhuzamosan is haladni a csapattagoknak, ahogy mi is tettük. Egyszerre keverednek a történelmi tények misztikummal, ez szintén érdekes színt visz a játékba. Végül fél sikert értünk el, a lányt nem tudtuk megmenteni, de mi legalább kijutottunk, ráadásul elméletileg az eddigi kétfős csapatok között a legjobb idővel! Irtózatosan másnaposan is nagyon élveztük és nem tévedek nagyot, ha azt mondom, a legjobb hely, ahol eddig jártunk! A legapróbb részletekig tökéletes, látszik, hogy nagyon sok időt és energiát öltek bele, mielőtt megnyitottak!

10004026_445523908883673_1768309095_n.jpg

Honlap: http://www.horrorlegendak.hu

Facebook: https://www.facebook.com/Horrorlegendak

Cím: Budapest, VII. kerület, Rózsa utca 18/b

Email: info@horrorlegendak.hu

Telefon: 0620/ 325-73 15

Nyitvatartás: Mindennap 9-től 23.30-ig. Kizárólag előzetesen egyeztetett időpontokban!

Időtartam: 100 perc (10 perc a bevezető + max. 90 perc a program)

Létszám: 2- 8 főig

Árak:

    • 2 fő : 4.000 Ft/ fő   
    • 3 fő : 3.000 Ft/ fő  
    • 4 fő : 2.500 Ft/ fő  
    • 5 fő : 2.500 Ft/ fő 
    • 6 fő : 2.500 Ft/ fő
    • 7 fő : 2.500 Ft/ fő 
    • 8 fő : 2.500 Ft/ fő ​

 

 

Címkék: élménybeszámolók hasfelmetsző jack horrorlegendák az utolsó vágás

A bejegyzés trackback címe:

http://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr576550249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.