Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Árad a remake - Tervezett horrorújrák! - 4. rész

2014.07.28. 10:39 Csabi87

Az ember azt hinné, hogy az előző három rész során már odaértünk a lista végére, pedig nem, még jó néhány produkció van a tarsolyban, amelyekből a stúdiók szeretnének újrát készíteni. Ráadásul a lista összeállítása óta még legalább 2-3 új film cím is befutott, ezek persze megkapták a maguk külön kis bejegyzéseit.

A lista korábbi részei: 1. rész, 2. rész, 3. rész

Motel Hell

1980-ban készült el a Motel Hell Kevin Connor rendezésében, a jogok pedig ezután varázslatos vándorlásba kezdtek, ha lehet hinni a híreknek. Először az MGM szerezte meg őket, ők viszont állítólag eladták a Twisted Picturesnek, majd visszakerültek az MGM-hez. Ha az újra pedig fele ennyire fordulatos lesz, akkor még jól is járunk. Állítólag egyébként az a Steven C. Miller dolgozik rajta, akitől kaptunk már korábban egy pazar The Aggression Scale-t, egy jónak ígérkező, de végül kevésbé parádés Under the Bedet.

rem-motelhell.jpg

Ómen (The Omen)

A kis Damien legújabb kalandjairól már volt is szó a blogon. 2006-ban készült ugyan egy remake, ami pénzügyileg még jól is teljesített, aztán viszont mégsem jött a folytatás, na de majd egy újabb remake felkavarhatja az állóvizet. Hogy azt mondjuk minek, nem tudni, de a Fox szeretne lépni az ügyben.

rem-theomen.jpg

The Monkey’s Paw

Ha legalább annyiszor százezer forintot kapnék, ahányszor W.W. Jacobs történetét feldolgozták, akkor minimum egyszeres milliomos lennék. Igaz ezek között akad rövidfilm is, például az első 1915-ös változat Hosszabb verzió elsőként 1919-ben készült, de a '33-as verzió lehet az ismertebb. Tavaly egyébként Brett Simmons is elkészítette a saját változatát, ennek ellenére Todd Farmer is ügyködik a sajátján.

rem-monkey.jpg

Ragadozó (Predator)

2010-ben pont Antal Nimród csinálta meg a Ragadozó remake-et, ami egyébként nem is sikerült rosszul. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az egykor szereplőként feltűnő Shane Black is próbálkozhat. Igaz időközben kiderült, hogy nem feltétlen remake-ről lesz szó, hanem egy folytatásról, hiszen Black inkább eljátszana a Preadtor univerzumban, mintsem megcsinálná azt, amit már előtte mások is.

rem-predator.jpg

9.es terv az űrből (Plan 9 from Outer Space)

Edward D. Wood Jr. sci-fi horrorja itthon többször is ment már a tévében, egy időben pedig majdnem hetente divat volt leadni. Az 1959-ben készült film várhatóan előbb-utóbb szintén arra a sorsra jut, hogy befuthat egy remake. A Darkstone Entertainment lehet az elkövető stúdió.

rem-9plan.jpg

Rémségek háza (The People Under the Stairs)

Wes Cravent gondolom nem kell bemutatni .A sziklák szeme tőle már remake sorsra jutott és könnyen lehet, hogy a Rémségek házával is megtörténik ez. Persze párszor tövig rághatjuk addig a körmünket, hiszen Craven még egy korábbi interjúban említette meg, hogy egyszer szívesen elkészíteni a film újra gondolt változatát.

rem-stair.jpg

Kopogó szellem (Poltergeist)

A ’80-as évek környékén Tobe Hooper igazán elemében volt, többek között a Poltergeist filmet is akkor készítette, aminek aztán két felejthetőbb folytatása is érkezett – persze azért érdemes vetni rájuk egy pillantást, csak nem érnek az első film nyomába. A remakenek pedig már premier időpontja is van, a tervek szerint 2015 február 13-án kerülhet a tengerentúli mozikba. A forgatókönyvet David Lindsay-Abaire írta, a rendezés pedig a Rém romos Gil Kenan dirigálta. A főszerepben Sam Rockwell feszíthet.

rem-polter.jpg

Gyilkos bábok (Puppetmaster)

Hosszú lista tárul elénk, ha a Gyilkos bábok-filmek után kutatunk. Az biztos, hogy a kezdés 1989-ben David Schmoeller nevéhez köthető. Aztán érkeztek folytatások, illetve hasonló bábos filmek, amelyeket akár szintén tekinthetünk folytatásoknak, hiszen a Démoni játékok is beletartoznak a sorba. Legutóbb 2012-ben örülhettünk a bábos horrornak, de újabban a szóbeszéd járja, hogy készülhet egy újra, ráadásul 3D-ben.

rem-pupper.jpg

Címkék: toplista

A bejegyzés trackback címe:

https://talesfromtheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr86515985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.07.28. 12:51:46

Asszem egy-két ötlet csúfos kudarcba fog fulladni, mert pl a Predatort csak elbaszni lehet, meg akad még néhány, amihez halállal büntetném, aki hozzá mer piszkálni. Mé' nem olyanokat engednek kameraközelbe, akiknek saját ötletük is van? Ja, mert ámerikaiak, azok meg nem az eszükről híresek...

süti beállítások módosítása